Be kell látnunk, hogy egyelőre a nemzetállamok a valódi garanciák a demokrácia és a kulturális identitás megőrzésére, de túl gyengék lettek ahhoz, hogy megvédjék érdekeiket olyan erőközpontokkal szemben, mint Kína és az Egyesült Államok, vagy olyan globális fenyegetésekkel szemben, mint a bevándorlás vagy az iszlamizmus, ezért van szükségünk az európai hazafiság egy új formájára...

– minderről David Engels történész beszélt az Origónak a nemzetállamok 21. századi szerepe kapcsán. A lengyel történész a Mathias Corvinus Collegium - Danube Institute Patriotic Talks online szellemi csúcstalálkozó sorozatának egyik előadója volt. Az interjú a múlt héten készült, vagyis még a brüsszeli EU-csúcs (2020.12.10.) előtt.

- Hogyan definiálná a nemzetállamok szerepét a 21. században?

- Elsőként is a 19. századba mennék vissza, és hasonlítanám össze az akkori helyzettel. Abban az időszakban az európai államok (a mainál jóval kevesebben) óriási gyarmati és gazdasági birodalmak voltak, a tudományos és technikai haladás csúcsán voltak, és keményen dolgoztak a különféle társadalmi polarizációk megoldásán vagy legalább enyhítésén. Úgy tűnt, a nemzetállam a nyugati történelem végső célja. Ma egészen más a helyzet.

Az államok száma drámai módon nőtt, miközben méretük csökkent, és a relatív vagyonuk, gazdagságuk is csökkent; sok nem Európán kívüli ország már régen megelőzte a Nyugatot a haladás szempontjából; és végezetül azok az államok, amelyeket ma „civilizációs államoknak" tekintenek, mint Kína, India, Brazília és még Oroszország, folyamatosan kihasználják a területükből és népességükből származó hatalmas előnyüket.

Ugyanakkor az európai nemzetállamok számos új kihívással néznek szembe. Egyrészt gazdasági és intézményi összefonódásuk olyan szoros lett, hogy erősen függenek a békés együttműködéstől; másrészt számos olyan nemzetközi elkötelezettségbe léptek, amelyek egyedileg korlátozzák autonómiájukat. Mivel a független, apró nemzetállamokhoz való visszatérés a jelenlegi körülmények között nemcsak megvalósíthatatlan, hanem geostratégiai szempontból is katasztrófa, ez arra a következtetésre vezet minket, hogy Európának csak akkor van politikai jövője, ha államai szorosan együttműködnek - de természetesen nem a mai Európai Unió formájában.

- Mi a nemzetállamok szerepe a mai Európában?

- Nyilvánvaló, hogy nemcsak az európai nemzetállam szerepét kell újradefiniálni, hanem magát az Európai Uniót is át kell alakítani annak érdekében, hogy illeszkedjen az új realitásokhoz. Az Európai Unió jelenleg a nemzetállamokat össze akarja törni a globalista ideológia előmozdítása érdekében. Ennek ellenkezőjére lenne szükségünk: egy olyan EU-ra, amely megvédi a nemzetállamokat a nyugati civilizáció érdekeinek védelme érdekében. Ezt igyekeztem meghatározni a közelmúltbeli „Renovatio Europae" című könyvemben is, ahol felvázoltam, hogyan kell kinéznie egy ilyen reformált EU-nak.

Be kell látnunk, hogy egyelőre a nemzetállamok a valódi garanciák a demokrácia és a kulturális identitás megőrzésére, de túl gyengék lettek ahhoz, hogy megvédjék érdekeiket olyan erőközpontokkal szemben, mint Kína és az Egyesült Államok, vagy olyan globális fenyegetésekkel szemben, mint a bevándorlás vagy az iszlamizmus.

Ezért van szükségünk az európai hazafiság egy új formájára, amelyet én „hesperializmusnak" hívtam: meggyőződésem egyrészt egy új európai együttműködésre hivatkozik, amely civilizációnk létfontosságú érdekei köré összpontosul, és olyan hagyományos értékekre épül, mint például a család, kereszténység, hazaszeretet, természettörvény, szociális piacgazdaság és nagyon korlátozott bevándorlás, másrészt tiszteletben tartva a nemzetállamok autonómiáját minden olyan kérdésben, amely nem egész Európa fennmaradásához kapcsolódik.

- Mennyire hasonlít a mai Európai Unió a széthulló Római Köztársasághoz?

- A jelenlegi válság és a Római Köztársaság bukása és hanyatlása közti hasonlóságok sajnos meglehetősen megdöbbentőek, amint ezt a „Birodalommá válás útján" című könyvemben megpróbáltam bemutatni: munkanélküliség, tömeges bevándorlás, demográfiai hanyatlás, szegénység, a család felbomlása, materializmus, szekularizáció, gyenge oktatás, államadósság, demokratikus deficit, túlzott mértékű szociális költségek, a reform szűk keresztmetszete, a bűnözés, párhuzamos társadalmak létrejötte, üzleti befektetések elvándorlása, terrorizmus, fundamentalizmus, spekuláció, plutokráciák, identitásvesztés, aszimmetrikus háborúk, és Cicerót idézve az a helyzet, hogy a saját országában idegennek érzi magát az adott egyén, mindezek a tényezők nem fundamentálisan új dolgok.

Valójában olyan szorosan visszhangozza a késő római köztársaság helyzetét a mostani EU, hogy az mélyen zavaró, még inkább, ha figyelembe vesszük a következményeket. A Római Köztársaság válsága évtizedekig tartó polgárháborúhoz és egy tekintélyelvű állam megjelenéséhez vezetett, amely az utolsó eszköz a széttagolt társadalom stabilizálására; és ha átgondolom Nyugat-Európa helyzetét, azt gondolom, hogy hasonló eredmény nem biztos, hogy valószínűtlen - inkább ellenkezőleg.

- Mi lehet a kiút a jelenlegi európai válságból?

- Két forgatókönyv létezik. Akár az európai polgárok is rájönnek, hogy a politikailag korrekt, baloldali-liberális elitek által választott jelenlegi út katasztrófához vezet, és beleegyeznek az európai intézmények reformjába a fent hangsúlyozott „hesperialista" irányvonalak mentén - ami nagyon valószínűtlen, de optimális megoldás. Vagy a jelenlegi folyamatok a következő években is folytatódnak, ami sajnos sokkal valószínűbb. Akkor nem lesz sok tennivaló, mivel Nyugat-Európa először valamiféle politikailag korrekt despotizmusba torkollik, mielőtt a hatalmas nyugtalanság időszaka közepén találná magát, amikor a társadalmi, etnikai, kulturális, vallási és politikai megosztottság már nem fedhető el.

Kelet-Európát legalábbis egyelőre kevésbé érintik ezek a fejlemények, mivel sikerült megőriznie hagyományos identitását, és még mindig ellenáll a Nyugatot jellemző számos politikai rendellenességnek.

Ha képes lesz kitartani ezen a pályán és ellenállni az európai intézmények egyre növekvő nyomásának, akkor komoly esélyek vannak arra, hogy a Kelet viszonylag sértetlen maradhat a Nyugat előtt álló problémákkal, és tíz vagy húsz év alatt talán még az európai együttműködés új formájának magja lesz, miközben a Nyugat káoszba sodródhat. A következő évek meghatározóak lesznek ebben a tekintetben.

Kovács András-interjú
forrás és fotó: https://www.origo.hu/nagyvilag/20201207-david-engels-interju.html?fbclid=IwAR0VM39Tjk-JJvBNQrmSTgc8U9vltP_2g80eKp-nLlybF5kL56LAMBKP4Pg