Nem árt a jólinformáltságnak, ha megtudjuk, milyen álláspontot képvisel uniós és migránsügyben a magát igazi klasszikus liberálisnak tartó Václav Klaus, akivel Lovas István készített interjút. Ugyanis azt vallja, hogy „… a mai liberálisok leginkább álcázott kommunistának tekinthetők“…

A közgazdász végzettségű Václav Klaus tíz éven át volt Csehország államfője és öt évig miniszterelnöke. Csehszlovákia 1968-as szovjet lerohanásakor megfosztották tudományos akadémiai tagságától. Az 1989-es „bársonyos forradalom” idején a Polgári Fórum Mozgalom egyik alapítója, majd országa első nem kommunista pénzügyminisztere volt. Alapítója és elnöke volt a cseh Demokratikus Polgári Pártnak (ODS). Ma Prágában a róla elnevezett Václav Klaus Intézet nevű agytrösztöt vezeti, ahol a már németül is kapható, Népvándorlás című, a kontinenst sújtó migrációs válságról szóló, nagy sikerű könyve apropóján beszélgettünk vele.

– Nemrégiben egy interjúban említette, hogy 1992-ben miként dobta ki Prágából a Soros György-féle Közép-európai Egyetemet (CEU). Amelynek, teszem hozzá, az akkori magyar kormány csillogó szemekkel adott otthont Budapesten. Netán a Hradzsinból jobb kilátás nyílik a világ dolgaira, mint a Duna partjáról?

– Nagyon jó megjegyzés, de sajnos egy dologban hibádzik. Akkor még nem elnök, hanem miniszterelnök voltam, és így a Moldva partjáról néztem a világot. A Hradzsinban viszont Václav Havel elnök ült, aki imádta Sorost. Havel nagyon nem örült a döntésemnek. Tudja, országainkban a politika iránya és minősége fluktuál. Akkor jóval jobboldalibbak és radikálisabbak voltunk, mint az akkori magyar kormány.

– Egy nemrég adott interjúban a Soros-féle CEU kihajítására is utalva említette, mindig azon volt, hogy Soros jelenlétét korlátozza Csehországban. Mostanában országa – néhány kisebb Soros-entitástól eltekintve – Soros-mentes?

– Nem vagyunk azok. Sok nem kormányzati szervezet van, amelyek nagyon hasonlatosak hozzá mentalitásukat tekintve. De ha nem tévedek, közvetlen tevékenysége nincs Csehországban. Abban az időben, amelyet említett, arra nagyon vigyáztunk, hogy egyeteme ne kaphasson valódi egyetemi státust.

– Ugyanebben az interjúban azt is mondta, hogy Sorosról nem változott a véleménye az azóta eltelt negyed évszázad alatt. Szívhez szólóan fogalmazva hozzátette, hogy ő a gonosz megtestesítője.

– Mi azt akartuk, hogy az átmenet a mi szándékaink szerint történjék meg. Hogy a mi eszméinket valósítsuk meg a kommunista társadalom átalakításának folyamatában. Miközben Soros úr meg akarta nekünk mondani, hogy hogyan tegyük azt. Ami nekünk elfogadhatatlan volt. Mi normális politikai pártrendszert akartunk létrehozni. Ő politikai pártok nélkül akarta a számára előnyös változásokat végrehajtani nem kormányzati szervezeteken keresztül, melyek senkit nem képviselnek. Legkevésbé a választókat. Ez volt tehát a politikai vita vele.

– Ön szerint az Európai Unió miért fordít annyi figyelmet e globális spekulánsra? Például a migráns-ügyben.

– Nem mondanám, hogy figyelmet szentel neki. Ott persze olyanfajta homo sapiensek ülnek, akiket nemrégiben homo bruxellarumnak neveztem. Ők hasonló módon gondolkodnak. De nem állítanám, hogy Soros urat Brüsszelben nagy barátnak tekintenék. Lehet persze, hogy ez az én értelmezésem.

– A migránsválságról írt könyvének néhány hete megjelent német kiadása harmincharmadik oldalán kiemelten dicséri Magyarországot, mint azon egyetlen országot, amely hatékony intézkedéseket foganatosított a migránshullám lefékezésére. Ugyanitt az Európai Bizottságot és az uniós tagországok vezetőit gyáváknak nevezi. De mitől félnek?

– Tartok tőle, hogy tőlünk nem félnek. Nem félnek Orbán úrtól, senkitől, semmitől. Meg akarják változtatni az európai népesség összetételét. Hisznek a multikulturalizmusban. Talán el is hiszik, amikor azt mondják, Európát gazdagítani fogja a beáramló migránsok tömege. És hogy az új európai lesz Európa jövője.

– De ön azt írta, „gyávák”. Kitől félnek?

– Az eredeti cseh szövegben „puhány” van.

– Az is jó.

– Azért puhányok, mert hisznek ebben a multikulturális ideológiában.

– Brüsszel azt mondta, fejenként negyedmilliárd euró büntetést kap egy-egy ország egy visszautasított migránsért. De ha a migráció olyan jó üzlet, akkor miért kell büntetni azt, aki nem akar a részese lenni?

– Ez nagyon jó kérdés. Egyértelműen ez egy olyan eszköz, amellyel az országokat kényszeríteni akarják a migránsok befogadására. De nem hinném, hogy ők elhiszik, miszerint a migránsok az európai társadalmak produktív erőivé válnak belátható időn belül. Megértették, hogy hibáztak a migránsok behívásával, és most nem tudják, miként kezeljék őket Németországban. Ezért akarják elosztani őket Európában. A magyarokat és a cseheket, akik nem hajlandók befogadni őket, meg akarják büntetni.

– Miért akadályozta meg államfőként, hogy az Európai Unió zászlaját az elnöki palota bejárata fölé függesszék 2004-ben, Csehország csatlakozásakor?

– Először is az EU-zászló az Európai Uniónak nem hivatalos lobogója. Erről volt egy emlékezetes vita a lisszaboni szerződés kapcsán, hogy az EU-alkotmányba befoglalják e zászlót, de azt elvetették. De ennél jóval fontosabb, hogy úgy gondolom, Csehország szuverén állam, és így ne lobogjon a Hradzsin tetején uniós zászló. Országunk német megszállása alatt se szerettük a náci lobogót.

– Amikor 2008. december 5-én az országainkban közismerten közszeretett Daniel Cohn-Bendit átadta önnek az EU-lobogót, mintegy emlékeztetve rá, hogy annak kitűzését az elnöki palotára megakadályozta, azt mondta, nem érdekli, mi a véleménye önnek a lisszaboni szerződésről, és hogy azt alá kell írnia. Punktum. Erre azzal felelt, hogy éppen úgy beszél, mint ahogyan azt a szovjetek tették. Mi az oka annak, hogy manapság a liberálisok éppen olyan módon beszélnek, mint annak idején a kommunisták? És miért van az, hogy ma tisztességes emberek éppen olyan intenzíven utálják a liberálisokat – legalábbis Magyarországon –, mint egykor a kommunistákat?

 – Ön a mai liberálisokról beszél. Akiknek édeskevés közük van a klasszikus liberálisokhoz. Sokkal inkább álcázott kommunisták. Cohn-Bendit úr nem liberális a hagyományos liberális értelemben. És pontosan úgy gondolkodik, mint 1968-ban.

– Ha ma Magyarországon a kormány bármilyen lépést tesz, a liberális ellenzék azonnal „központosításról” kiabál. Ugyanakkor imádják a centralizációt, ha azt Brüsszel teszi. Önöknél is léteznek az ilyenfajta liberálisok?

– Nem. Itt, a Cseh Köztársaságban nem nevezzük őket liberálisoknak. Egyszerűen meg vagyok döbbenve azon, hogy Magyarországon, mint most mondta, ezeket az embereket liberálisoknak nevezik.

– Sajnálom: ők maguk hívják önmagukat liberálisoknak.

– Magyarországon, de nem nálunk. A Cseh Köztársaságban az ilyeneket szociáldemokratáknak nevezik. De különben is, a „liberális” kifejezést nem használjuk.

– Elnök úr, örömében az ablakon át hirtelen besütött a nap… Tanúja voltam, hogy amikor ön néhány évvel ezelőtt az Európai Unió soros elnökeként beszédet intézett az Európai Parlamenthez, a képviselők hordákban rohantak kifelé az ajtón. Az Európai Parlament akkori elnöke, Pöttering úr pulykavörös arccal, a dühtől szinte fuldokolva hallgatta, hogy lekommunistázta őket azt a párhuzamot említve, hogy akárcsak a szovjet diktatúrában, Brüsszelben se tolerálnak semmiféle kritikát. Azóta felpuhultak a nézetei e tekintetben?

– Nem. Ugyanazok maradtak. Talán még keményedtek is. Hiszem, hogy az EU fenyegetést jelent Európára, és annak folyamatos, állandó hanyatlását okozza a mai világban.

– Európa – az illúziók szétrombolása című, 2011-ben csehül és még abban az évben angolul is megjelent könyvében idézi Chestertont, a nagy angol írót, aki azt mondta, a hazafiságot azért elítélni, mert az emberek patrióta okokból háborúznak, olyan, mint a szerelmet elítélni azért, mert egyes szerelmek gyilkosságba torkollnak. Hadd legyek az ördög – mondjuk a liberálisok – ügyvédje: nem gondolja, hogy a Brexit növelheti a háborús veszélyt Európában?

– Dehogy is! Meg vagyok győződve, hogy a referendum eredménye minden szabadon gondolkodó ember győzelmét jelenti Európában. És ez számomra egy új korszak nyitánya. Azért, mert az uralkodó elit és a nép közötti feszültség akár Nagy-Britanniában, akár Európa más országaiban csak nőtt. És pontosan itt van a Brexit jelentősége, amely e feszültséget csökkenti.

– Amikor 2012. június 11-én egyik könyvét bemutatta Los Angelesben, azt mondta, hogy Európában folyamatosan aláássák a demokratikus folyamatokat, mivel az EU igen gyors ütemben alakul át egy olyan szuperállammá, ahol a tagországokban az embereket úgy tájékoztatják, hogy azok azt higgyék, a demokratikus nemzetállamok Európájába menetelnek vissza. Ma, négy évvel később, nem gondolja, hogy ugyanezen országokban az emberek többsége már kinyitotta szemét, és éppen ezért választanak olyan politikusokat és pártokat – vagy ahogyan a tőlük rettegők nevezik, „populista” erőket –, amelyek ezt a folyamatot ellenzik, ugyanakkor, ezt szintén ön mondta, a globális kormányzás ellen vannak?

– Egyrészt azt mondanám, hogy a közelmúlt választási és népszavazási eredményei azt mutatják, hogy igen, az emberek Európa egyes részein már kinyitották a szemüket. Ez volt a helyzet a nemrégiben tartott osztrák elnökválasztásnál. Vagy előtte a felső ausztriai tartományi választásoknál. Vagy az EU–Ukrajna társulásáról tartott holland népszavazásnál, vagy az Alternatíva Németországnak nevű párt sikere egyes német tartományi választásokon. Ezek ugyanazon jelenségek eredményei, mint a Brexité. Vagyis ugyanazon logika, ugyanazon jelenség. Más szavakkal: egy népfelkelés kezdete. Három nappal ezelőtt Athénban beszéltem egy konferencián, ahol idéztem Ortega y Gasset száz évvel ezelőtt írt remekművéből, a Tömegek lázadásából. Ez történik most Európában. Nem vagyok naivan optimista, hogy kijelentsem, az emberek nagyobb részének már kinyílt a szeme, de a folyamat feltétlenül és kézzelfoghatóan megindult. A Brexit nekem nem valami elszigetelt jelenség volt, hanem egy nagyobb valaminek a része. És azzal provokáltam az athéni hallgatóimat, hogy elmondtam nekik, véleményem szerint a Brexit a kommunizmus bukása óta a legjelentősebb szinguláris esemény Európában.

– Bocsánat, hogy ilyen durván leegyszerűsítő megfogalmazásban kérdezem: az ön által is emlegetett globális kormányzás összeegyeztethetetlen a demokráciával?

– Igen. De a globális kérdések helyett inkább beszéljünk Európáról. Most tehát az én ellenségem egy európai kormányzás.

– Az előbb említett, migrációról szóló könyve vége felé azt is ajánlja, ne engedjük, hogy Merkel asszony és a brüsszeli adminisztráció tulajdona legyünk, és utasítsunk vissza minden olyan elképzelést, hogy a politikájával való egyet nem értés az „európai értékek” visszautasítása, a jobboldali erőkkel való rokonszenv megnyilvánulása, hálátlanság, a szolidaritás hiánya, hanem az a nemzetállam túlélésének kérdése. Miért van az, hogy a liberálisok Verhofstadtól a fősodratú újságírókig a jelek szerint élvezik, hogy egy ilyen, német vezetésű, kvázi totalitárius EU-nak legyenek a szolgái?

– Mintha nem csak feltenné, hanem egy picit meg is válaszolná a kérdést. Hozzátennék egy dolgot. Ami az „európai értékeket” illeti. Két hete volt egy megbeszélés Dél-Franciaországban vezető francia politikusok részvételével, ahol felszólaltam. Amire Madame Guigou, akit nyilván ismer (Elisabeth Guigou volt szocialista európai parlamenti képviselő, a Jospin-kormány egészségügyi minisztere – a szerk.) azzal szállt vitába velem, hogy mi azzal, hogy beléptünk az Európai Unióba, egyértelműen elfogadtuk az „európai értékeket”, akkor elkezdtem nagyon hangosan – hogy is mondjam – beszélni. Azt mondtam neki, hogy mi az európai értékeket már az elmúlt századokban és évtizedekben is elfogadtuk, nem pedig akkor, amikor beléptünk az unióba. És a kommunizmus legsötétebb korszakában is elfogadtuk. Majd azt mondtam, hogy Juncker, Schulz és Tusk urak nem az európai értékek őrzői.

– Ugyanezen könyve legvégén azt írja, hogy Európa népe meg fogja állítani a migrációs hullámot. Ebben biztos?

 – Miután Merkel asszony a törökökkel megállapodást kötött, észrevette, hogy a törökök mennyire lefékezték a migránsok beáramlását az Európai Unióba? Ha az adatok nem csalnak, akkor az idén az Afrikából és a Közel-Keletről Olaszországba érkező migránsok száma tizennégyszer nagyobb, mint a Törökországból Görögországba áramló migránsoké. Vagyis Törökország sikeresen állította le, illetve erősen korlátozta a tömeges migrációt az Európai Unióba. Ami azt mutatja, hogy igenis, a migrációs beáramlás megakadályozása technikailag is lehetséges. Ha megvan rá az akarat. A török hatóságok pedig úgy döntöttek, hogy nekik megvan erre az akaratuk. Miközben az európai politikusok azt bizonyították, hogy nekik nincs meg rá. Nem hinném, hogy Merkel asszony az elmúlt napokban megváltoztatta a véleményét a nizzai tömegmészárlás, a törökországi puccs vagy a würzburgi vonattámadás óta. Nem tudnám megmondani, hogy bármilyen tény, esemény meg tudja-e változtatni a gondolkodását. Nemrégiben hallottam beszélni hosszú idő után. Megdöbbentett, mennyire érzelem nélkül, mennyire semlegesen beszélt. Hogy mennyire nem fogott meg a beszéde. Lehet, hogyha a német televíziót naponta nézném, nem sokkolt volna ennyire.

– Ha Ausztria, Írország, Svájc, Svédország vagy Finnország képes megvédeni magát anélkül, hogy a NATO tagjai, miért marad a Cseh Köztársaság vagy Magyarország ennek a szövetségnek tagja, holott a szovjet rendszer összeomlása után fenntartásának semmilyen más oka nincs, mint ellenségek kitalálása, illetve gyártása? Ma Oroszország, előtte Irán…

– Meg kell különböztetnünk két folyamatot. Az egyik a belépés egy olyan entitásba, mint a NATO vagy az EU. A másik pedig az a döntés, hogy elhagyjunk egy ilyen entitást. Ez két külön folyamat. Akár Magyarország, akár Csehország NATO-ba való belépését annak a végső bizonyítékának tekintették, hogy a kommunizmusnak vége. Mindkét országban az emberek a NATO-tagságot pozitívnak tekintették. De kilépni belőle: nos ez teljesen másfajta változás.

– Elnök úr, ha például egy latin-amerikai ország valamelyik városának utcáin sétál, és összeismerkedik valakivel, aki azt kérdezi, honnan való? Akkor azzal válaszol, hogy „európai vagyok”, vagy hogy „cseh vagyok”?

– Jó kérdés! Attól függ, hol kérdeznek meg erről. Ha a bolíviai hegyek között vagy az amazonasi esőerdőben, akkor talán azt mondom: „Tudja, egy olyan kontinensről jövök, amelynek talán hallotta a nevét: Európa.” De van egy példa, amelyet sokszor felemlegetek. Még az 1990-es években az Egyesült Államokban történt. És mint tudja, az ottani emberek „ártatlanok” a földrajz terén. Colorado szövetségi államban vettem részt egy konferencián, ahol reggel elmentem síelni. Kaptam egy fiatal síoktatót, aki mutatta, merre menjek. Ő kérdezte, honnan való vagyok. Emlékszem, csak ránéztem, és azt mondtam neki – életemben először –, hogy „Európából vagyok”. Pedig nem igazán érzem magam „európainak”. Az „európai” inkább földrajzi meghatározás. Azt hiszem, legtöbbünk büszke arra, hogy magyar, cseh, olasz, görög és a többi. De nem arra, hogy „európai”.

– A visegrádi négyek három tagjának azonos a nézete az Oroszországgal való kapcsolatról. Mint ahogyan azt Frank-Walter Steinmeier német külügyminiszter nemrégiben, főnökasszonya bosszúságára,  azt javasolta, hogy hagyja már abba a NATO ezt az Oroszország elleni hisztérikus üvöltözését és kardcsörtetést. Gondolja, hogy Varsó meggyőzhető erről?

– Barátja vagyok Lengyelországnak. De nem hiszem, hogy meggyőzhetők. El kell fogadnom, hogy Lengyelországnak más a történelme, mint a Cseh Köztársaságnak vagy Magyarországnak. Önök megtapasztalták 1956-ot. Mi 1968-at. De bennünket történelmünk során orosz katonák soha sem szálltak meg. Annak ellenére, hogy azt hiszem, a lengyelek drámaian túloznak manapság Oroszországgal kapcsolatban, értem őket.

– Tekintettel erre az egyet nem értésre, gondolja, hogy a visegrádi csoport befolyása nőhet a jövőben?

– Bár így lenne. De az az érzésem, hogy a visegrádi országok közötti hirtelen egyetértés rövid távú lesz csak. Azt hiszem, hogy ez az egység, ez az egyetértés elvész. A leggyengébb láncszemnek a jövőbeli együttműködésben a Cseh Köztársaságot tekintem. Azt hiszem, hogy a magyar, a lengyel és a szlovák politikusok inkább fenntartanák az együttműködést.

 – Az ismert hegeliánus, marxista filozófus, a szlovén Slavoj Zizek a minap interjút adott a Szabad Európa/Szabadság Rádiónak, amelyben azt mondta, hogy a demokratikus kapitalizmus válságban van…

– Tudja, engem az lep meg, hogy ez a rádió még mindig létezik. És még mindig része akar lenni a nyilvánosságban folyó vitáknak. Nem tudom, ki van mögötte.

– Hogy a mai SZER/Szabadság Rádiót a Soros-féle emberek és az amerikai neokonzervatívok nagyon szeretik, kétségtelen. De e magát túlélt rádió nem az én kertemben működik, hanem Prágában.

– Ha rajtam és nem az elődömön múlott volna, akkor nem is indul meg. Ez egy amerikai rádióállomás, amelynek semmi köze a véleményformáláshoz, vagyis ahhoz, hogy mi miként tekintsünk a világra.

– Elnök úr, hálásan köszönöm az interjút. És szeretném azt mondani, hogyha a lapomnak lenne a politikusi szavak és tettek bátorságáért odaítélendő díja, önnek adnám.

– Kár, hogy nem tudja átadni.

 

Lovas István
forrás: http://magyarhirlap.hu/cikk/61510/Fenyegetest_jelent_az_unio_Europara#sthash.lJXaRSew.dpuf