De ne a mi nevünkben! címmel hatvan német közéleti személyiség felhívását közölte december 6-án teljes terjedelmében az orosz Russland.ru hírportál német nyelvű kiadása. Az aláírók között szerepel Roman Herzog volt államelnök, Klaus von Dohnanyi, Hamburg első polgármestere, Lothar de Maiziére volt miniszterelnök, Wim Wenders filmrendező, Gerhard Schröder volt kancellár, Klaus Maria Brandauer színész-rendező és sokan mások…
Ismét háború Európában? De ne a mi nevünkben! címmel hatvan német közéleti személyiség felhívását közölte december 6-án teljes terjedelmében az orosz Russland.ru hírportál német nyelvű kiadása. Az aláírók között szerepel Roman Herzog volt államelnök, Klaus von Dohnanyi, Hamburg első polgármestere, Lothar de Maiziére volt miniszterelnök, Wim Wenders filmrendező, Gerhard Schröder volt kancellár, Klaus Maria Brandauer színész-rendező és sokan mások.
A német sajtót – amelyről Udo Ulfkotte, a Frankfurter Allgemeine Zeitung korábbi munkatársának leleplező könyve óta (magyar kiadás hamarosan) tudjuk, hogy e sajtó kiknek az érdekeit képviseli (nem a német népét) – villámcsapásként érte a békefelhívás. Először csupán kivonatok jelentek meg e sajtóban a felhívásból, majd ideges és hosszú ellencikkek. Hogy ezek békét akarnak? Hát nem szörnyű és visszataszító? A napokban azután már volt olyan bátor német lap is, amely megjelentette a felhívás teljes szövegét. Azt aláírói, szándékuk szerint, a német és az orosz médián keresztül címezték politikusokhoz és a média képviselőihez azért, hogy tiltakozzanak, amiért a mesterségesen gerjesztett ukrán konfliktus katasztrófához, háborúhoz vezethet. Az a tény, hogy magyarul minderről nemigen olvashattunk, csupán a véletlen műve.
A felhívás első mondata úgy hangzik: „Senki nem akar háborút.” Ha az én feladatom lenne e jeles személyiségek felhívásának bírálata, csak és kizárólag ezt a felütést bírálnám, hiszen magának a felhívásnak a kibocsátása is azt jelenti, bizony vannak, akik akarnak háborút. Akik elsősorban Amerika keleti partjának két nagyvárosában, Washingtonban és New Yorkban élnek, imádják a háborút, a fegyvereladást és általában neokonzervatív hitvallásúak. Miután sikeres és véres puccsal már eltávolították az ukrán kormányt, most megtennék a következő lépést. Háborút indítanának Oroszország ellen. Szankciókkal paprikázva a feszültséget, és Ulfkottétól ismert módon a nép pszichéjének megdolgozásával az uralmak alatt álló sajtón keresztül.
Ennek veszélyét ismerte fel a felhívás, amely hangsúlyozza: „Németországnak különösen nagy a felelőssége a béke megőrzésében.” És ehhez meg kell békélni Oroszországgal, amellyel párbeszédet kell folytatni. Jelentésük azzal zárul, hogy az Ukrajna-konfliktussal Európa letért a béke és demokrácia útjáról, amelyet 1990-ben választott a hidegháború elmúltával. A legborzalmasabb, a háborús útra térés jelei szaporodnak. Az Oroszország Hangja rádió magyar nyelvű portálján olvashatjuk: „Az Egyesült Államok nem tartja kizártnak, hogy katonai nyomást fog gyakorolni Oroszországra.” A Wall Street Journal neokon véleményrovata szinte naponta háborúra uszít Oroszország ellen. Miközben a hadiiparosok a kezüket dörzsölve olvassák e cikkeket.
A kubai rakétaválság óta ennél rosszabb és fenyegetőbb híreket nemigen olvastunk. Most is két atomhatalom áll egymással szemben. Az egyik atomhatalmat akkor is és ma is az Egyesült Államoknak nevezték. A másikat a Szovjetuniónak. Akkor az Egyesült Államoknak volt igaza és a szabadságszerető emberek a világon őt támogatták. Ma az Egyesült Államok Oroszországot fenyegeti. A világ békeszerető népei messze nagy többségben nem az utóbbit, hanem az előbbit tartják a világbéke első számú veszélyeztetőjének. A nyugati sajtó- és véleményformálás urai erről még közvélemény-kutatást sem tűrnek, amióta az Eurobarométer óvatlan botlása után jó néhány éve az általa nyilvánosságra hozott kutatási eredményekből kiderült, hogy mi az igazság. Az európai nép nagy többsége szerint a világbékét két ország fenyegeti a legjobban: az Egyesült Államok és Izrael.
Az emberkínzásban is a demokrácia sajátos útját mutató Egyesült Államok mind leplezetlenebbül nehezedik rá az Európai Unióra és más szövetségeseire sötét és veszélyes céljai elérésére. Az sem baj, ha Ukrajna miniszterei közül három „importált”, azaz nem ukrán állampolgárságú lett. És az sem baj, ha az orosz földgázra utalt kontinensünkön földgázhiány következik be, vagy a földgáz ára erősen emelkedni fog az amerikai nyomásra történt brüsszeli beavatkozás nyomában.
De a háborút akarók most kihagynak egy-két dolgot számításaikból. Teljesen igaz, hogy noha Oroszország a világ legnagyobb területű országa, annak GDP-je eltörpül a nyugati szövetségesek GDP-je mellett. Ha viszont fegyveres összecsapásra kerül a sor, akkor – és ezt nagyon szeretik szintén elhallgatni a háborús uszítók – bizony Oroszország van előnyben.
Az orosz interkontinentális rakéták a hangsebesség tizennyolcszorosával repülnek céljaik felé. Ez messze gyorsabb, mint Amerika leggyorsabb rakétája. Az orosz S–500 légvédelmi rakétarendszer technikailag az amerikai Patriotokhoz képest annyira jár elöl, hogy az Egyesült Államok rakétái egyfajta második világháborús V2 maradványoknak tűnnek. Az orosz Iszkander rakéta a hangsebesség hétszeresével halad, és négyszáz kilométeres hatótávolságban talál célba maximum ötméteres eltéréssel úgy, hogy közben hétszáz kilogrammos tölteteket vág támadói fejéhez. Amelyeknek sajnos az Európába telepített amerikai rakétasilók ugyanúgy lehetnek célpontjai, mint repülőterek és a logisztikai infrastruktúra. És a környéken lakók. Azaz mi.
Ugye emlékezünk még arra a hisztériára, amelynek nyomán az Egyesült Államok Európa vazallus államaiba telepítette úgynevezett rakétavédelmi rendszerét? A nem létező iráni atomrakéták elleni állítólagos védekezésre? Kontinensünk keleti felének gerinctelen kormányai még könyörögtek is, hogy náluk is legyen ilyen rakéta. Lett. Sok. Akkor a Kreml azt mondta, azok valójában ő ellenük irányulnak. Vajon kinek lett igaza? Iránnak nincsenek és nem is lesznek atomrakétái.
És még valami az orosz fegyverekről. Vlagyimir Putyin orosz elnök december 10-én és 11-én részt vett Újdelhiben az orosz–indiai csúcstalálkozón. Amit a nyugati és a hazai sajtó szinte meg sem említett. Hisz oly elhanyagolható esemény az, amikor a világ legnépesebb országának elnöke, Narendra Modi kijelenti, hogy Indiának Oroszország marad a fő „védelmi partnere”. Értsd: fegyverexportőre. A szupernacionalista indiai elnök még azt is leszögezte, soha nem fog csatlakozni az Oroszország elleni szankciókhoz. Modi tehát Angela Merkelnél hamarabb teljesítette a német közéleti személyiségek kérését a béke megőrzésére.
Brüsszelben januárban újítják meg az Oroszország elleni szankciókat. Mi hogy fogunk szavazni?
Lovas István
forrás: http://magyarhirlap.hu/cikk/12252/Ismet_haboru_Europaban#sthash.8M0jwx9i.dpuf