A kultúrkommunizmus-liberálfasizmus egyvelege beindult és táptalajra talált, nem jófelé mennek a dolgok. Igaz, még nem telt le a mózesi negyven év (szerk.)... 

- – – – – – – – – – – –  – – – – –  -
Bencsik András: Lenin élt, Lenin él...

Azt írja az újság a Századvég alapján, hogy az Öreg Ördög valahogy mindig ott van a dolgok hátterében. A Black Lives Matter mozgalmat a Nyílt Társadalom Alapítványok 2015-ben 650 ezer, illetve az Amerikai Haladásért Központtal karöltve 33 millió dollárral támogatta. 

A mostanában roppant szorgos Antifa egyik legjelentősebb finanszírozója az Alliance for Global Justice, amely 2016-ban és 2017-ben (együttesen) a Soros-közeli Amnesty Internationaltől, valamint a Tides Foundationtól összesen durván 450 ezer dollár támogatásban részesült. Kevésbé meglepő, hogy a Tides Foundation egyik fő pénzügyi forrása a Nyílt Társadalom Alapítványok, amely 2016 óta közel két és fél millió dollárt adományozott nekik.

Igen, Soros Györgyről (nem véletlenül George Soros? - szerk.) van szó, aki a jelek szerint miután nem talált fogást egykori hazáján, sőt általában véve egész volt Kelet-Európába beletörött a foga, most az egész nyugati civilizáció ellen fordul, rájuk szabadítva a XXI. század söpredékét. Egy rövid felsorolás a nyomasztóan hosszú és egyre csak gyarapodó listából: a múlt héten lefejeztek egy Jézust ábrázoló szobrot az Egyesült Államokban egy Miamihoz közeli településen. A floridai Ocalában a napokban felgyújtották a Béke Királynőjének ajánlott katolikus templomot, miközben bent a hívek a misére készülődtek. A massachusettsi Bostonban szintén a napokban Szűzanya-szobrot és két katolikus templomot gyújtottak fel.

Még a múlt héten a brooklyni egyházkerület jelentette be, hogy New York Queens negyedében egy katolikus iskola és szeminárium épülete előtt álló, több mint százéves Mária-szobrot rongáltak meg: összefirkálták és fekete festékkel a „bálvány” feliratot festették rá. Los Angeles érseksége szintén a múlt héten jelentette, hogy egy szentté avatott ferences szerzetes és misszionárius, Junípero Serra által 249 évvel ezelőtt alapított katolikus misszió egyik templomát gyújtották fel. Missouriban egy Szent Lajos-szobrot rongáltak meg. Szent Lajos Franciaország királya volt 1226 és 1270 között, két keresztes hadjáratot vezetett, kórházakat alapított, személyesen gondoskodott a szegényekről és a leprásokról. 1297-ben avatta őt szentté a katolikus egyház… és így tovább, el nem feledkezve a franciaországi székesegyház felgyújtásáról Nantes-ban.

Miközben a kereszténységet üldöző, a keresztény vallást gyalázó szörnyetegek törnek, zúznak és rombolnak, ugyanők egy másfajta vallás és egy másfajta rasszizmus jegyében lépnek fel. Nem kell leleményes magándetektívnek lenni ahhoz, hogy az ember rádöbbenjen, aki fekete festékkel Mária szobrát „bálvány” szóval becsteleníti meg, azt az isten- és emberábrázolás, a keresztényi tisztelet dühíti, márpedig egyetlen vallásról tudunk, amelynek fanatikus hívei pusztító dühvel lépnek fel az ábrázolások ellen, ez pedig az iszlám. Ugyanez az attitűd ismerhető fel a Black Lives Matter mozgalomban, ami egyértelműen vallási fanatizmussal hirdeti, hogy (csak) a Feketék Élete Számít. Ami nem igaz. Isten szemében minden élet számít.

George Soros egyre inkább olyan, mintha személyében a gyilkosan leleményes Vlagyimir Iljics Lenin éledt volna fel. Ám mi már tudjuk, hogy Lenint mindig Sztálin követi, őt pedig mindig minimum százmillió halott. A modern bolsevizmus sátáni gépezete új támadásba lendült, de a világ normális részén még sokan vannak, akik emlékeznek az ördögi időkre. Reméljük, hogy nemcsak sokan, de elegen is leszünk e harchoz.

Bencsik András
forrás: https://demokrata.hu/velemeny/lenin-elt-lenin-el-270933/