Az utóbbi hetekben-hónapokban gyakrabban került a köztudatba Beneš neve és hírhedt dekrétumai. Valamennyi eset az általa kiadott vagyonelkobzásokhoz, lakosságcseréhez és a csehországi deportációkhoz kötődik. Néhány éve Prágában szobrot is állítottak ennek az embernek és a cseh nemzet atyjaként tisztelik. Azonban nem minden cseh ember ért ezzel egyet. Sokan tömeggyilkosnak tartják, így a prágai születésű Jan Berwid-Buquoy (született mint Jan Kopecký) is. Az alábbi szöveg az általa megírt cikk fordításából született...(szerk.)

Ma képmutartóan csak a kommunizmus gaztetteiről írunk. Ez a történelem misztifikációja, mert a probléma messze összetettebb. Minden rosszat és kegyetlent a kommunisták nyakába varrni csak egy könnyű alibizmus.

A kegyetlenség és barbárság valójában nem egy politikai vagy vallásügyi gondolkodás, hanem egyszerű emberi kudarcról van szó. A bosszúvágy, érdek, irigység és a személyes számlák kiegyenlítése elviselhetetlenné teszi ezt a világot, tekintet nélkül az ideológiára vagy egyházi hovatartozásra...

Most emlékeztünk meg JUDr. Milada Horáková hatvanöt évvel ezelőtti kivégzéséről. A kommunista igazságügy akkor kivégzett egy nőt és anyát. A bűne (kémkedés) az akkori törvények szerint is maximálisan 15-20 év börtön lehetett volna. Az akasztásos kivégzés egyértelműen és világosan igazságügyi gyilkosság volt.

Igen, a kommunisták egy nőt és anyát gyilkoltak meg. Azt azonban kevesen tudják, hogy Edvard Beneš elnök igazságszolgáltatása az 1945 – 1948-as években (Beneš-dekrétumok, a Népbíróságok és a Kassai Kormányprogram) összesen 66 nőt és anyát végzett ki – sőt Milada Horáková két rokonát is (szül. Králová).

Maria Králová-ról van szó (szül 1897.08.02.), kit a pankráci börtönben akasztottak fel 1945. 10. 8-án, meg Julia Horákováról (szül. 1910.02.06.), akit ugyanott akasztottak fel 1946.1.17-én. Ugyanúgy, mint az a 64 maradék kivégzett nő esetében is történt, Beneš egyiknek sem adott kegyelmet.

Ha beszélni akarunk az igazságügyi gyilkosról – Gottwaldról (1948-1953), - akkor hozzá kell tenni a gyilkos Benešt is (1945 – 1948), azonban – ami a meggyilkolt nőket illeti – Beneš 66:01 arányban „győzött“ Gottwald felett! Amúgy meg kell említeni, hogy amit Beneš a halálos ítéletekkel három év alatt a „parlamentáris demokráciában“ likvidálni tudott, azt a kommunisták messzemenően nem tudták teljesíteni a „totalitárius diktatúrában“.

Ha meg akarjuk ismerni a teljes történelmi igazságot, pontosan össze kell hasonlítani a hasonló tényeket.

Az 1945 – 1948-as években Beneš „rendívüli népbíróságainál“ körülbelül 23 000 embert ítéltek el, ezekből 738-at halálra. Az így elítéltekből 66 nőt és 7 ujságírót végeztek ki (pl. Kožíšek, Krychtálek, Křemen, Kříž, Vajtauer és Werner). Aki kritizálni merte Beneš politikáját, annak nem volt túlélési esélye.

Az ítéletek ellen nem voltak fellebbezések (ún. rövidített ügyvitelek“) és a bírósági döntés után legkésőbb két órával a halálbüntetést végre kellett hajtani. Az elnök elvből egyetlen kegyelmet sem adott.

Zbyněk Ludvík és Václav Bureš, az akkori rabok a „Múlt fekete könyve“ című dokumentumkönyvükben (Frankfurt a.M., 2001) erről ezt írják: „A kommunista börtönök és a kihallgatások embertelenek voltak, a jáchymovi koncentrációs táborokban való lét könyörtelen volt, de nem hasonlítható ez össze azzal, amit a bolsevik-elleneseknek kellett kiállniuk az 1945 év utáni börtönökben, kiszolgáltatva a komplexusos nemzetifrontos szadistáknak...“

Semmi esetre nem akarom a kommunista elnökök pártját fogni, de ami a halálos ítéleteket illeti, Beneš-sel összehasonlítva csak „pancserek“ voltak.

Klement Gottwald (1948 – 1953) lelkén „csak“ 237 halálos ítélet szárad, ebből 17 elítélt kapott tőle kegyelmet.

Antonín Zápotocký (1953 – 1957) ugyan kivégeztetett 94 halálraítéltet, de azért végső soron két amnesztiát is kihirdetett (1953 és 1957), amikor a benesi igazságügyi terror áldozatainak nagy részét szabadon engedte. A két szerző a „Múlt fekete könyve“ című dokumentumkönyvükben írják: „ Ez abban az időben volt, amikor a kommunista Zápotocký részben helyrehozta azt a jogtalanságot, amit a demokratikus Beneš rezsimje elkövetett. Az az érdekes, hogy az amnesztiák nem vonatkoztak az 1950 – 1953-ban elítélt kommunistákra, ezért pl. Gustáv Huszák továbbra is rácsok mögött maradt.

A kegyelemadásban és amnesztiákban nem T. G. Masaryk (1918 – 1935) volt a csúcstartó, amint az tévesen hagyományozódik, hanem Gustáv Husák. Mindjárt utána tartja magát Antonín Novotný elnök (1957 – 1968). Ez az ún. „harmadik munkáselnök“ a háború utáni Csehszovákia legnagyobb amnesztiáit hirdette ki, mégpedig az 1957, 1960, 1962 és 1965-ös években. Kiengedték a kommunista rabokat is és a csehszlovák történelemben először került sor az ún. „ártatlanul elítéltek rehabilitációira“. Ennek ellenére még 87 elítéltet végeztek ki és Novotní elutasította Rudolf Sláský rehabilitálását ezekkel a szavakkal: „Slánský a politikai perek malomköveit forgatta meg, amelyek őt magát is felőrölték...“

Most már csak Gusztáv Husák marad. Az ő elnöki uralkodása alatt 38 fegyencet végeztek ki. Az összes többi elnöktől eltérően a Guiness-rekordok kandidátusa volt, ami a kegyelemadásokat illeti. Mintegy „futószalaggá“ vált nála a kegyelemadás. Úgy pl. 1984-ben 1876 kegyelmet adott. Egy évvel később, 1985-ben 2110-et. Az 1986-os évben lecsökkent a kegyelemadások száma 2006-ra, de egy évvel utána rekordmennyiségű, 3307 kegyelmet adott. Ez a sor 1988-ban ér véget a 2028 kegyelemadással.

Ha összeadjuk Beneš kivégzett áldozatainak számát 1945 és 1948 között, ami 738 ember, akkor ennek a „demokratának sikerült“ három év alatt igazságügyileg meggyilkolni 282 emberrel többet, mint amire a kommunista totalizmus a hosszú 42 éven keresztül képes volt. Kicsit furcsa eljárás egy demokratától, aki „megérdemelt államalapító“.

Végül egy idézet a „Múlt fekete könyvéből“ Ludvík (rabszáma 02480) és Bureš (rabszáma 13244) szerzőktől: „Ha Londonból Beneš visszajött volna Prágába Lev Prchala generálissal és a hozzá hasonlókkal, és nem a bolsevik Slánský-val és keleti szuperelvtársaival, akkor életünk máshogy alakulhatott volna, normálisan, kellemesebben és nem a tömlöcökben...“

A szerző névjegye:

Jan Berwid-Buquoy (született mint Jan Kopecký – 1946.3.26 – Prága) cseh és német politológus, faktografikus. Bécsbe emigrált 1968-ban, majd a Szabad Európa Rádiónál dolgozott. Nyugat-Berlinben elvégezte az egyetemet mint „a politológia magisztere“. Ma Csehországban él, volt tagja az ODS-nek és később sikertelen képviselőjelöltje a KDU-ČSL politikai pártnak. Ma a Konrad-Adenauer Alapítványnak is dolgozik.

Forrás: https://www.parlamentnilisty.cz/politika/politici-volicum/Berwid-Buquoy-KDU-CSL-Justicni-vrah-Benes-aneb-Utajovane-procesy-383593?fbclid=IwAR0gtqUqgSsvPOaO3oZq6pRod8HcCcD15VR7fuiZrMjeHzu2cYlpgky-IJU

Fordítás: Agárdy Gábor