Napjaink következő kihívása a gazdaságban a robotizáció. Ez a világszerte rohamosan terjedő jelenség képes lesz részben kiváltani, részben kioltani a globalizáció eddigi domináns helyét és szerepét… 

Cikkünk másik aktualitását az adja, hogy 2017 augusztusában megalakult a Wekerle Sándor Üzleti Főiskola Gazdaságtudományi Tanszékén a versenyképességi kutatócsoport, amelynek célja annak elemzése, hogy miként változik napjainkban a gazdasági versenyképesség, s milyen vállalatgazdasági és nemzetgazdasági hatásai vannak ezen átalakulásnak. Meggyőződésünk szerint ugyanis a versenyképességet a jövőben jelentős mértékben a robotizáció, illetve az erre a kihívásra adandó válaszok fogják meghatározni.

Az elmúlt évtizedekben a gazdaság domináns eleme a globalizáció volt, vagyis az a folyamat, amelyben a nagyvállalatok – élve a tőke és az áruk áramlásának szabadságával és annak növekvő hatékonyságával – arra törekedtek, hogy versenyképességüket, s ezen belül leginkább a költségszintjüket az erőforrások optimális földrajzi elhelyezésével javítsák.

Ez gyakorlatilag azt jelentette, hogy a bonyolult, képzett és drága munkaerőt nem igénylő tevékenységeket rendre kitelepítették alacsony bérű fejlődő országokba (mint például Kína, Vietnam, Tajvan vagy Thaiföld), illetve több közép-európai országba, többek között hazánkba is.

Ennek eredményeként létrejött a termelés nemzetközi szövete, ahol a nagy hozzáadott értékű, drága munkaerőt igénylő tevékenységeket – mint amilyen a termékfejlesztés, a tervezés, illetve a központi pénzügyek és a globális vállalati stratégiák kidolgozása – a centrumországokban hagyták, a kevésbé önálló és kevésbé képzett munkaerőt igénylő munkákat pedig perifériaországokban lévő leányvállalataikkal végeztetik el. Hazánkban ezen megoldási elv alapján működik az autóipari vállalatok nagy része, valamint számos más feldolgozóipari cég is.

A nemzetközi vállalatok rendszerébe való ilyen bekapcsolódásnak számos előnye volt mind a termelés egyes részeit kitelepítő vállalatok, mind az azokat fogadó országok számára. Úgy látszik azonban, hogy a XX. század utolsó évtizedeiben, illetve a XXI. század elején a látszólag jól működő rendszer két okból is az összeomlás szélére került.

Egyrészt azért, mert a robotizáció által éppen azok az egyszerű tevékenységek váltak feleslegessé, amelyek a globalizáció eddigi szakaszát meghatározták. Másrészt mert azokban az országokban – elsősorban az ázsiai országokra: Kínára, Vietnamra, Indiára lehet itt gondolni –, ahol megbízható és fegyelmezett munkaerő állt rendelkezésre, már nem lehet a munkásokat olyan alacsony áron alkalmazni, mint néhány évvel ezelőtt. Dél-Amerika és Afrika pedig – ahol még bőven van szabad és olcsó munkaerő – nemcsak jelenleg, de belátható időn belül sem fog olyan kulturális hátteret nyújtani, amilyenre a multinacionális vállalatoknak szükségük lenne.

Így a robotizáció nemcsak az innováció révén kap egyre nagyobb teret, hanem azért is, mert a fejlett országokban már évek óta munkaerőhiány van a közepes képzettséget igénylő adminisztratív munkákban és a kreativitást nem igénylő termelői szektorokban is. A megdrágult munkaerő viszont nagyon ösztönzőleg hatott a robotizációs lehetőségek felkutatására és alkalmazására.

Napjainkra hasonló helyzet alakult ki, mint az üzemanyagok felhasználásánál, illetve a fosszilis energiák piacán, ahol az elmúlt években történt drasztikus drágulás „kiváltotta”, kikényszerítette az elektromos meghajtású és önjáró autók használatának tömeges elterjedését, illetve a nem kőolaj- és földgázalapú energiákra való áttérést – még ha ezek a folyamatok nem is máról holnapra, hanem sok év alatt teljesednek ki.

Minden technológia- és energiahordozó-váltás drasztikusan átalakítja – regionálisan és ágazati szinten egyaránt – a gazdaságok szerkezetét, s újradefiniálja a meglévő cégek versenyképességét. Az éppen jó pozícióban lévő cégek akár néhány év alatt is piacot veszíthetnek, mely jelenségre számos példát lehet találni anélkül is, hogy sokat kellene gondolkodnunk a citálandó vállalati neveken.

Persze a status quo nagyvállalatainak problémájáért nem nekünk kell hogy fájjon a fejünk, hanem a mai gazdasági nagyhatalmaknak, vezető nagyvállalati menedzsereknek és tulajdonosoknak. A robotizáció s az azzal kéz a kézben járó digitalizáció, valamint a 3D-s nyomtatási technológia új korszakot nyit a modern gazdaságban. Olcsóbb, biztonságosabb, kiszámíthatóbb, kontrolláltabb munkafolyamatokat tesz lehetővé, az egyes részterületek robotizációja pedig más, kapcsolódó területek hasonló robotizációját indukálhatja, illetve kényszerítheti majd ki.

Az egyenlőtlen fejlődés elvét ismerve és alkalmazva ugyanakkor látnivaló, hogy hazánknak, a magyar vállalatoknak, de a gazdaságpolitikának is a most kialakult helyzet nemcsak gondot és problémát, hanem sokkal inkább lehetőséget és esélyt teremt arra, hogy az eddigi lépéshátrányunkat és versenyképességi lemaradásunkat ledolgozzuk. A világban végbemenő nagy átalakulásnak ha nem is az élére kell most állnunk, de legalábbis azt a célt ki kell tűznünk magunk elé, hogy az élcsapatba, a lehetőséget a leginkább kihasználók táborába tartozzunk.

A nagyvállalatok és a fejlett gazdaságok egy kicsit el vannak kényelmesedve. Éljünk a lehetőséggel, ragadjuk meg az esélyt, hogy mind a gazdaságpolitika oldaláról, mind a rugalmasabb és feltörekvő magyar vállalatok oldaláról keressük azokat az összefogási lehetőségeket és innovációkat, változtatandó területeket és munkafolyamatokat, amelyeket feltárva és kihasználva egyszerre több lépcsőt is ugorhatunk. Mert a panaszkultúra helyett sokkal inkább vállalkozókedvre, együttműködésre, pozitív jövőképre és gondolkodásra van most égető szükség.

A robotizáció, a digitalizáció s a negyedik ipari forradalom egy óriási lehetőség, amelyet most kell megragadnunk!

Árva László–Mádi László
A szerzők a Wekerle Sándor Üzleti Főiskola tanárai
forrás: http://magyaridok.hu/velemeny/robotizacio-felfalja-globalizaciot-2174254/