A sors fintoraként az Európai Unió éppen akkor kapott Nobel-békedíjat, amikor a demokrácia alappilléreit veszélyeztető gazdasági válság a szétesés szélére sodorta. Az európai integráció Achilles-sarka jelenleg a görög válság, amelynek rendezésére, vagyis Görögország benntartására az eurózónában viszont még mindig nincs kidolgozott recept. Sőt egyelőre nem látni azoknak az ellentéteknek a feloldását sem, amelyek lehetővé tennék egy ilyen recept összeállítását.
Ki írja újra a görög receptet?
2013.10.13. MH OL
Szalontay Mihály
Márpedig ha az unió szétesik, akkor megint háborús veszéllyel kell szembenéznie az európai kontinensnek. Ennek előszelét megérezhettük a hét elején Athénban, Angela Merkel látogatása alkalmából. A német kancellárt ellenségként fogadták a tüntetők, visszaidézve a második világháborús múltat, mert szerintük Berlin kényszerítette rájuk a családok száz-ezreit megnyomorító megszorításokat. Pedig nem a németek szoktatták rá a görögöket olyan életszínvonalra és társadalmi juttatásokra, amelyek fedezetét soha nem termelték meg. A fedezethez szükséges külföldi hitelek előteremtésében a német bankok is szerepet vállaltak, de nem ők diktálták azt az évtizedek óta zavartalanul folyó pazarlást, és azt a mérhetetlenül alacsony hatékonyságot, amely a görög állami szektort jellemezte. Nem ők parancsoltak rá a görög kormányra, hogy a szociális biztonságot szavatoló hálót külföldi hitelekből finanszírozza, messze túllépve az ország teljesítőképességét.
A pénzügyi bajok tehát krónikussá váltak még azelőtt, hogy a válság bekövetkezett volna, a 2008-ban kitört krízis csak megadta Athénnak a kegyelemdöfést. Ráadásul ma már teljesen világos, hogy a Nemzetközi Valutaalap (IMF), az Európai Központi Bank (EKB) és az Európai Unió alkotta trojka végzetesen káros recepttel kezdte meg a bajok kúrálását. A helyzetet ahhoz tudnám hasonlítani, mint amikor a középkori felcser eret vágott az eszméletéért küzdő betegen, hogy leengedje a rossz vért. A páciensek kétharmada nem élte túl ezt a gyógymódot. Hasonló állapotba kerültek a görögök is, amikor az első, 110 milliárd eurós mentőcsomag fejében a hazai össztermék (GDP) 13 százalékának megfelelő megszorító intézkedésre kötelezték őket. Ezzel ugyanis egy olyan lefelé örvénylő ördögi spirálba terelték a görög gazdaságot, amelyből mind a mai napig nem tud kimászni.
A helyzet azonban ennél sokkal súlyosabb. A mentőcsomagokat ugyanis arra találták ki, hogy ezzel a pénzügyi injekcióval a görögöket visszatereljék egy olyan pályára, amelyen egyrészt maguk is hitelképesek lesznek a nemzetközi pénzpiacokon, másrészt 2020-ra az államadósságuk nem kúszik fel a GDP 180 százaléka fölé, hanem lemegy 120 százalékra. Ami még így is a duplája lenne az uniós követelmények szerinti szintnek, de már a kezelhető kategóriába tartozna. Igen ám, de a görögök képtelenek teljesíteni a feltételeket, mert az idei két parlamenti választással elvesztegetett idő miatt máris 13,5 milliárd eurós lyuk tátong a költségvetésükön, és épeszű befektető nem nyújt hitelt Athénnak jövőre sem. Vagyis haladékot kell adni a görögöknek, de senki nem tudja, mennyit és mire. Athén két évet kér, ami viszont többletköltséggel is jár, a szakemberek szerint csaknem 20 milliárd eurónyival. Ezt viszont valószínűleg az EKB-nak kell majd állnia. A központi pénzintézetnek kell engedélyeznie ugyanis azt, hogy a görög kormány rövid lejáratú kötvényeket bocsásson ki, és ezek oroszlánrészét fel is kell majd vásárolnia. Ugyanakkor valószínűleg át kell majd ütemeznie a már meglévő görög kötvényeinek a javát is.
A gond csak az, hogy a görög társadalom nem hajlandó további megszorításokat vállalni, a hitelezők pedig nem hajlandók további kölcsönöket nyújtani. Ha tehát még lenne is olyan gazdasági recept, amivel a jelenlegi bajok orvosolhatók lennének, azok még akkor sem volnának megvalósíthatók. A görög páciens eddigi félrekezelésének sem hajlandó ugyanis senki sem megfizetni az árát, az új gyógymódról már nem is beszélve.
És akkor még nem tettük fel a legfontosabb kérdést: mire fel ez a sok erőlködés? Egyre világosabb ugyanis, hogy a jelenlegi erőfeszítések, többletbefektetések, újabb és újabb átütemezések ellenére sem fog sikerülni elérni a végcélt. Vagyis azt, hogy a görög államadósság csökkenő, a gazdaság pedig növekedési pályára álljon. Ehhez egy radikálisan más receptet kellene összeállítani, de ezzel még senki sem állt elő. Márpedig az IMF csak akkor finanszírozhat egy projektet, ha feltételrendszerének teljesülése a pénzügyi viszonyok rendeződését eredményezi. Ha ennek esélye sincs, akkor ki kell farolnia a projektből. Az eurózóna sorsa körüli bizonytalanság ráadásul elriasztja
befektetőket, vagyis olyan hangulatot teremt, amely csak tovább lassítja a kilábalást a válságból.
A német kancellárt lefasisztázó görög tüntetők tehát maguk alatt vágták a fát. Tovább szűkítették Angela Merkel politikai mozgásterét ahhoz, hogy segítsen nekik kimászni a válságból. Valószínűleg olyannyira, hogy most már ha még akarna, akkor sem tudná rávenni további áldozatvállalásra a német választókat a görögök megmentése érdekében. Márpedig ha a németek nem fizetik ki a mindenkori számla harmadát, akkor a görögöknek nem marad más esélyük, mint kilépni az eurózónából és megpróbálni újra talpra állni. Ez viszont jóval súlyosabb megpróbáltatásokat jelent majd az átlagpolgárnak annál, mint amit most átél.