A nagy befogadó országok a migráció gazdasági és demográfiai előnyeit hangsúlyozzák, a másik következmény viszont egy etnifikált alsó osztály kialakulása, a további gettósodás. Egy szakember tudományos véleménye az irreguláris migrációról, bevándorlásról és jogi hátteréről…
- – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – -
„A huszonnegyedik órában vagyunk!
Horváth-Sántha Hanga: Európa nehéz helyzetbe került azzal, hogy a világban az emberi jogok védőbástyájának szerepét szeretné betölteni, de közben tehetetlenek azok a szervezetei, amelyeknek a határvédelem lenne a feladatuk.
Másfajta integrációra lenne szükség, részben az utánpótlás megszüntetésével, az újonnan befogadottakkal szemben szigorúbb követelményekkel, részben pedig határozottabb és következetesebb fellépéssel a párhuzamos társadalmak kialakulásával szemben – mondta lapunknak Horváth-Sántha Hanga, a Migrációkutató Intézet vezető kutatója. Szerinte az európai politika döntésképtelensége és a preventív lépések hiánya miatt nemcsak saját állampolgárai sorsával, hanem a tényleges menekültek életével is játszik.
– Mi változott az utóbbi években, hogyan vált a bevándorlás központi témává?
– A migrációs folyamat 2015 körül elért egy kritikus pontot, s a mostani bevándorlási hullám más, mint a korábbiak. Egyrészt mert a második világháború óta nem látott tömeg érkezik egy teljesen más kultúrkörből, másrészt mert egy részük kifejezetten nem akar integrálódni. Ráadásul többségük pontosan tudja, hogy miért Európába igyekszik, hiszen már jó ideje tapasztalható a migránsok körében egy szájról szájra terjedő illúzió erről a kontinensről, amely szerint ez a földi paradicsom. Ez az ő szempontjukból igaz is, hiszen itt nincs háború, éhezés, gazdasági kilátástalanság, viszont van nagyon erős szociális háló. Erre építenek az embercsempészek, akik jó ideje közösségi oldalakon is hirdetik magukat. A bevándorlók és a migrációt támogató vagy abból hasznot húzó szervezetek most jól kihasználják a meglévő jogi struktúrát, az állami finanszírozást, menekültügyi rendszert.
– Ezeken a rendszereken változtatni kellene ahhoz, hogy a folyamat kontrollálható legyen?
– Sok mindenen kellene változtatni, elsőként talán az uniós rendszer vonatkozó részein, beleértve a határvédelmet. Illetve meg kellene reformálni az emberi jogi szabályozást, elsősorban az 1951. évi, a menekültek státuszáról szóló genfi egyezményt. Ezáltal jobban ellenőrizhetnénk, hogy ki kaphat menekültstátuszt. A jelenlegi jogi struktúrák mintha azt jutalmaznák, aki illegálisan érkezik Európába, hiszen a menekültstátusz visszamenőleg legalizálja az illegális határátlépést. Ezzel azonban nem segítünk azokon, akik ténylegesen segítségre szorulnak. A másik fontos kérdés, hogy többszörös illegális határátlépés után miként lehet elvárni, hogy a további, belső határokat is tiszteletben tartsák. Speidl Bianka kolléganőmmel februárban jártunk Belgrádban az ottani feltorlódást vizsgálván, és több – elsősorban afgán és pakisztáni – fiatal migránssal készítettünk interjút az útjukról, céljaikról, Európa-képükről. Arra is kíváncsiak voltunk, hogy értik-e a határ vagy a törvény fogalmát. Legtöbbjük azt válaszolta, hogy tud ezek létezéséről, de az ő országaik között bizonytalanabbak, földrajzi szempontból porózusabbak a határok, természetesnek veszik, hogy akár illegálisan is átlépik azokat. Az Európai Uniónak ezért a határvédelem lenne jelenleg az első és legfontosabb feladata. Nem arról van szó, hogy az uniós döntéshozók nincsenek tudatában a problémának, sokkal inkább arról, hogy nincs konszenzus arról, hogy ezt hogyan és milyen forrásból kellene tenni.
– Az Európai Unió bürokráciájának lassú működése vagy az emberi jogok összetett és sokféleképpen értelmezhető rendszere akadályozza ezt?
– Többek között e tényezők is nehezítik a helyzetet. Feloldhatatlan ellentétnek látszik, hogy kimondjuk, meg kell védeni a külső határokat, de a menekültügyi szabályaink szerint nem lehet visszaküldeni az Európába érkezett menedékkérőket olyan helyre, ahol nem tudják biztonságosan benyújtani a menedékkérelmüket. Erre hivatkoznak azok a civil szervezetek is, amelyek már a líbiai parti vizekből mentik ki az Olaszországba tartó migránsokat. Európa nehéz helyzetbe hozta magát azzal, hogy a világban az emberi jogok védőbástyájának szerepét szeretné betölteni – ami fontos és szükséges szerep –, de közben tehetetlenek azok a szervezetei, amelyeknek a határvédelem lenne a feladatuk.
– Jelenleg több európai ország nem tartja be a genfi egyezményt, Franciaországban a 2015-ös zavargások óta tart a rendkívüli állapot, a nemzetközi emberi jogi egyezményt pedig felfüggesztették. Európa tehát saját törvényeit sem tartja be, közben a politikai vezetés az emberi jogokról beszél. Ha valaki felveti az emberi jogi szabályozás felülvizsgálatának szükségességét, kemény kritikákkal illetik.
– A genfi egyezmény a menekültügyre vonatkozik, az emberi jogok biztonsági okokból történő korlátozása más kérdés. Mindkettőt külön kell kezelni. Nem újdonság, hogy a politikai pártok sok esetben szelektíven, saját érdekeik szerint alkalmazzák az önmagában fontos és jó emberi jogi rendszert. Az emberi jogok kérdése mindig egy politikai baseballütő, amellyel oda lehet csapni az ellenfélnek, de ha a pártnak a saját háza táján kell söprögetnie, akkor már csökken a jelentősége. Az emberi jogok szelektivitását szemlélteti többek között, hogy az adott politikai vezetés szemet huny az egyes európai muszlim közösségek az európai demokratikus értékrendtől, illetve egyéni szabadságjogoktól való szándékos eltérése felett. Több aktuális elemzés tárgyát képezi a kérdés, miként alakulhattak ki ehhez hasonló érdekszövetségek a nyugati baloldali pártok és a bevándorlók alkotta szavazóréteg között.
– Mintha a politikai vezetés és a társadalom többsége ellentétes állásponton lenne a bevándorlás kérdésében, miközben azt látjuk, hogy Európában erősödik a szélsőjobboldal.
– Bár mostanság egyre nyíltabban lehet több országban beszélni az irreguláris migráció negatív következményeiről is, nem véletlen, hogy megerősödtek a bevándorlásellenes hangok Európa-szerte. A nyugat-európai befogadó társadalmak állampolgárai már hangot adtak azon véleményüknek, hogy szavazatuk leadásával nem a tömeges migráció mellett szavaztak, s ezért úgy érzik, politikusaik cserbenhagyták őket, és nem tudják befolyásolni a népük sorsát. Ekkor következhet be a szélsőséges, akár erőszakot sem mellőző megoldásokhoz való közeledés, nem véletlen, hogy a két nagy befogadó társadalomban, Svédországban és Németországban nőtt a bevándorlásellenes incidensek és a bevándorlók ellen elkövetett erőszakos cselekmények száma.
– Előfordulhat, hogy ez a feszültségekkel teli helyzet súlyosabb konfliktushoz, esetleg vallási, etnikai fronton vívott polgárháborúhoz vezet?
– Szerintem ettől még messze vagyunk, de tény, hogy Nyugat-Európában már léteznek olyan szélsőséges csoportok, amelyek fegyvereket gyűjtenek és kiképzéseket tartanak. A tömeges migráció, az évtizedek óta növekvő integrációs deficit és az ezekből fakadó kockázatok és kihívások inkább egy alacsony intenzitású konfliktushoz hasonlíthatók, s ezek jelei a nagyobb városokban történt zavargások, a muszlim másod- és harmadgenerációs fiatalok körében tapasztalható erőszakos radikalizálódás és a párhuzamos társadalmak létrejötte, ahova már a többségi társadalom hivatalos képviselői nehezen léphetnek be. Részben az adott politikai vezetés felelőssége, hogy eljutottunk idáig, részben pedig a csendes szemlélőké.
– A liberális oldal támogatja a migrációt, hisz benne, hogy a multikulturális társadalom működhet. Európa nem tudja vagy nem akarja megállítani a migrációt?
– Több, jól körülhatárolható érdekcsoport nem akarja, hogy Európa úgy maradjon, ahogy eddig működött. A nagy befogadó társadalmak a bevándorlás gazdasági és demográfiai előnyeit hangsúlyozzák, részben humanitárius köntösbe burkolva, ennek viszont az egyik következménye egy etnifikált alsó osztály kialakulása, amely azokat a munkákat végzi el, amelyeket az többségi társadalom tagjai már évtizedek óta nem szeretnének elvégezni. Ennek következménye a további gettósodás, a bevándorlók még inkább kiszorulnak a nagyvárosok peremére, és köreikben végérvényesen megvetheti lábát a frusztráció és elégedetlenség saját helyzetükkel kapcsolatosan. Pontosan ezen a táptalajon tudnak kialakulni a párhuzamos társadalmak, tud hatékonyan elterjedni a szervezett bűnözés és a radikális, erőszakra buzdító ideológiák sora.
– Illetve a terrorizmus.
– Igen. A terrorizmus önmagában szörnyű dolog, viszont hosszú távon Európa társadalmi kohéziójára mégis a párhuzamos társadalmak létrejötte a legveszélyesebb. Ez az, ami a jövőben alapjaiban változtathatja meg Európát. Az iszlám számos követőjének ugyanis nemcsak egy vallás, hanem az élet minden területére kiterjedő életforma, külön gazdasági, politikai rendszerrel, külön jogrenddel és külön finanszírozókkal, akik nem az adott államhoz tartoznak, és ez vezethet az egyre nagyobb önkéntes szegregálódáshoz. Arról sem szabad megfeledkezni, hogy ezen közösségek gyakran mutatnak fel más szempontból is az európaival teljesen ellentétes magatartást. Itt elsősorban a családmodellre, az összetartásra, a közösségben való gondolkodásra és a liberális felfogás szerint elmosódó nemi határokkal szemben képviselt konzervatív női–férfi szerepek képviseletére gondolok, ami egy adott ponton túl akár vonzó alternatívát nyújthat a többségi társadalom tagjainak is. Ezért a bevándorló közösségek mintája több pontban is önreflexióra kellene, hogy sarkalljon minket, európaiakat: el kellene gondolkoznunk azon, hogy mi a helyzet az értékeinkkel, egyházainkkal, családjainkkal és közösségeinkkel, van-e még egyáltalán képviseletük és érdekérvényesítő erejük a társadalmunkban.
– Úgy hangzik, mintha a mérsékelt muszlim életforma közelebb állna a keresztény életfelfogáshoz, mint a liberális „értékrendhez”.
– Léteznek közös pontok, mint a másik ember tisztelete és a felebaráti szeretet. De amíg a keresztények a vallást sokszor individualista módon gyakorolják, magányügynek tekintik, az iszlám – még a mérsékelt ága is – közösségben éli meg a vallást, és kívánja sokszor olyan módon gyakorolni, ami nem könnyen összeegyeztethető az európai értékrenddel.
– Európa nem a keresztény gyökereihez ragaszkodó egységes társadalom, de a muszlim bevándorlók szintén nem egységesek, sem etnikai, sem vallási szinten. Ezek szerint a jelenlegi helyzet alapvetően nem vallási konfliktus?
– Európa ezen a téren messze nem egységes, de ez nem újdonság. Ismerjük a korábbi mesterséges nemzetalkotó törekvéseket, a közös himnusszal, közös alkotmánnyal, közös valutával és közös külső határokkal, de nem véletlen, hogy a négyből több elképzelés is megbukott, mert az európai emberek, egy kis réteget leszámítva, nem szeretnének ebbe a föderatív irányba haladni. Ha mi, európaiak sem vagyunk egységesek, és kevésbé értjük meg egymást unión belül is, hogyan érthetnénk meg azokat, akik teljesen eltérő kultúrkörből származnak? Viszont fontos azt is kiemelni, hogy az európai muszlim közösségek szintén nagyon differenciáltak, tehát sok esetben köztük sincs meg még az egységes fellépést biztosító alaptőke. Jelenleg sok esetben az etnikai származáson van a hangsúly, viszont az iszlám öntudat erősödésével a jelenlegi fiatal európai muszlimok körében, mint ahogy erre több nemzetközi kutatás is rávilágít, ez talán változhat a jövőben a kritikus tömeg megteremtése érdekében.
– Nagyon messze vagyunk a valódi integrációtól?
– Egyes bevándorlócsoportoknál egyértelműen igen, ez a hatvanas-hetvenes években elkezdett, téves elképzelésekből kiinduló vendégmunkás-politika következménye. Ezzel kapcsolatosan a huszonnegyedik órában vagyunk, most kellene elkezdeni egy másfajta integrációt. De hogyan integráljunk olyan közösségeket, amelyeknél már a harmadik generáció születik Európában, és már a második generáció sem integrálódott? Részben a migráció képviselte utánpótlás megszüntetésével, részben az újonnan befogadottakkal szemben támasztott szigorúbb integrációs követelményekkel, részben pedig határozottabb és következetesebb fellépéssel a párhuzamos társadalmak kialakulása ellen. Fontos, hogy Európa szembenézzen önmagával, és a muszlim bevándorlóközösségektől eltanulja, ami előremutathat a mi társadalmaink számára is: az összetartást, a család és a vallás fontosságát! Térjünk vissza a keresztény gyökereinkhez, és szerezzük vissza az identitásunkat, mert az képezi azt a lélektani hidat, amely az egyénnek stabilitást és biztonságot nyújthat. Identitás nélkül irányíthatóvá válunk, és könnyen járhatunk úgy, mint azok az emberek, akiket a szélsőséges szervezetek magukba szippantanak. Az erős identitás biztonságot ad egy társadalomnak, egy nemzetnek.
– Gyorsítható-e ez a folyamat?
– Mindez idő, akarat, pénz és szakértelem kérdése, de az integrációt nem lehet gyorsítani. Az integrálandó közösségek más társadalmakból származnak, teljesen más, sokszor az mienkkel szöges ellentétben álló értékrenddel, sokszor évtizedek óta háborúk sújtotta országokból érkeznek, ahol az erőszak mindennapos. Az integráció ezért évekig, évtizedekig tarthat. Ezért lenne fontos megállítani az irreguláris migrációt, és elsősorban az eddig érkezettek és befogadottak integrációjára fektetni a hangsúlyt. Ezt pedig csak nagyon tudatos és célzott politikai intézkedésekkel lehet megvalósítani, amelyekben teljes konszenzusnak kell létrejönnie, annak érdekében, hogy hosszú távon jól működhessenek, és senki, egyetlen politikai erő ne változtathassa meg ezeket.
– Ez a konszenzus jelenleg nem létezik, ráadásul a bevándorlás megállításához le kellene zárni a határokat.
– Azok az országok, amelyek további bevándorlókat szeretnének befogadni, helyben, akár az adott térségben létrejött menekülttáborokban, biztosítsanak lehetőséget a menedékkérelem benyújtására. Ily módon proaktívan elejét vehetik a folyamatnak, és talán több ember menekülne meg az Európába vezető lélekveszejtő utaktól is, s csökkenne az embercsempészet iránti kereslet.
– Úgy fogalmazott, hogy a huszonnegyedik órában vagyunk. Milyennek látja Európa jövőjét ennek fényében?
– Szeretnék optimista maradni, de ami az irreguláris migrációt illeti, tényleg a huszonnegyedik órában vagyunk. A téma már több országban került napirendre a felelős politikusok körében, és születnek is jó döntések. Viszont az a gond, hogy szinte minden eddig történt intézkedés reaktív jellegű volt. Az európai politika döntésképtelensége és a preventív lépések hiánya miatt nemcsak saját állampolgárai sorsával, hanem a tényleges menekültek életével is játszik. Nem lenne szabad a menekülteket törvényeinkkel is alátámasztva arra buzdítani, hogy az áhított menekültstátusz érdekében illegálisan lépjenek Európába, embercsempészekre bízva az életüket.
Pálfy Dániel Ábel forrás: http://magyarhirlap.hu/cikk/95521/A_huszonnegyedik_oraban_vagyunk