Döbbenetes mértékben növekszik a világban az egyenlőtlenség, 2016-ra a világ leggazdagabb 1 százalékának kezében lesz a globális összlakosság együttes vagyonának több mint a fele – közölte a szerdán kezdődő davosi világgazdasági fórum előtt az Oxfam…

A szegénység és a társadalmi egyenlőtlenségek ellen küzdő szervezet amerikai csoportja szerint a legtehetősebbek 2014-ben a javak 48 százalékát birtokolták. 2009-ben még 44 százalék volt ez az arány, 2016-ra viszont 50 százalék fölé emelkedik az előrejelzések szerint.Az egyenlőtlenség megdöbbentő mértéket ölt a világban – rögzítette közleményében Winnie Byanyima, az Oxfam igazgatója, a davosi fórum társelnöke. A leggazdagabbak és a többiek közötti szakadék egyre nagyobb lesz, és ez hátráltatja a szegénység elleni globális harcot – állapította meg. Utalt rá, hogy kilencből egy embernek nem jut elég ennivaló, és több mint egymilliárd ember még mindig kevesebb, mint napi 1,25 dollárból tengődik. “Valóban olyan világban akarunk élni, amelyben egy százaléknak több van, mint a többinek együttvéve?” – tette fel a kérdést.

Tanulmányának elkészítéséhez a szervezet a Credit Suisse globális vagyonról szóló jelentését, valamint a Forbes magazin milliárdosokat számba vevő listáját használja.

A világ dollármilliárdosai ötödének vannak érdekeltségei a pénzügyi és a biztosítási szektorban – írták. Az ő vagyonuk 11 százalékkal gyarapodott a tavalyi évben – derült ki a jelentésből. A gyógyszeriparban és az egészségügyi szektorban tevékenykedő milliárdosok vagyona még nagyobb mértékben, 47 százalékkal bővült. “Az Oxfam aggódik amiatt, hogy e szektorok lobbiereje nagy akadályt gördíthet az adóreformok elé szerte a világon” – emelte ki közleményében a szervezet, amely szerint a két említett ágazat több mint egymilliárd dollárt fordított lobbitevékenységre Brüsszelben és Washingtonban.

A csoport az adóelkerülés elleni fellépést, az ingyenes közszolgáltatásokba való nagyobb beruházást és adóreformot szorgalmaz a problémák kezelésére.

Tavaly az Oxfam arról szóló jelentést adott ki, hogy a világ leggazdagabb 85 embere akkora vagyonnal rendelkezik, mint a bolygó lakossága szegényebbik fele – 3,5 milliárd ember – együttvéve. Ez a szám azóta 80-ra csökkent. 2010-ben még 388 volt – írta a szervezet, amely drámai változásként jellemezte a folyamatot.


forrás: http://www.szabadujsag.com/dobbenetes-mertekben-novekszik-a-vilagban-az-egyenlotlenseg/