Az agymosás fontos áfiuma a szabadság illúziójának keltése. Ha szabad akarsz lenni, menj például a nudista strandra. Vagy gyakorold a szabad szerelmet. Boríts föl bármi szabályt. Elég népszerű ez…
De más lehetőség is van: szabadság különkiadásban számodra, szabadság olyanra, amiről nem is álmodtál, mivel nem tudtad, hogy létezik olyan, de ami által garantáltan jobb, szebb, teltebb és az ég tudja, milyen izébb lesz az életed...
Erre persze elemi jogod van, csak ezek a csúnya hagyományőrzők és egyéb maradi fasisztoid lények meg akarnak ettől fosztani. Lényegtelen, hogy ez nem rímel bizonyos megszokott dolgokkal, amit tévesen európai jellegű hagyománynak tekintesz, de még olyannal sem, amit most rád akarnak kényszeríteni a haladás nevében, a lényeg az, hogy új embert kell kreálni, ez a tudatos és szebb jövő záloga. Rassztól, nemtől, vallástól, bőrszíntől függetlenül, mert mindaz csak gátolja a szabad fejlődést. Régebben azt ugyan kommunizmusnak becézték, most ez a neolibsi egyenlőség, globalizált multikulti, vagy mi a fene, ami ugyan nem működik, de nem baj, majd megoldjuk. Ha másként nem, minősített többséggel, mert ez a demokrácia, ha nem tudnád: a megmondók által diktált jog mindenek fölött áll. Az ilyen jogot akkor is támogatni kell, ha nyilvánvaló, hogy károsan hat – a helyesen értelmezett demokrácia értelmében, eszedbe vésd.
A Guterres-féle megoldás
A megoldást maga az ENSZ főtitkára személyesen tárta elénk. António Guterres, a néhai menekültügyi biztos, a Szocialista Internacionálé néhai elnöke stb. útmutatása értelmében korlátoltan gondolkodik az, aki úgy véli, hogy a nemzeti szuverenitás problémakörébe tartozik a migráció kezelése. Magyarán: ha ódzkodsz a migránsoktól, mert fenyegetve érzed magad általuk (a kultúrádat, szokásaidat, vallásodat, stb.), akkor hülye vagy. Lényegtelen ezek szerint, hogy a migránsnak más a kultúrája, mások a szokásai, más az értékrendszere, más a képessége, más a műveltsége és még ki tudja, mi minden, ami a tieddel aligha összeegyezhető. Mindez jelentéktelen, de ne is beszélj erről, mert ha mégis szóvá tennéd, akkor egészen biztosan rasszista vagy. Gyakorold az empátiát, a toleranciát! Főleg mások iránt, azaz főleg te, mert a jövevényeknél, ha egyáltalán fölmerül, az empátia szintén másképp működik, amiért ez az egész tolerancia végső soron egyoldalú, vagyis nem működik egyáltalán.
Az egyoldalú tolerancia ugyanis nem tolerancia, hanem behódolás – ezt viszont következetesen eltitkolják előled. De ezt se emlegesd, mert akkor ráadásul idegengyűlölő vagy, sőt valószínűleg fasiszta is. A főtitkár úr (és nem csak ő) tehát azt várja el, hogy ezt a mai népvándorlást fogadjuk el, mint az elkerülhetetlen sorsot, ráadásul jótéteményként.
Európa nagyvonalúsága
Nem tudom, miért lettek némelyek a migráns-téma hatására ilyen fatalisták, de azért önmagukat tévedhetetlennek tartva váltig ismételgetik, hogy ez elősegíti a gazdaság fejlődését, többek között. Igaz ugyan, a migránsok kvalifikációjáról kevés jó hír terjedt el idáig, csakúgy, mint foglalkoztatottságukról, de úgy látszik mégis ezzel oldódnak meg a problémák a munkaerő piacán, ezáltal csökken a szegénység. Főleg ott, ahonnan ezek a migránsok jöttek, ha elcsalogatjuk a sok jó szakemberüket ide Európába. Viszont ez az európai jólét mindenképpen igaz lehet, mivel a migránsok Európában jóval magasabb bevételre tesznek szert a szociális segély átvételekor. Ez is olyan jog, aminek örvendeni kéne: jogunk volt segíteni a szegény rászorulóknak, sőt az általunk, saját használatunkra kiharcolt jogainkban emberségesen, önzetlenül részesítettük őket, miközben empatikusan nem vettük figyelembe, hogy eme nagyvonalú segélyt nem ilyen tömeges hurcolkodásra találták ki. Sőt azt is nagyvonalúan „elfelejtjük”, hogy aratni csak akkor lehet, ha előbb vetettünk is.
A félhold árnyékában
Okos szülő nem óvja gyermekét minden szellőtől. Kerülni igyekszik ugyan a problémás helyzeteket, nehogy fájdalmasan pofára essen a gyerek, de ha már sor került rá, tudja: a személyes tapasztalat a legjobb, a leghatékonyabb. Így tanuljuk meg, hogy csak annak van értéke, amiért megdolgozik az ember. A jólétet is meg kell alapozni: nem halat kell adni, hanem megtanítani halászni – az viszont botlásokkal járhat. A muszlim sajnos hajlamos arra, hogy őt, az igazhitűt a hitetlen gyaur kiszolgálja, ezért integrációjuk európai módja aligha képes működni. De úgy tűnik, Európa ezt még nem fogta föl. Európa úgy véli az integrációt megvalósítani, hogy hátrál, fokozatosan kihátrál önmagából, nehogy már megsértődjön a vendég. Megengedjük, hogy a jövevények saját szabályaik szerint éljenek a saria szerint, s nem gátoljuk őket meggyőzően abban, hogy ezt ránk is alkalmazzák. Alábecsüljük ezt, pedig még egyetlen egy no-go zóna is sok itt Európában. A mindenféle jogvédő egyleteket ugyanakkor miért nem zavarja, hogy közben az őshonos lakosság jogai csorbulnak? Miért nem zavarja őket az európai keresztényüldözés? Az rendben van, hogy egymás után távolítjuk el a keresztet, kultúránk, hagyományunk egyik alapvető jelképét? Annakidején sarlóval, kalapáccsal, ötágú csillaggal helyettesítették, másutt egy ideig horogkereszttel: most félhoddal fogjuk?
Mert ennek is vannak biztató jelei. Társadalmunk alapvető pillére a monogám család. Mindig akadtak, akik ezt valamilyen módon megszegték, de a kivétel erősíti a szabályt, s ez nem csak Európában és a keresztényeknél van így. Vannak rendszertelenségek, amelyeknek ilyen-olyan nevük van, és többnyire aberrációnak tartják, vagy legalább a normától való eltérésnek.
Szabadság – újra- és félreértelmezve
A család azon alapszik, ami az ember számára a legfontosabb, a szereteten. Ez a szexuális aktivitásra is vonatkozik. Lehet persze csak testileg kielégülni – de ilyenre az állat is képes. Az eggyé válás elsősorban szellemi szinten valósul meg, az pedig csak olyannal lehetséges, akit mélyebben és jobban ismerünk, akit szeretünk. Ami ezen kívül van, azt hűtlenségnek tudjuk be, csalásnak, stb. – különböző módja, neve van, erkölcsi fölfogásunk mindegyiket elutasítja. Az elkövető is tudja, hogy az nincsen rendjén, azért inkább titkolja, tagadja.
A nagy szabadság-őrületben aztán jött a beat-nemzedékkel a szabad szerelem. Ez igazából szexuális szabadságot jelentett, nem szerelmet, vagy inkább a szeretet keresésének egy – nem túl szerencsés – módját. De legújabban valami egészen más jelent meg: a poliamória. Ez a szabadság újszerű fajtája, annak mondják legalább. Még jog is egyúttal, mert minden, ami van és létezhet, arra természetesen jogot formálnak, sőt, hogy nagyobb nyomatéka legyen, alapvető joggá nevezik ki.
A kifejezés „sokszerelmet” jelent, lényege az, hogy valaki egyszerre több emberbe szerelmes, s azt ki is teljesíti, miközben minden partnernek kölcsönösen tudomása van erről. Fölemelő, ugye? Néhány ember keresztül-kasul szerelmes egymásba. Még demokratikusnak is mondhatnánk. Egy muszlim férfinak több felesége lehet, s ha abban a nagycsaládban gyerek születik, biztosra vehető, ki az anya, ki az apa. De ilyen poliamória-kapcsolatban? Génvizsgálattal megállapítható ugyan, csakhogy ezzel még nincs vége, különböző bonyodalmak is fölléphetnek. Egyrészt a kapcsolat tartóssága okozhat nehézséget, az apai gondok-kötelességek teljesítése, a gyerek lelkivilágáról nem is beszélve. Elég bonyolult helyzetek alakulhatnak ki ebből: csakhogy ez nem muszlim világ, ahol teljesen más, európai észjárásnak nehezen érthető törvények érvényesülnek e téren (többek között a négy megengedett feleség mindegyikéről kötelessége törődni a boldog férjnek, mert a feleségek nem önálló keresők). A legrosszabb az, hogy társadalmunk alappillére károsul ezáltal, alapvető értékeink devalválódnak: mi történik így a társadalommal? Mert a társadalom alapja a család. Ha ezt végiggondoljuk, egyértelmű, hogy egy ilyen poliamória-szerűség társadalmi rendszerünk teljes szétrombolásához vezetne. Ahhoz, amit a nyitott társadalom propagál. Egy családtalan, nemzettelen, kibelezett, semmi értéket nem ismerő embertömeghez, ahol a legnagyobb valószínűség szerint az ököljog érvényesül a legjobban, s a tőke diktátuma. Pénzt szerezni ugyanis akkor lehet a legjobban, ha nem vonnak kérdőre a machinációk miatt, mert nem lesz, aki erre képes lenne. Madách már óvott a falansztertől.
Ó, a szabadság vad madara! Galambból sárkányt csinálnának, hogy akik nem lettünk kiválasztottak (sárkányok), féljünk és kussoljunk. Lesznek ugyan védett állatok, a jó eszköznek beválók, de te és én, meg mind a többség csak martalék. Az lesz (alapvető!) szabadságunk és jogunk: a szolgaság, az alárendeltség. Ha nem vesszük idejében észre a határokat. Mert nincs se korlátlan szabadság, se korlátlan jog: egyik sem abszolút. De mikor fogjuk ezt észrevenni? Nyugaton, úgy tűnik, elfelejtették már, hogy volt egy fasiszta diktatúra, elvégre aránylag rövid ideig tartott. Mifelénk azonban a vörös diktatúra jóval tovább tartott, s máig érzékelhető nyomokat hagyott: jobban tudjuk, mit jelent a diktátum, ezért berzenkedünk mindenfajta parancsuralom ellen. Teljesen mindegy, hogy Berlinből jön, vagy Moszkvából, vagy Brüsszelből. És az is mindegy, milyen jelszavakkal.
Aich Péter forrás: http://www.hirek.sk/velemeny/20180303171047/Aich-Peter-Veszes-diktatumok-II-Szabadsag-es-egyeb-afium.html