Az adventi időszak a keresztények számára Jézus születésének ünnepére való felkészülés, amelynek része a böjt és a bűnbánat is, legjellegzetesebb liturgiája pedig a hajnali „angyali mise”, a roráté…

Véget ért az egyházi év, vasárnap kezdetét veszi az advent, a karácsonyra való lelki felkészülés négy vasárnapon át tartó időszaka. A hívők Jézus születésének ünnepére az erre az időszakra jellemző katolikus szertartásokkal és szokásokkal készülnek, amelynek része a böjt, a bűnbánat és a tettekben megnyilvánuló jó cselekedetek. Régi hagyomány ez, a negyedik századból ered. Akkoriban a vízkeresztkor tartott keresztelések előtt háromhetes előkészületi időt tartottak, később ez a várakozás átalakult: lelkileg a keresztények már a karácsonyra, Krisztus megszületésének ünnepére készültek az ünnepet megelőző hat héten keresztül. Ebből rövidült le a négy vasárnapot átívelő adventi időszak.

A püspöki kar elküldött tájékoztatója szerint a hagyományos, három lila és egy rózsaszín gyertyával díszített adventi koszorú a közös karácsonyvárást segíti, amelyet nemcsak a templomban, hanem a családokban és más közösségekben is elkészítenek. A gyertyák színe szimbolikus jelentőséggel bír: a lila a bűnbánatra, a rózsaszín az örömre utal.

A legjellegzetesebb adventi liturgia a napfelkelte előtt tartott hajnali „angyali mise”, a roráté, amely a Szűzanyával való várakozás népi megnyilvánulása. Az adventi időszakban a templomi oltárokat nem díszítik virággal, az orgona csak az énekek kíséretére szorítkozik, a miséző pap violaszínű miseruhát ölt.

Az adventi előkészület során a böjtölés és bűnbánat mellett tettekben megnyilvánuló jó cselekedetekkel is készülnek a katolikus keresztények, ebben az időszakban még inkább figyelünk a körülöttünk élő elesettekre.

A cselekvő szeretet jegyében az idén is számos karitatív akciót indítanak a segélyszervezetek a vasárnap kezdődő adventi időszak során.

(...)

Kacsoh Dániel
szemlézve: http://magyarhirlap.hu/cikk/104665/Karacsonyra_varva