Hunčík Péter pszichiáter-közíró, a Fórum Intézet alapítója, a Most-Híd párt szellemi atyja és háttérbeli ideológusa úgy véli, arról, amit Bugár Béla és kollégái tettek, megérdemelné, hogy előítéletek és utólagos okoskodás nélkül néhány percig elgondolkodnánk. Hunčík Péter ezt megtette, s nagyívű gondolatmenetét a DennikN napilapban közzé is tette. Írását a www.hirek.sk portál fordításában az alábbiakban teljes terjedelmében közöljük...
Temetni jöttem Caesart, nem dicsérni - mondja Antonius Shakespeare Julius Caesar című drámájában. A rossz, amit cselekedett, túléli őt, de jó tettei vele együtt szállnak a sírba. Shakespeare egy zsarnok kapcsán fejti ki nézeteit a Jóról és a Rosszról. Ugyanerre törekszem egy másik személy kapcsán, aki ugyan még él, de a szlovákiai társadalom számára politikai hulla, csakúgy mint pártja, a Most-Híd.
Csodálat és szitok
A Most-Híd esete nekem sokkal jobban fáj, mint bármelyik más hétköznapi embernek, ugyanis 2002–2003-ban éppen én kezdtem írni arról, jó lenne Szlovákiában létrehozni egy igazi európai irányultságú pártot, amelyik a nemzetiségi különbségek helyett az ország fejlődésére helyezi a hangsúlyt. Sokan nevetségesnek tartották az ötletet. 2006-ban a Magyar Koalíció Pártja (SMK) leváltotta a politikust, s a magára maradt Bugár Béla - történt az bármilyen okból - hozzáfogott megvalósítani az ötletet.
Hangsúlyozom, a pártot ő hozta létre, ő keltette életre, az ő neve volt az, mely számos ismert szlovák és magyar politikust vonzott a párthoz. Mihamar országosan elismert politikussá vált, olyannyira, hogy néhány év elég volt hozzá, hogy a választási óriásplakátokra már csak az kerüljön fel, hogy "Mert Béla" (Lebo Béla).
Jellemző, hogy míg elismertsége a szlovákoknál egyre nőtt, a magyar oldalon viszont egyre gyakrabban szidták, főképpen azok, akik az MKP hívei maradtak. Bugár csakhamar az árulás mintaképe lett, akit a legválogatottabb szidalmakkal illethettek, sajnos, az egyre agresszívebb támadásoknak köszönhetően is, gyakran a legjobb barátait és az újságírókat is sértegette.
Később Budapest számára is vörös posztó lett. Anyámasszony katonájának nevezték, a fővárosból egyetlen hivatalos meghívót sem kapott, kiközösített lett.
Bugár életének legsúlyosabb válsága
A szlovákok nagy részének az volt a véleménye a konfliktusról, hogy a magyarok csupán színházat játszanak, a lényeges dolgokban úgyis mindig egyetértenek (mint a zsidók, akik mindig összetartanak). Budapesti ellenzőinek legújabb agyszüleménye, hogy nem más, mint egy beszari patkány. A megnevezést azonban nem a Smerrel való kormánykoalíció aláírása után érdemelte ki, hanem közvetlenül a választásokat követően, csupán azért, mert ő bekerült a parlamentbe, a Magyar Közösség Pártja pedig nem.
Ilyen közegben dolgozott és dolgozik máig, de most már a szlovák társadalom egy része is szidja. Mert a magyarok után a szlovák demokratákat is becsapta. Mindenkit elárult, aki szimpatizált vele és hitt neki. Közeli barátom, Grigorij Mesežnikov csalódottságának éppen ezen lapnak (szerk.megj.:DenníkN) a hasábjain adott hangot, amit nyilván a Bugárban bízó többi szlovák is megtapasztalt.
Csakhogy, van itt néhány probléma. Ezek az emberek először nyilván átnézték a szlovák pártok jelöltlistáit, s mivel nem találtak megfelelő jelöltet, jó barátjukra, a szimpatikus Bugár Bélára szavaztak. Csakhogy Béla sem nekem, sem nekik nem a barátjuk. Ő elsősorban politikus. Lehet vele jót dumálni, viccelődni, de ha az elmúlt években barátként és emberként viselkedett volna, nyilván 25 éven keresztül nem maradhatott volna a csúcspolitikában. Ezekben a napokban nyilván élete egyik legsúlyosabb válságát éli.
Az, ami az ő lényege
A nagygyűléseken láttam a független, néha talán túlságosan is magabiztos Bugárt, s láttam megsemmisült emberként a választási eredmények kihirdetését követően. Pártja számára megnyert néhány nagy kaliberű szlovák politikust, végigjárta velük Szlovákiát és hinni kezdett abban, amiben a szlovákok is, hogy közösen megmenthetik Szlovákiát a káosztól és a Smer velejéig romlott politikusaitól.
S akkor jöttek az ismeretlen senkik, a maffiózók, a fasiszták, a nagyszájú zsonglőrködők, s mind 10, 12 százalékot kaptak, ő pedig csupán hat és felet.
Őt, aki mindvégig kitartott az európai gondolat mellett, megölték azok, akik gyűlölik és utálják Európát és a demokráciát.
A jobboldal várva-várt megváltója így lett latorrá "csupán" azért, mert pártja megszüntetése helyett megkísérelte a lehetetlent. Pártja és saját életét igyekezett négy (?) évvel meghosszabbítani. Sem együttérző barátként, sem érzelgős emberként nem viselkedett, hanem mint egy minden hájjal megkent profi, mint egy politikus. Kiábrándultak, akik valamikor a barikád hőseként tekintettek rá, holott, ő csupán saját magát adta.
Ezt nekem soha nem magyarázod meg
Túl gyorsan hozott döntést? Én is úgy gondolom, ez hiba volt. De ne feledjük azt az órási nyomást és csalódottságot, amit érezhetett. Ne feledjék a karikaturisták által oly előszeretettel kifigurázott hatalmas orrát sem, mert olyan valamit érzett, amit mi nem. De hogy ez csak kutyagumi lesz, vagy valami más, azt majd a jövő mutatja meg, ugyanis ma még nem egyértelmű.
A csalódott választók úgy érzik, hogy a döntés tartóssá teszi a rosszat, amit korábban maga is szeretett volna elpusztítani. Természetesen, ő mást állít. De visszaút már nincs, s csupán annyit mondhatok: meglátjuk.
Béla, mindezek ellenére is megértelek. Megértem Ferot, Luciát, Petrát és Zsoltot is, de nem fogadhatom el Elemért és cinkostársait. Ezt sosem fogod tudni megmagyarázni nekem.
Hinnének neki még ebben az országban?
A komoly problémak csak ezután jönnek. Minél több cikket és blogot olvasok Béláról, annál inkább tartok saját magunktól. Ugyanis Bugárt szidalmazva mintha saját magunkat akarnánk meggyőzni arról, hogy a helyzetért egyedül ő a felelős. Ahelyett, hogy saját magukra tekintenénk, mint az ókori zsidók, akik a jom kippur ünnep idején valamennyi bűnüket és gyarlóságukat egy bakra ruházták, majd a pusztába űzték, így a társadalom megtisztult.
Bugárban sokan a megváltót látták, aki megtisztítja helyettünk az országot. De kérdem én: megválthatja-e valaki is azokat az embereket, akik, mikor a kopasz fejű banditák megölték Daniel Tupýt, nem emelték fel a hangjukat és nem vonultak ki az utcára? Nem tették meg akkor sem, amikor alattomos módon megölték az első romát, amikor az "igazság bajnokai" a rasszista indítékot nem voltak hajlandók beismerni? Lehet azokon segíteni, akik hallgatnak, amikor a rendőrök kutyákkal kényszerítik a roma gyerekeket arra, hogy megpofozzák társaikat, miközben röhögnek rajtuk? Vagy azoknak, akik akkor is csendben maradtak, amikor az ügyészség magyar ügyet akart kreálni Malina Hedvig esetéből?
Segíthet-e a megváltó saját egyházának, akiknek a püspökei nem hajlandók elítélni a fasiszta gondolatokat támogató papokat, félnek kimondani, hogy Kotleba és csatlósai a Tiso-féle klérofasiszta rendszer követői? Ehelyett abban bíznak, hogy az eltéved bárányka majdcsak visszatér a nyájhoz. Lehet segíteni a pedagógusoknak, akiknek csupán a tizenöt százaléka hajlandó saját ügyéért az utcára vonulni, a többiek pedig odahaza reszketnek vagy kellemesen elbeszélgetnek a jó meleg tantestületi szobában, s ezt a példát mutatják a diákjaiknak?
Mit tehet a megváltó a társadalomért, mely 1992 óta újra és újra a korrupciót és a nemzeti gondolatot hangoztató pártokat viszi győzelemre? Meg tudja-e magyarázni a megváltó a liberálisok vezetőjének, hogy Szlovákiában a korrupció nem az uniós alapok következménye, és hogy Szlovákiának nem az oroszokra, de Európára van szüksége? Elhinnék-e neki, hogy mégha a legénységben mindenki olyan is, mint Messi, mégsem válhat a világ első számú csapatává, mint ahogy az sem biztos, hogy a 19 "egyszerű" és tisztességes ember között nem akad párt, amelyik jó kormányt képes alakítatni?
Nem parlamenti székben éri a halál
Temetni jöttem Bugárt, nem dicsérni. Teszem ezt azért, mert az az érzésem, pártjának tagjai utolsó alkalommal ülnek a parlamentben, s őt sem a parlamenti székben éri majd a halál.
Amit ő és kollégái tettek, annyit legalább megérdemelne, hogy előítéletek és utólagos okoskodás nélkül néhány percig elgondolkodjunk rajtuk. Gondolkodjunk el rajta, és legalább elméleti szinten engedjük meg, hogy nem csupán lavírozni akartak, és a cirkusz része lenni, de jól átgondolták a lehetőségeket, mielőtt döntést hoztak.
Simon Zsolt megharagudott és elhagyta a pártot. Bízom benne, hogy őszinte meggyőződésből cselekedett, s ez a lépése nem zárja ki a lehetőséget, hogy a másképp cselekvők is őszintén gondolják.
Hirek.sk Forrás: http://www.hirek.sk/belfold/20160318134133/Bugar-Bela-temetesere.html https://dennikn.sk/410142/pred-bugarovym-pohrebom/?ref=top
U.I.: ( Szerk.: nekünk most elsősorban Hunčík nagyon őszinte mea culpa, mea maxima culpa-ja hiányzik! Így menekül az ideológus a süllyedő hajóról. Meg sajnáljuk azokat a tisztességes szimpatizánsokat, akik ennek a két embernek bedőltek. Fel a fejjel! Sehogyan még sose vót…!).