Évtizedeken át könnyelműen továbblapoztunk, amikor a globális felmelegedésről szóló jelentések tömeges migrációt jósoltak a klímaváltozás következményeként. A naponta súlyosodó menekültválság közepette alig éri el ingerküszöbünket…

amikor Áder János (Magyarország köztársasági elnöke – a szerk.) a „jelenleginél sokkal nagyobb mértékű migráció” veszélyére figyelmeztet, és azt jósolja, hogy háborúk indulnak a vízért. (Miközben az Iszlám Állam az Eufrátesz  gátjainak szisztematikus elfoglalásával és elzárásával már most is kegyetlen vízháborút vív Szíriában és Irakban). A sürgetőbb problémák kereszttüzében elengedjük a fülünk mellett, amikor Lányi András a klímaváltozást jelöli meg már a mostani migrációs hullám egyik vezető okaként is.

 Pedig az összefüggés letagadhatatlan. És nemcsak az aszály, a vízhiány, az éhínség nyomorából az európai jólétbe vágyó gazdasági bevándorlók, hanem a háborús menekültek esetében is. Nézzük rögtön Szíriát, ahonnan a legtöbb menekült érkezik . A szíriai polgárháború okai számosak, és az ország tönkretételének primer okait az iraki demokráciaexport kudarcában, a nagyhatalmak tétlenségében vagy egyenesen káros beavatkozásában kell keresni. De a szikra, ami 2011-ben belobbantotta a polgárháborút, környezeti okokra vezethető vissza.

 Szíria termőföldjeinek 60 százalékát 2006 és 2011 között olyan aszály sújtotta, amilyen egyes kutatók szerint még sohasem fordult elő azóta, hogy a termékeny félhold területén több ezer évvel ezelőtt elkezdődött a mezőgazdasági termelés.

 Az ország átlaghőmérséklete eközben 0,8 fokkal emelkedett. Egyes térségekben elpusztult a termények 75 és a haszonállatok 85 százaléka. Mintegy 800 ezer földműves vesztette el megélhetését és költözött be a nagyvárosokba. A munka nélkül tengődő fiatalokkal zsúfolt központok időzített bombák voltak. Az egyik ilyen városban, a dél-szíriai Darában robbantak ki azok az Aszad-rezsim elleni tüntetések, amelyek a máig tartó polgárháborúba torkolltak.

 Ha valamilyen csoda folytán holnap reggelre megszűnne az Iszlám Állam, letennék a fegyvert a felkelők, Basar al-Aszad pedig önként átadná a hatalmat egy minden nagyhatalom által támogatott, demokratikus kormánynak, vajon meddig tartana az áldott állapot? Hány évnek kellene eltelnie, amíg az egyre gyakoribb szárazság és az emelkedő hőmérséklet miatt újra robbanásig feszül a helyzet? Amikor a több éves aszályok esélye a háromszorosára nőtt, és 2010 és 2050 között várhatóan 29-57 százalékkal csökken majd a terméshozam?

 Hasonló folyamatok, ha kevésbé drámaian is, de a Közel-Kelet és Észak-Afrika többi országában is lejátszódtak. A klímaváltozás azonban a Szahara alatti sávban, a Száhel-övezetben (Mauritánia, Mali, Csád, Niger, Szudán, Eritrea) jár a legsúlyosabb környezeti hatásokkal, nem véletlen, hogy hazánkba is rengeteg eritreai család érkezik. A Száhelből elmenekülők célpontja sokáig Líbia volt – 2010-re hétszázezer migráns gyűlt itt össze –, a Kadhafi-rendszer összeomlása pedig megnyitotta előttük az utat Európa felé. De maga Líbia sem immunis a klímaváltozás hatásai alól. Az ország legcsapadékosabb és legnagyobb népsűrűségű térségében, a Földközi-tenger partvidékén az évszázad közepéig a jelenlegi 101-ről 224-re nő az aszályos napok száma, és az éghajlatváltozás a felelős már a sűrűn lakott tengerparti vidéken jelenleg tapasztalható elhúzódott aszályokért is.

 Egyiptomot Sziszi tábornok hatalomátvétele egyelőre megmentette a káosztól, de az ottani forradalom okai között is előkelő helyen szerepelt a változó éghajlat.

 A 82 milliós ország már ma sem képes eltartani lakosságát, Egyiptom a világ legnagyobb búzaimportőre. A búza ára pedig az arab tavaszt megelőző télen a duplájára nőtt, mivel a világ valamennyi jelentős búzatermelő országában szélsőséges időjárás pusztította a termést. Kanadában rekordeső, Oroszországban, Ukrajnában és Kazahsztánban szárazság, Kínában soha nem látott aszály és porviharok miatt esett vissza a gabonahozam. És ilyesmi a jövőben csak gyakrabban lesz. A modellek szerint a globális átlaghőmérséklet minden 1 fokos emelkedésével 6 százalékkal esik majd vissza a világ búzatermelése, miközben a népesség nő.

 A klímaváltozás által leginkább sújtott országok között tartják számon a migránshullámban szintén jelentős kibocsátó országként feltűnő Afganisztánt és az politikailag relatíve stabil Pakisztánt is. Utóbbi nagy részén 1960 óta 10-15 százalékkal esett a csapadékmennyiség és hússzal nőtt a hőségnapok száma, egyre nehezebbé téve a népesség ellátását.

 Nem szabad elfelejteni, hogy ezekben az országokban nemcsak az a probléma, hogy egyre kevesebb a víz és a megművelhető föld, hanem az is, hogy ezen egyre több embert kellene ellátni. Míg a klímaváltozást okozó üvegházhatású gázok zömét a fejlett országok pumpálják a légkörbe, a felelőtlen túlnépesedést már nem foghatják rájuk.

 Miközben a népesség szinten tartásához 2,1-es termékenységi ráta szükséges (és ezeknek az országoknak éppenséggel csökkenteniük kellene népességüket), a mostani hullám kibocsátó országai közül mindegyikben 2,7 fölött van ez a szám. Még Szíriában a legalacsonyabb (2,77), de Pakisztánban 3,38, Irakban 4,35, Afganisztánban 4,25, Eritreában 4,02, Dél-Szudánban 4,73, Nigériában 5,41, Szomáliában 6,12. Egyiptomban a Mubarak-rezsim felelős politikájának köszönhetően az 1980-as 5,3-ról 2008-ra 3,0-ra csökkent a termékenységi ráta, ám a forradalom kitörése óta sajnos újra emelkedik, és visszaesett a tíz évvel ezelőtt 3,5-re.

 Ma még az is kilátástalan feladatnak tűnik, hogy felszámoljuk az Iszlám Államot, hogy Szíriából, Irakból, Líbiából vagy Afganisztánból a közeljövőben működő országot faragjunk. De még ha ez valamilyen csoda folytán sikerülne is, a klímaváltozás és a túlnépesedés itt marad velünk, és emiatt illúzió azt várni, hogy a migrációs nyomás hosszú távon enyhülni fog.

 Laky Zoltán

 forrás: http://valasz.hu/vilag/miert-szakadatlan-a-nepvandorlas-egy-ok-amirol-keveset-beszelunk-114994