1968-at sokan ma is a legfelemelőbb időnek tartják. Mások viszont, mostanában egyre többen, mint a legpusztítóbb történelmi tendenciák kibontakozásának sötét dátumát említik... 

Érdemes tehát eltöprengeni azon, hogy vajon mi a legmélyebb oka annak, hogy bár az 1968-as év történetének egy „valóságos valósága” van, mégis egymást tökéletesen kizáró elbeszélési módok gyilkos küzdelme zajlik ma is e valóság értelmezése körül.

Magyarországon ez az év az „Új Gazdaság Mechanizmus” bevezetésének éve. Az elnevezés mögött rejtett átrendeződés húzódik meg, és ez szorosan kapcsolódik ahhoz, ami Csehszlovákiában „prágai tavasz” néven megy végbe, és ami aztán 1968 augusztusában a szovjet birodalmi katonai beavatkozásba torkollik. Bár mindez Kelet-Közép-Európában történik, és egész Európára, sőt az egész globális hatalmi rendszerre hatást gyakorol, ám Európa látványosabb eseménysora mégis Párizsban játszódik le.

De még mielőtt Prága és Párizs „csinált forradalmainak” részletesebb elemzésére rátérnék, érdemes azt is megemlíteni, hogy a globális hatalmi folyamatokat ebben az évben a legsúlyosabb mértékben a Vietnamban lezajló tragédia határozza meg. Bár a háború akkor már harmadik éve eszkalálódik, a leg-brutálisabb fordulat éppen 1968-ban játszódik le, az év végén már majdnem hatszázezer amerikai katona állomásozik ebben a jelentéktelen és koldusszegény ázsiai országban, és nagyjából kétmillió vietnami harcos a kettéosztott ország két oldalán.

Máig sem teljesen érthető, hogy egészen pontosan mi is volt a valódi tétje ennek az iszonyú következményekkel járó háborúnak. A polgárháborút és a második világháborút leszámítva az Amerikai Egyesült Államoktól ez a beavatkozás követelte a legnagyobb véráldozatot, több mint ötvenezer amerikai katona halt meg Vietnamban, több százezerre tehető azoknak a súlyosan sérült, nyomorékká vált veteránoknak a száma, akik közül sokan még ma is élnek, így ha kissé morbidan is hangzik, a vietnami háború „végszámlája” az amerikai társadalom számára még mindig nem készülhetett el. Az azonban biztos, hogy az eddigi kumulált költségek több mint hatszázmilliárd dollárt tesznek ki, többet, mint az egész magyar nemzeti vagyon, és ez csak az amerikai oldal vesztesége.

A vietnami veszteségek dimenzióit talán az jelzi a legjobban, hogy az ötvenezres amerikai veszteséggel szemben hárommillió vietnami halála áll, így feltehetőleg ezzel arányos az anyagi kár is.

Ám amikor egyszer csak véget értek a harcok, kiderül, hogy a világtörténelem legerősebb és legnagyobb katonai hatalma, a „globális Amerika birodalma” megsemmisítő vereséget szenved egy jelentéktelen és nyomorult távoli országtól, amelynek gazdasági ereje az Egyesült Államok erejének nagyjából az egy százalékát teszi ki. Feltehetőleg az emberi világ klasszikus csapdáinak egyikével, a „negatív végösszegű játszma önmegsemmisítő eszkalációja” néven ismert jelenséghalmaz egyik legtragikusabb megnyilvánulásáról lehetett szó. Ennek az a lényege, hogy az érintett felek egy idő után úgy értelmezik a helyzetet, hogy ha én többet tudok ártani a másiknak, mint ő nekem, akkor, ez számomra „nyereség”.

Holott persze ő is veszít, csak egy kicsit kevesebbet, s ha nincs, ami megállítsa e folyamatok eszkalációját, akkor csak mindkét fél teljes megsemmisülése vet véget e tragikus csapdahelyzetnek.

És most már visszatérvén a számunkra közvetlenebb hatást gyakorló európai történésekre, a „csapda” lehetne a kulcsszó Prága és Párizs esetében is. Ahogy már említettem, mindkettő „csinált forradalom”, a világot irányító, ám persze „nem létező” szuperstruktúra tesztje azzal kapcsolatban, hogy Európa nyugati és keleti felének egy-egy fontos országának népe szociokulturális értelemben készen áll-e már a „liberális világforradalom” vívmányainak a befogadására.

Vagyis hogy a tradicionális értékek szisztematikus leépítése és szétroncsolása elérte-e már azt a kritikus szintet, amely lehetővé teszi a globális minimálén, a konzumidióta, az engedelmes munka- és fogyasztóerő „állatok” sorozatgyártásának beindítását Európa mindkét felén. Taktikailag persze volt némi különbség is e tesztsorozatban. A közép-európai térben egy elég misztikusnak látszó, máig sem feltárt, tizenkét éves periodicitás látszódik a „csinált forradalmakkal” kapcsolatban.

A történet azzal kezdődik, hogy a „nem létező, pusztító világerő” 1944-ben előzékenyen beinvitálja a szovjet birodalom brutális politikai kapitalizmusát a térségbe. Abban bízik, hogy ugyanolyan gyorsan és sikeresen végzi el a nyugatias modernitás történetének leginkább „piszkos munkáját”, a hagyományos parasztság felszámolását, mint azt Oroszországban tette.

Ne felejtsük el, hogy ez már a huszadik század, s ez a világerő mégsem engedheti meg magának, hogy az Afrikában használt véres módszerekkel ő maga vigye végbe ezt a globális kapitalizmus kiépítése érdekében nélkülözhetetlen folyamatot. S aztán ezt követően tizenkét évenként, 1956-ban Magyarországon, 1968-ban Csehszlovákiában és végül 1980-ban Lengyelországban egy kis „csinált forradalom” showműsorának megszervezésével azt igyekszik ellenőrizni, hogy a paraszti társadalom felszámolásának folyamata sikeresen megsemmisítette-e már a tradicionális szakralitás létkarakterét, amely a legfőbb és legmélyebb strukturális akadálya a globális kapitalizmus hatalmi hadállásai kiépítésének.

E ciklusok további jellemzőinek s a Párizsban lezajló „csinált forradalom” okainak és következményei-nek elemzésére írásom következő részében teszek kísérletet.

Tizenkét évvel később, 1992-ben az egész térséget, Oroszországot is „visszaveszi” a globális szuperstruktúra, fényes győzelmet aratva az általa szervezett, társadalomstrukturális létfegyverekkel vívott „harmadik világháborúban”. Hogy a „szabad népek nagy családjába” visszafogadott térséget legyőzött és kifosztható erőforrás-mezőként, mintegy hadizsákmányként kezelje.

Aztán, hogy ezt a hadizsákmányként kezelést egy kicsit rendezettebbé tegye, újabb tizenkét év elteltével, 2004-ben a térség országainak döntő többségét hatalmi övezetének, az Európai Uniónak a keleti perifériájává teszi. Az Európa keleti felén lezajló „prágai tavasz” fedőnevű „csinált forradalom” célja tehát főként az volt, hogy tesztelje a közép-európai tradicionális létkarakter felszámolásának 1956 óta végbement lepusztulását vagy inkább lepusztítását. Ez feltehetőleg azért volt igen fontos, mert az 1956-os magyar történések elszomoríthatták a világ urait. A magyar nép ugyanis tizenkét nap alatt világossá tette, hogy az iszonyú pusztítás ellenére szinte hibátlanul megőrizte a szakrális tradicionalitás létkarakterét, így színlelt tiltakozása ellenére a globális szuperstruktúra is igyekezett mindent megtenni az 1956-os magyar létszerveződési kísérlet gyors és brutális felszámolásában.

Csehszlovákia példája már biztatóbb volt, a tradicionális létkarakter felszámolása megmutatkozott, a csehek már egyöntetűen „kapitalizmust” akartak. Szemben az 1956-os magyar társadalommal, amely világossá tette, hogy a maga részéről nem kíván a „szocializmus versus kapitalizmus” hamis-hazug dichotómiájának csapdájában maradni, így nekilendülő új létszerveződés-alkotó képessége, s főként ennek esetleges precedenssé válásának lehetősége megrémítette a világ urait.

Most lássuk a történet nyugat-európai felvonását. A globális szuperstruktúra számára legalább ilyen erejű és mélységű tétje volt mindannak, amit 1968 májusában, a Párizsban „csinált forradalom” megszervezésével vitt végbe. Franciaországban 1789–93-ban a nyugatias modernitás kiépítésének útjában álló tradicionális „akadályok” eltávolításának minden elképzelhetőnél brutálisabb módját alkalmazta a globális szuperstruktúra, amelyet az óta „nagy francia forradalom” fedőnéven emleget a világ.

 Bár e minden idők legiszonyatosabb „csinált forradalmának” kegyetlensége minden franciát meggyőzhetett arról, hogy a világ urainak csapdájából való kitörés hiú ábránd csupán, Charles de Gaulle tábornok tízéves köztársasági elnöksége során számos jel utalt arra, hogy a tradicionális szakralitás létkaraktere még mindig jelen van. Szükség volt tehát arra, hogy a franciák újabb leckét kapjanak arról, hogy mi is volna a követendő út.

Kapóra jött e „csinált forradalom” kirobbantásához az is, hogy Charles de Gaulle igen veszélyes módon arra tett kísérletet, hogy kihívást intézzen a globális birodalom hatalompénze, a dollár ellen. A háború után Nyugat-Európa, főként Németország és Franciaország, hihetetlen gyorsasággal vált gazdasági óriássá. Mindez azzal is járt, hogy tartósan óriási kereskedelmimérleg-többletet ért el a globális birodalmi Amerikával szemben. Mindez 1967-re már olyan látványosan hatalmasra növekedett, hogy félő volt, mindez kiváltja a dollár gyors leértékelődését, és ezzel Nyugat-Európa gigantikus dollárban tárolt devizatartalékainak az elértéktelenedését. Ezt megelőzendő Charles de Gaulle 1967-ben jelezte, hogy Franciaország mintegy hatezer tonnányi aranyra kívánja átváltani óriási dollártartalékait, amire a Breton Woods-i egyezményben az Egyesült Államok kötelezettséget vállalt.

Érthető okokból a „nem létező” globális birodalom urai ezt kevésbé szerették volna, így De Gaulle hatezer tonna arany helyett brutális polgárháborút kapott 1968 májusában. Mindez nemcsak az így már fontos riválissá vált Franciaország birodalmi megleckéztetésére volt jó, hanem arra is, hogy ezzel párhuzamosan a „birodalom” látványos és frontális támadást intézzen a tradicionális értékek ellen. A „nagy, globális liberális narratíva” kulturális alapjainak létrehozása döntően az 1968-as párizsi „csinált forradalom” során megy végbe. Ez az elbeszélési mód a „szabadság” kiteljesítésére hivatkozva az összes elképzelhető „másságot”, tehát minden pusztító devianciát, hamis nyelven elbeszélve a szabadság apoteózisaként igyekszik felmutatni, a feminizmustól a homoszexualitásig, a szabad kábítószer-fogyasztástól a pedofíliáig. Ötven év távlatából már egyértelmű, hogy a most káoszba hulló Európa sorsa valójában 1968-ban pecsételődött meg. De Gaulle 1969-ben lemond, és 1970-ben meg is hal, 1971-ben Nixon felfüggeszti a dollár aranyhoz rögzített árfolyamát, majd 1972-ben titokban egyezséget köt Szaúd-Arábiával, hogy kőolajat kizárólag dollárért lehessen vásárolni a világpiacon.

Aztán, milyen „meglepő”, 1973-ban kitör a háború, és az olaj ára több mint tízszeresére nő, így aztán De Gaulle 1967-es kísérlete utáni évtizedet Európa mai áron legalább húszezermilliárd dolláros veszteséggel, anyagilag, lelkileg és szellemileg megrendülve zárja. S e különös év karácsonyán először kerülte meg ember vezérelte jármű a Holdat gyönyörűséges képet készítvén bolygónkról.

Ezt látván az egész emberiség átélhette, hogy milyen szépséges és békés is lehetne a földi lét… Sed non est pax… Ám mégsincs béke… Azóta sem.

Bogár László
http://magyarhirlap.hu/cikk/111238/Ezerkilencszazhatvannyolc_1
http://magyarhirlap.hu/cikk/112222/Ezerkilencszazhatvannyolc_2