Az ezredfordulót követően világszerte fokozódott Krisztus híveinek üldözése. Közel négyszázmillió ember testi épsége, vagyona van veszélyben azért, mert keresztény…
Interjú Győrfi Károllyal, a Keresztényüldözés a 21. század elején című kötet szerzőjével.
Győrfi Károly, a Keresztényüldözés a 21. század elején című kötet szerzője szakképzettsége szerint vegyészmérnök. Hosszabb ideig dolgozott diplomataként, volt az Egis Gyógyszergyár befektetésiportfólió-igazgatója, 2014 őszéig pedig a Medimpex vezérigazgatója. Tíz esztendeje az óbudai evangélikus egyházközség világi felügyelője. A keresztényellenességgel kapcsolatos kérdések akkor kezdték foglalkoztatni, amikor négy évvel ezelőtt az Európai Parlamentben Magyarország nem először és nem is utoljára a bírálatok kereszttüzébe került, s több képviselő a keresztény értékek melletti kiállást kifogásolta. Győrfi Károly ezután látott neki a kutatásnak, amelyben az Evangélikus Hittudományi Egyetem rektora és az egyháztörténeti tanszéken Korányi András segítette.
– Könyvében különbséget tesz a keresztényellenesség és a keresztényüldözés között. Hol húzná meg a határt?
– Üldözésről akkor beszélhetünk, ha keresztény emberek fizikai léte, testi épsége kerül veszélybe, de ide sorolnám azokat az eseteket is, amikor vagyonuktól, megélhetésüktől, tehát életlehetőségeiktől fosztják meg őket. A keresztényellenesség önmagában senkit nem tesz földönfutóvá, vértanúvá. Viszont hátrányos megkülönböztetésben részesíti azokat, akik kifejezik hitüket, vallási hovatartozásukat. A könyvben egyébként két nagy, a keresztények megkülönböztetésével, zaklatásával foglalkozó szervezet, az Open Doors és a Christen im Not jelentéseire támaszkodom. Az előbbi nem tesz különbséget a keresztényellenesség és a keresztényüldözés között. Pedig nem mindegy, hogy valakit lefejeznek-e a hitéért, vagy „csak” zaklatnak miatta. Az amerikai központú Open Doors irodái – nem kis részük illegálisan működik – s ezek munkatársai olykor permanens életveszélyben gyűjtik az információkat a kínzásokról, gyilkosságokról.
– Ferenc pápa nemrégiben a keresztényekét a mártírok egyházaként említette, hozzátéve, ötpercenként ölnek meg egy keresztényt a világban. A szám annyira megdöbbentő, hihetetlen, hogy sokan a békés Európából szemlélve a világot túlzásnak tartják szavait. Mit mond a szakértő?
– Egyáltalán nem túlzás, sőt ha a tendenciákat nézzük, a keresztényüldözés a világban folyamatosan erősödik. A szikár tényeket sorolom: jelenleg a föld 65 országában közel 400 millió hittestvérünknek van veszélyben a testi épsége, vagyona. Ezek elsősorban muszlim többségű országok, de van hindu dominanciájú is – India –, buddhista többségű Délkelet-Ázsiában, illetve a megmaradt kommunista országok, köztük Vietnam, Észak-Korea, Kína. Az üldözés tíz-tizenkét esztendeje – elsőre talán paradox módon, az ázsiai és afrikai diktatúrák hanyatlásával – vált intenzívebbé. A Szaddám Huszein megbuktatása, majd az „arab tavasz” nyomán kialakult anarchia kedvezett a szélsőségek megerősödésének, nyeregbe kerülésének. Ahogy Louis Rafael, az iraki káld katolikus egyház pátriárkája fogalmazott: „Szaddám Huszein diktatúrája alatt sem élveztük a szabadságot, de biztonságban éreztük magunkat. Megkaptuk a szabadságot, most nem vagyunk biztonságban.”
– Bizonyíthatóan minden esetben a kereszténységük miatt éri támadás az áldozatokat?
– Igen. Akik más, politikai okokból vagy köztörvényes bűncselekmények miatt kerülnek börtönbe vagy kivégzőosztag elé, azokat – legyen akár keresztény az illető – a felmérésekbe nem veszik bele.
– Hogyan üldözik, gyilkolják a keresztényeket a világban a XXI. század elején?
– A lefejezés az enyhébb eljárások közé tartozik, a szélsőséges csoportok tagjai, vallási fanatikusok általában hosszasan kínozzák áldozataikat, majd agyonverik, elégetik, keresztre feszítik őket. Ezzel egyébként szembemennek a Korán tanításával és az iszlám eredeti szellemiségével. Olyan brutális történetekkel találkoztam, amelyek minden képzeletet felülmúlnak. Kiragadott példákat mondok, amelyek hirtelen eszembe jutnak. Az iszlám elhagyása s a megkeresztelkedés a legsúlyosabb vétkek közül való, ezt államilag is tiltják, nemegyszer családi tragédia származik belőle. Egy apa Szaúd-Arábiában a „család becsületének védelmében” a titokban keresztény hitre tért lánya nyelvét kitépte, majd a lányt felgyújtotta. Pakisztánban 2009-ben több mint ezer keresztény nőt gyilkoltak meg, ezek közül hetvenen abba haltak bele, hogy erőszakot követtek el rajtuk. Ugyanitt 2013-ban egy téglagyárban agyonvertek, majd a kemencében elégettek egy keresztény házaspárt. Négy árvájuk maradt, az asszony gyereket várt. Tegyük hozzá, a keresztény vallás gyakorlása vagy tilos, vagy erősen korlátozott, az állami szervek, így a rendőrség pedig gyakran szemet huny a keresztényellenes támadások fölött. Jó példája ennek Egyiptom, ahol maguk a rendőrök erőszakoltak meg egy keresztény hitre tért asszonyt „bűnéért”. A kopt keresztények otthonait rendszeresen felgyújtják, házaikat mint szabadon pusztítandó hitetlen helyeket megjelölik. Sokszor megkérdezik, miért nevezem az üldözéseket keresztény holokausztnak. Maga a szó elevenen elégetett áldozatot jelent. A könyvben több országból hozok helyszínnel, dátummal pontosított konkrét eseteket, amikor a keresztényeket elevenen elégették, de átvitt értelemben is annak tekinthetjük az üldözést, a tömeggyilkosságok sorozatát. Egyébként a pápa szavai annyiból helyesbítésre szorulnak, hogy most már nem öt-, hanem négypercenként válik egy-egy keresztény a fanatizmus áldozatává. Nem véletlenül mondta Izrael ENSZ-nagykövete, Ron Proszor 2015. március 16-án: „A keresztények az új évezred zsidói.”
– Hol a legsúlyosabb a helyzet? Van-e olyan terület, ahol népirtásszerű a keresztények üldözése?
– Irak, Szíria és Nigéria ide sorolható. Az iraki Moszulban – ez a Bibliában is szereplő Ninive – a 2003-as amerikai invázió idején még hatvanezer keresztény élt, nemrégiben nagy diadallal jelentették be a város „kereszténymentesítését”. Irakban és Szíriában is másfél-másfél millió keresztény lakott a harcok eszkalálódása előtt. Ma már alig mérhető a jelenlétük, többségük elmenekült. Templomaik nagy részét lerombolták, ha romok maradtak, fallal, szögesdróttal vették körül, hogy ne is mehessen a közelükbe senki. Az Iszlám Állam három lehetőséget állított a helyi keresztények elé: vagy sarcot fizetnek, és áttérnek az iszlámra, vagy elmennek, vagy megölik őket. A szaúdi vahabita főmufti 2015 júniusában az iszlamistákat arra buzdította, hogy a térségben minden keresztény nyomot tüntessenek el. Ez a munka – többek között történelmi értékek pusztításával – hamarosan be is fejeződik. Nigériában, amelynek legalább a fele keresztény – több evangélikus él ott, mint Luther hazájában, Németországban –, a Boko Haram tízesével, húszasával, százasával gyilkolja hittestvéreinket. Gyakori eljárás, hogy megállítanak egy buszt, az utasoknak le kell szállniuk. Aki tud idézni a Koránból, azt életben hagyják. A Boko Haram északról, amelyet a leendő iszlám kalifátus részeként képzel el, dél felé szorítja a keresztényeket, arra a területre, amelyről egyelőre lemondott. Tegyük hozzá mindjárt: sem Ázsiában, sem Afrikában a muszlimok többsége nyilván nem szélsőséges. Ám elég, ha csak egy százalékuk, 17 millió ember az. A statisztikai adatok egyébként sem a keresztényeknek kedveznek.
– Hogy érti ezt?
– Ha megnézzük a Frankfurter Allgemeine Zeitungban is megjelent 2013-as összehasonlító adatsort, kiderül, hogy míg 1900-ban a föld lakosságának 36,6 százaléka, azaz 558 millió ember volt keresztény vallású, addig 2010-ben – egyébként még mindig a relatív többség – 33 százaléka, vagyis 2,281 milliárd. A növekedés 408 százalékos. Általában megfigyelhető, hogy a kereszténység észak felől délre tolódik. Kevesen tudják, hogy Európában a keresztények aránya száz év alatt 95-ről 75 százalékra csökkent, Afrikában pedig, a Szaharától délre 63 százalékra emelkedett. Számuk – egész Afrikát tekintve – csak 2002 és 2010 között 21 százalékkal növekedett. Bármennyire is szépek a fenti adatok, nem feledkezhetünk meg arról, hogy a muszlimok 776,5 százalékkal, tehát sokkal gyorsabban növekedtek. A világért sem állítom, hogy a születési statisztikákból kizárólagos megállapításokat levonhatnánk. Ám ne felejtsük, hogy bizonyos folyamatok ezek nélkül nehezen értelmezhetők, például az iszlám európai térnyerése. Ne felejtsük el azt sem, hogy az adatsor kontinensünk esetében csak az adminisztratív keresztények, tehát a megkereszteltek számát mutatja. Ennek töredéke a gyakorlók, a hitüket megélők száma. Ha a jelenlegi folyamatokat, a születési adatokat tekintjük, Európában idővel akár többségbe is kerülhetnek az iszlám vallásúak. Ezt segíti elő sajnos a jelenlegi bevándorlás is.
– Könyve szerint Európában ugyan nincs keresztényüldözés, de megerősödött a keresztényellenesség. Milyen formáival találkozhatunk?
– Nyugat-Európában például a templomok, temetők elleni támadásokkal. Mielőtt bárki bármit gondolna: ezeket nem muszlimok követik el, hanem „helybeliek”, sokszor szélsőbaloldali szervezetek. A muszlimok, bár nem szeretik a keresztényeket, még mindig jobban megbecsülik a Krisztust követő vallásos embereket, mint azokat, akik nem vallásosak. Az utóbbiakkal általában nem tudnak mit kezdeni. Mondok más példát is: a hivatalos Európa egy rosszul értelmezett tolerancia jegyében sokszor igyekszik eltagadni keresztény múltját, gyökereit. Így tekinthetik Nagy-Britanniában a karácsonyt sokan a fény ünnepének, így akarhatták kitiltani Olaszországban a közösségi helyekről, az iskolákból a keresztet. Kevésbé ismert, ám jellemző ügy a kopt keresztény stewardess Nadia Eweidáé, akinek a British Airways megtiltotta, hogy munka közben keresztet viseljen. Az asszony bírósághoz fordult, ahol a véleménynyilvánítás szabadságára hivatkozva neki adtak igazat. Drámaian csökken a vallásukat gyakorló emberek száma is, jó példája ennek Németország. Csak a német evangélikusok az elmúlt húsz évben 340 templomot voltak kénytelenek bezárni. A keresztények elleni intoleranciát figyelő központ (OIDCE) szerint 2009-ben a gyűlölet-bűncselekmények 29 százaléka vallási meggyőződés, túlnyomórészt a keresztények ellen irányult.
– Mi a helyzet Magyarországon?
– Európa szovjet megszállás alól felszabadult keleti fele, így Magyarország is szerencsésebb. Nálunk egyelőre legfeljebb elszigetelt esetek fordulnak elő, azok is ritkán. Átnéztem például az összes hazai temetőrongálás ügyét: meg kell állapítani, hogy ezek legtöbbje nem vallásellenes indítékú volt, hanem vandalizmusból, huligánságból fakadt. A keresztdöntéssel persze más a helyzet. Emlékezhetünk arra, amikor körülbelül tíz éve diákok ledöntötték a Regnum Marianum keresztjét, de ez sem jellemző. Persze mindez relatív: közvetlen szomszédaink többsége a vallásosság szempontjából általában jobb helyzetben van.
Pethő Tibor forrás: http://mno.hu/hetvegimagazin/negypercenkent-egy-kereszteny-1326227