Egész Amerikában legális lett a melegházasság, a meleg pároknak alkotmányos joga, hogy a törvény előtt házasságot köthessenek - határozott pénteken az Egyesült Államok legfelsőbb bírósága…

A döntés értelmében ezentúl a meleg párok az egyes államok szabályozásától függetlenül az egész országban legálisan köthetnek házasságot. A legfelsőbb bíróság döntésével a korszak egyik legnagyobb polgári jogi harca ért véget, írja a CNN.

A történelmi döntést, amelyet a melegek több évtizednyi egyenjogúsági küzdelme előzött meg, 5-4 arányban hozták meg a bírák, írja az LA Times. A meleg és leszbikus párok egybekelése az 50-ből 37 államban, valamint Washingtonban, fővárosban eddig is legális volt. A CNN hírtelevízió által pénteken ismertetett közvélemény-kutatás szerint az amerikaiak 63 százaléka helyesli, 33 százaléka pedig ellenzi az egynemű párok házasságát, írja az MTI.

"A házassághoz való jog minden ember alapvető, elidegeníthetetlen joga, és az alkotmány egyenlő bánásmódról szóló klauzulája szerint ezt a meleget nem lehet megfosztani ettől a jogtól" - írta indoklásában Anthony Kennedy, az egyik bíró, aki a melegházasság legalizálása mellett szavazott. "A házasság két ember legmélyebb köteléke, amelyben a szeretet, a hűség, az odaadás, a család és az önfeláldozás a legmagasabb szinten testesül meg" - írta Kennedy.

"Ha azok közé a számos amerikai közé tartoznak - legyen bármilyen a szexuális oreintációjuk - akik egyet értenek a melegházasság a legalizálásával, akkor ünnepeljék meg ezt a mai döntést. Ünnepeljék meg, hogy elérték a kívánt célt, és ünnepeljék meg, hogy most már ilyen módon is kifejezheti az egymás iránti elkötelezettségét két meleg ember. De ne ünnepeljék az alkotmányt, annak ehhez semmi köze nincs" - mondta a döntéssel kapcsolatban a legfelsőbb bíróság vezetője, John Roberts.

Antonin Scalia konzervatív bíró a döntéshez csatolt ellenvéleményében pedig azt fejtette ki, hogy a melegházasság legalizálása az amerikai demokráciát fenyegeti. "A mai döntés személyesen nem különösebben fontos nekem. De ami megdöbbent, az az önhittség, ami ebből a bírósági puccsból árad" - írta.

Az Egyesült Államok a 21. ország a világon, ahol legalizálták a melegházasságot. A egynemű házaspároknak ezután egész Amerikában járni fognak azok a kedvezmények és támogatások, amely a heteroszexuális házaspároknak is, és a házasságkötés ténye megjelenik majd a születési anyakönyvi kivonatukban és a halotti bizonyítványukban is.

A döntés nem okozott nagy meglepetést, mivel az elmúlt hónapokban több szövetségi bíró, állami bíróság is a melegházasság legalizálása mellett döntött, miközben sok képviselő és a választók is kiálltak a melegek egyenlő jogai mellett. Azért persze a legfelsőbb bíróság döntését nagy éljenzés fogadta az épület előtt, sokan órák óta vártak a bejelentésre.

"Ma nagy lépést tettünk az egyenlőség felé. A homoszexuális és leszbikus pároknak mostantól ugyanúgy joguk van összeházasodni, mint mindenki másnak" - írta Barack Obama elnök a Twitterén. A Fehér Ház hivatalos Twitter oldalán egyébként szívárvány színűre cserélték a képet a bejelentés után. Obama a bejelentés után nem sokkal egy meghatott beszédben is üdvözölte a bíróság öntését. "Nemzetünk azon a sziklaszilárd alapelven nyugszik, hogy minden ember egyenlőnek teremtetett. Az már az egymást követő generációk feladata, hogy ezeket a szavakat a változó idők valóságával összekössék. Nem mindig könnyű ezt megvalósítani. Néha egy lépést lépünk előre aztán kettőt hátra, de az elkötelezett polgárok erőfeszítése fenntartja a haladást.  És néha vannak olyan napok, mint ez a mai is, amikor egy villamcsapás hirtelenségével érik be a kitartó erőfeszítések gyümölcse" - mondta.

A 2016-os demokrata elnökjelöltség legesélyesebb várományosa, Hillary Clinton történelmi győzelemnek nevezte a döntést, és méltatta az LGBT amerikaiak bátorságát és eltökéltségét, amivel ezt lehetővé tették. Természetesen a meleg (és nem meleg) hírességek is nagyon örülnek a döntésnek. Ugyanakkor több vallási konzervatív republikánus támadta a döntést. "Ellen kell állnunk, és el kell utasítanunk a bírói zsarnokságot, nem szabad meghátrálnunk" - mondta Mike Huckabee volt arkansas-i kormányzó, aki 2008 után jövőre is indul a republikánus elnökjelöltségért.

A republikánus elnökjelöltségért szintén induló Jeb Bush, George W. Bush öccse azt mondta, hogy ő a hagyományos házasságban hisz, és úgy véli, hogy a legfelsőbb bíróságnak az egyes államok hatáskörében kellett volna hagynia, hogy döntsenek ebben a kérdésben.

forrás: http://index.hu/kulfold/2015/06/26/egesz_amerikaban_legalis_lett_a_meleghazassag/?honnan=Nemzeti_Hirhalo
thumb: Gabriel Bouys/AFP