Ma már világosan látszik, hogy a neoliberális indíttatású, politikailag korrekt (PC) beszédmód lehetetlenné teszi, hogy a migránsáradat, Európa, illetve a világ ügyeiben értelmes és nyílt párbeszédet folytassunk…

Európa viszont veszélyben van, ezért e beszédmód kritikája, álságosságának bemutatása alapvetően fontossá vált. A PC óriási trükk a globális, neoliberális körök kezében: ennek révén bárkit és bármilyen szervezetet, kormányt és országot nevetségessé tudnak tenni annak érdekében, hogy elsöpörjék az útból, ha átfogó terveikben gátolnák őket.

A PC beszédmód kidolgozott néhány jelzőt és fogalmat, amelyek alkalmasak arra, hogy a nemkívánatos és renitens politikai szereplőket kiiktassák a forgalomból. Ezeket érdemes közelebbről szemügyre vennünk. Ilyen például a populista jelző alkalmazása politikusokra, pártokra, kormányokra. Ha egy ország kormánya arra vetemedik, hogy ne az IMF, az Európai Unió és a hitelminősítő intézetek kottáját fújva alakítsa gazdaságpolitikáját, hanem arra törekszik, hogy az ország lakosságának érdekeit és jólétét is figyelembe vegye, akkor azonnal előkerül a populista bélyeg. Ezt a jelzőt kapta meg Alexisz Ciprasz, a radikális baloldali Sziriza párt miniszterelnöke is, amikor megpróbált ellenállni az EU és az IMF megszorításokra épülő csomagjának. Ciprasz végül feladta elveit, most már jó fiú, nem populista. Aki viszont végképp megadta magát a globális neoliberális köröknek, az nem más, mint a portugál elnök, Cavaco Silva: bár a 2015. október 4-i választásokon baloldali pártok kerültek többségbe a parlamentben, ő nem adta meg magát a választók akaratának, és ismét a vesztes jobbközép oldalt bízta meg kormányalakítással. Arra hivatkozott, hogy a globális pénzügyi intézményeknek, az EU-nak, a pénzpiacoknak és a transznacionális tőkének nem szabad rossz üzeneteket küldeni…

A rasszizmus a másik, gyakran használt neoliberális, megsemmisítő erejű jelző azokkal szemben, akik nem hajlandók az Európába tízezrével, tömött sorokban bevándorló, döntő többségükben muszlim csoportokban meglátni a másság, a más kultúra és szokások „szépségét” és az ebben rejlő óriási lehetőségeket Európa megújulására. A PC beszédmód szerint rasszista és előítéletes az, aki azt meri állítani, hogy az iszlámra épülő kultúra, életmód (a nők elnyomása), jogrend (saría) és egyáltalán a politika és a vallás összefonódása összeegyeztethetetlen az európai kultúrkörrel. Azzal az európai, nyugati kultúrkörrel, civilizációval, amelyikben politika, állam és vallás el van választva egymástól, az emberi jogok általánosan érvényesülnek, az egyén élete a legszentebb érték (nem beszélve a gyermekek védelméről), a nők egyenrangúak a férfiakkal, a szuverén magánélethez való jogot (individualizmus) nem nyomhatja el a vallási közösséghez tartozás.

Holott ez a rasszistának nevezett beszédmód tükrözi vissza a valóságot, szemben a PC-vel, amelyik szétkeni azt, és igyekszik eltüntetni a kultúrák és civilizációk között fennálló ellentéteket és törésvonalakat.

A neoliberálisok egyik legfontosabbá vált megbélyegző fogalma az összeesküvés-elmélet. Összeesküvés-elméletnek minősítenek minden megszólalást, elemzést, nyilatkozatot, amelyik beszélni-írni mer globális pénzügyi körökről, vagy megemlíti mondjuk a titokzatos Bilderberg-tanácskozásokat, a Külkapcsolatok Tanácsát, illetve a Soros György által kezdeményezett és 2007-ben létrehozott Külkapcsolatok Európai Tanácsát, az illuminátusokat vagy a szabadkőművességet. Az is összeesküvés-elmélet, ha valaki említést tesz olyan családi dinasztiákról, mint a Rockefellerek és a Rothschildok, amelyek vagyona emberi ésszel nehezen felfogható mértékű; vagy arról, hogy az Egyesült Államok jegybankja magánkezekben van, és ezzel a politikai hatalom felett is őrködni képesek ezek a kezek, így a kirakatban megjelenő politikai vezetők és intézmények (elnök, szenátus, képviselőház, kormány) nem feltétlenül és nem mindenben cselekednek teljesen szabadon.

A neoliberálisok fegyvere egyszerű: „Ezek összeesküvés-elméletek!” – mondják ki fölényesen, lesajnáló, megvető mosollyal, és ezzel már, úgy vélik, egy életre kinyírták az érintettet. Módszerük annyira hatásos, hogy láthatóan a nemzeti, konzervatív és jobboldal nagy része is megrémül tőle és aláveti magát a fegyelmező erőnek. Ha érzik is azt, hogy a valóság nem minden szelete látható és követhető például a migránsválságban, inkább nem szólnak és hallgatnak, nehogy nevetségessé váljanak. Holott ebből a csapdából is ki kell szabadulnunk, ha esélyt akarunk kapni a világ megértésére, többek között éppen a migránsáradat ügyében, amely Európa kultúráját létében fenyegeti.

Ez nem azt jelenti, hogy nincsenek összeesküvés-elméletek, hagymázas és valóban ostoba fantáziálások – jelesül és különösen az internetes térben –, hanem arról van szó, hogy vannak a történelem, a politika és jelenünk megértésében hiányzó láncszemek, amelyeket nem ismerünk kellőképpen. A nem társadalomtudományokban, a természeti, a fizikai, a kémiai, a biológiai stb. folyamatokban a kutatók lázasan keresik a hiányzó láncszemeket. Nem elfogadható, hogy azért ne keressük a társadalmi és politikai folyamatokban a hiányzó láncszemeket, mert uralmi pozícióban lévő csoportok mindenre rányomják az össszeesküvés-elmélet bélyegét, mert ez áll érdekükben. Csak kérdezem: vajon J. F. Kennedy meggyilkolása kapcsán van valaki, aki elhiszi az Oswald, a magányos gyilkos teóriáját? Vagy: tudjuk azt, miért akarták megölni valójában Ronald Reagan elnököt 1981-ben, illetve ugyanebben az évben II. János Pál pápát? Ugyan mit tudunk ezekről az eseményekről? És végül: ugye, ha eleddig valaki azt merte állítani, hogy az Egyesült Államok és Nagy-Britannia hazug állítások és érvek alapján támadt Irakra 2003-ban, akkor biztosan megkapta az összeesküvéselmélet-hívő degradáló titulusát. És ugye, Tony Blair nemrégiben tett coming outja (beismerte, hogy érveik hazugságon alapultak) azért mégiscsak érdekes fordulat ebből a szempontból?

Schöpflin Györgyöt idézném: valóban vannak összeesküvés-elméletek, és vannak összeesküvések is. Ne ijedjünk meg a saját árnyékunktól és a neoliberális mantrától. Óvatosan és a tényeket tisztelve, újra és újra ellenőrizve azokat, a társadalomtudomány eszközeivel keresnünk kell az események logikai összefüggéseiben fellelhető fekete lyukakat, amelyek ugyebár nincsenek, és mégis vannak.

Fricz Tamás (a szerző politológus)
forrás: www.magyaridok.hu