A felvonultatott szereplők tevékenysége rávilágít, hogy a modern demokráciákban mi a politika befolyásolásának eszköztára.Meg tudják-e menteni a Republikánus Pártot a Trump-ellenes zsidók?...
Yishai Schwartz a Yale Egyetem joghallgatója, korábban kutató riporter volt a The New Republicnél és segédszerkesztő a Lawfare-nél. Az előbbi egy nagy múltú, de ma már inkább csak Izrael elkötelezett támogatásáról ismert magazin, az utóbbi pedig egy internetes hírportál, nagyjából hasonló profillal. Yishai Schwartz azonban nemcsak az említett helyekre ír, hanem a baloldali izraeli lapba, a Haaretzbe is, legutóbb épp az amerikai elnökválasztás esélyeit latolgatta a fenti címmel. (Eredetiben: Can anti-Trump Jews Save the Republican Party?; az írás elérhető itt: http://www.haaretz.com/opinion/.premium 1.718762). Schwartz szerint Trumpnak már a kezében van a jelölés, és ennek megkérdőjelezésére nincs lehetőség. A republikánusoknak választaniuk kell, hogy vagy felsorakoznak jelöltjük mögé, vagy valamilyen formában ellenzik azt. Az amerikai konzervativizmus legelismertebb zsidó származású vezetői számára ez a választás már megtörtént. Az utóbbi hónapokban Trump leghangosabb republikánus kritikusai zsidó személyiségek köréből kerültek ki. Egy kommentárban például Max Boot (orosz zsidó felmenőkkel rendelkező amerikai történész és külpolitikai szakíró) az Egyesült Államok biztonsága elleni legnagyobb fenyegetésként jellemezte Trumpot, és azt mondta, hogy hamarabb szavazna Sztálinra, mint rá.
A Wall Street Journalban Bret Stephens (a lap Pulitzer-díjas újságírója) Trumpot Mussolinihez hasonlította, és a vele megbékélőket „visszataszítóknak” és „mentálisan éretleneknek” bélyegezte. A Weekly Standard újságírója, Bill Kristol (aki Robet Kagannal együtt alapította a New American Century nevű neokonzervatív agytrösztöt) Twitter-bejegyzéseiben a Trump-ellenes kijelentések tömegét Churchill (nyilván náciellenes) kijelentéseihez hasonlította. Még az óvatos és rendíthetetlen nyugalmú Yuval Levin, a National Affairs szerkesztője és a republikánus párt legragyogóbb elméje is bejelentette, hogy sohasem fog Trumpra szavazni.
Mi magyarázza a zsidó származású republikánusok elsöprő antipátiáját Trumppal szemben? – teszi fel a kérdést Yishai Schwartz. És meg is válaszolja. Az amerikai zsidó közösség vezető konzervatívjai túlnyomórészt külpolitikai héják, akik közül sokan Reagannek a kommunizmussal szembeni határozott fellépése idején közeledtek a republikánusokhoz, és sokan ott is maradtak, mert a modern republikánus párt elkötelezett Amerika globális vezető szerepe, egy morális alapokra épülő internacionalizmus és Izrael erős támogatása mellett. Donald J. Trump külpolitikai nézetei azonban ettől az irányzattól jelentősen eltérnek. A Trump-ellenesség azonban ennél a politikai motívumnál mélyebb gyökerű. Trump ugyanis nem ideológiai alapokon álló jelölt, sokkal inkább egy kulturális jelenség, és azzal a kultúrával, amit ő testesít meg – értelmiségellenesség, vulgaritás és dühödtség – az amerikai zsidók nem tudnak azonosulni.
Schwartz szerint a zsidók relatíve későn, a hatvanas évektől kerültek a Republikánus Pártba, amikorra William F. Buckley (amerikai konzervatív író, 1925-2008) már kiűzte az antiszemita bircheriánusokat (John Birch Society, egy jobboldali konzervatív mozgalom), és így a párt már elfogadható politikai otthona lehetett az amerikai zsidók jelentős kisebbségének. Azok, akik ebben a korszakban jobbra fordultak – beleértve elsősorban az úgynevezett neokonzervatívokat is –, politikai áttérők voltak ugyan, de kulturálisan sohasem asszimilálódtak. Így a zsidók némiképp félszegen próbálták megtalálni helyüket a gazdag mayfloweri patriciusok (első bevándorlók leszármazottai), az evangéliumi keresztények és a második módosítás (szabad fegyvertartás joga) aktivistái között a párban. Ez az együttélés mindig eléggé felemás volt, és kétséges, hogy a zsidók valaha is teljesen otthon érezték volna magukat a republikánusok között és egy olyan kampányban, amely nem a politikáról, hanem az identitásról szól, a zsidók elhagyatottan és kényelmetlenül érzik magukat – mondja a Haaretz újságírója.
Ez a kényelmetlenségérzés Trump függetlensége miatt elmélyült. Ő ugyanis készre formázva lépett a politika színterére: senkinek sem lekötelezettje, és nincsenek olyan ismertek róla, hogy tudni lehetne, adott helyzetben milyen döntéseket hoz. Ez különösen aggodalmat keltő egy olyan közösség számára, amely erősen épít a hatalomban lévőkhöz fűződő kapcsolatrendszerére.
Schwartz szerint az amerikai politikai rendszer jellemzője, hogy az egyes intézmények vezetői és a kiemelkedő adományozók éveket töltenek azzal, hogy jelöltjeiket kiműveljék, és egyben ki is ismerjék őket olyan kérdésekben, amelyek fontosak a számukra. Amikorra a kiválasztott politikus a hatalomba kerül, az érdekcsoportok már tudják, hogy kik ők, mi a véleményük, és kikhez fordulnak tanácsokért és szakértelemért. Az amerikai konzervatív mozgalomban azok tudják kiépíteni a legsikeresebb ilyen kapcsolatokat, akiket érdekelnek az Izraellel és a zsidókkal kapcsolatos kérdések. A konzervatív politikusok sikeres generációjának – például Marco Rubio, Tom Cotton és Ted Cruz – mindegyike számíthatott kiemelkedő zsidó támogatókra. De Trumppal szemben a republikánus zsidó establishment különösképpen tehetetlen helyzetben találja magát. A Trump által a saját uszályába fogott nép az, amely régi zsidó bizonytalanság- és félelemérzéseket kavar fel. Legalább egy generációnyi időtávban az amerikai zsidók boldogan felejthették el politikai sebezhetőségük örökös félelmét. De Trump jelöltsége egy agresszív populista hullámot indított el, amely nem kimondottan ugyan, de antiszemita elemeket is hordoz magában, amint azt Jamie Kirchick, egy fiatalabb zsidó konzervatív írta: „Trump a tömeg jelöltje, és a tömeg mindig a zsidók ellen fordul”.
Yishai Schwartz végül arra a következtetésre jut, hogy a Republikánus párt zsidó származású vezetőinek egy kisebb része fog Trump mellé állni, nyíltan Hillary Clintont fogják támogatni azok, akiknek a külpolitika fontos, és végül egy harmadik csoport az utolsó pillanatig is alternatív jelöltet keres, hiszen a küzdelem már nemcsak a demokraták ellen, hanem egy olyan Republikánus Pártért is folyik, amelyben a zsidók otthon érezhetik magukat. Ez jelentené a Republikánus párt megmentését.
Yishai Schwartz cikke nemcsak azért érdekes, mert bemutatja az amerikai zsidóság félelmeit és érdekérvényesítési eszköztárát, hanem azért is, mert a bemutatott mechanizmus általánosan is érvényes. A felvonultatott szereplők tevékenysége rávilágít arra, hogy a modern demokráciákban mi a politika befolyásolásának eszköztára.
Legfontosabbak a donorok, akik a rendszert pénzzel látják el, de a pénz önmagában nem elég. Kellenek agytrösztök, amelyek a kívánt érdekek melletti ideológiát szolgáltatják (mint például a hivatkozott New American Century), de ők sem érnének sokat, ha ezek a nézetek nem érnék el a tömegeket, nem jelennének meg a sajtóban, tehát kell a média, ma már egyre inkább a közösségi média is. Az sem jó, ha a politikus a semmiből készen jön elő. Már a leendő politikusokat is figyelni és támogatni kell, természetesen azokat, akikről feltételezhető, hogy az adott érdekcsoport nézeteit képviselik majd, ha hatalomhoz jutnak.
Figyeljük meg, hogy ebben a rendszerben nincs összeesküvés, mindenki a saját érdekét követi: a donornak politikai befolyás kell, a politikusnak pénz, az ideológus pedig nézetei népszerűsítésében érdekelt. Az eredmény mégis egy meghatározott irányba mutató politikai erőtér, hasonlóan ahhoz, ahogy Adam Smith annak idején a piacgazdaságot magyarázta. De ha már a tudománynál tartunk, arra is rá kell világítani, hogy mint ahogy az anyag energiává, az energia anyaggá alakulhat, a politikai hatalom pénzzé, a pénzhatalom politikává változhat, talán még Albert Einstein híres egyenletéhez hasonlóan azt is állíthatjuk, hogy a valamilyen irányba mutató politikai energia egyenlő a megmozgatható tömeg és a pénz szorzatának négyzetével.
Lóránt Károly forrás: http://magyarhirlap.hu/cikk/56631/A_Trumpjelenseg_szorzata#sthash.yV8VwnpU.dpuf