Európa értékei ma is pusztulnak. A fogyasztás végtelen és kielégítetlen vágya sáskajárásszerűen tipor el minden normát. Egy erős, összetartó civilizációt nem lehet külső erővel lerombolni, belülről kell előbb annak a közösségnek erkölcsileg elrohadnia ahhoz, hogy végleg elpusztuljon…
Aki úgy gondolja, jogosan vonható párhuzam a dekadens, hanyatló ókori Róma és mai fojtogató, morálisan lepusztult Európa között - az nem áll messze a valóságtól. Jérome Ferrari könyve az Intelem Róma bukásáról, vagy Molnár Tamás írása az Én, Symmachus is ezt, az aggodalomra okot adó tragikus jövőképet tárja elénk… A történelem valóban ismételné önmagát? Minden út Rómába, ebben az esetben Róma sorsához vezetne?
Madáchnál Az ember tragédiájában, a hatodik színben megjelenik Péter apostol és így szól a szobordöntögető, erkölcsi bűnökben tobzódó rómaiakról: „Nézz csak, nézz körül, / A város pusztul, durva idegen nép / Tiporja el arany vetésidet, / Szétbomlik a rend, senki sem parancsol / S szót nem fogad. A rablás, gyilkolás / Emelt fővel jár a békés lakok közt, / Utána a halvány gond, rémület / S égből, földről se részvét, sem segély.”
Európa értékei ma is pusztulnak. A fogyasztás végtelen és kielégítetlen vágya sáskajárásszerűen tipor el minden normát. A liberális korszellem lerombolja a rendet, és vele együtt minden létező közösséget. A durva idegen népek, az akkori barbárok mai megfelelői ismét döngetik Európa kapuit. A politikailag korrekt közbeszéd pedig mindent szépen eltakar. Mert arra nagyon alkalmas ebben a mai, álszent világban. Az unió vezetői ellenben ma sem akarnak tudomást venni a valóságról, mint egykor a szellemi vakságban, és a hatalomhajhászás útvesztőjében eltévedő császárok sem voltak rá képesek.
A Krisztus utáni 3. századtól kezdve egyre több és több civilizálatlan népcsoport, barbároknak nevezett emberek milliói támadták a Római Birodalom határait. Egyre több helyen be is törtek az addig rendezett, de már a morális züllés, az érdektelenség, a felbomló közösségek jellemezte területekre. A hadsereg tehetetlen volt, a vezetők pedig nem a valódi problémát kezelték. Azt, hogy először a közösség szellemét kellett volna megerősíteni, az élethez szükséges normákat emberi hatalommal megtámogatni. Mert addig bármekkora is a felálló katonai erő, a civilizáció tehetetlen és szükségszerűen el fog bukni. Ha a közösség nem tart össze, gyakorlatilag nem létezik, a normák pedig már nincsenek hatással az emberek döntéseire, cselekedeteire, akkor lehet ugyan egyre több és több pénzt beleölni a hadseregbe, a birodalomnak már nincs esélye az önvédelemre.
Némelyik császár még kétségbeesetten próbálkozott azzal, hogy a kisebb barbár törzseket betelepítse, esetleg római polgárrá tegye, pacifikálva ezzel az erőszakos népvándorlást. De ez tragikus tévedésnek bizonyult. A teljesen más értékrendszert képviselő népcsoportok, a barbár, civilizálatlan emberek milliói nem voltak alkalmasak arra, hogy beilleszkedjenek a Római Birodalomba. Voltaképp már nem is volt mihez igazodni, mihez szocializálódni, mert akkora már meghaltak a római istenek, ledőltek a hősöket ábrázoló szobrok, elpusztultak a boldog élethez szükséges normák.
A Római Birodalom végül elbukott. De ennek nem pusztán a barbárok erőszakos betörése volt a kizárólagos oka. Sokkal inkább az a morális hanyatlás, ami a civilizációt jellemezte. És az a tévedés, hogy az érkező népcsoportok betelepítése, kissé anakronisztikusan, a multikulturális társadalom ész nélküli továbbépítése majd mindent megold. A történelem intő jel kellene, hogy legyen!
Nagy Ervin forrás: http://magyarhirlap.hu/cikk/56526/Europa_a_romai_uton#sthash.qA9rci4t.dpuf