Ma már a világ országainak pénzügyi politikáját lényegében a Federal Reserve diktálja…
A nemzetközi forgalomban elfogadott világpénz pozíciójába az amerikai dollár került.
A működőképes aranystandarddal kapcsolatos pozitív érzésvilág fenntartására a külföldi jegybankok részére fix árfolyamon (harmincöt dollár unciánként) történő beváltást helyeztek kilátásba, amit azonban az amerikai fél az egyetlen beváltási kísérlet alkalmával is nagyon rossz néven vett, arra soha nem is került sor. A háború utáni európai és ázsiai dolláréhséget azonban hamarosan dollárbőség váltotta fel. A dollárt kibocsátó, magántulajdonosok által birtokolt amerikai jegybank ebben a rendszerben akadálytalanul finanszírozhatta az amerikai cégek terjeszkedését a világpiacon, legyen az áruvásárlás, vagy éppen tőkejavak megszerzése. A terjeszkedést erős állami támogatás is kísérte gazdasági és katonai értelemben is. Amerika vásárolt és dollárral fizetett. A világ más részein pedig a kapott dollárt nemzeti valutára váltották, és nagy része a központi bankba került, mert a dollárért mindig adott nemzeti pénzt a központi bank.
A Federal Reserve Bankok azóta is ontják a dollárokat refinanszírozás keretében cégeknek és az amerikai államkasszának. Az utóbbi tetszés szerinti deficiteket halmoz, az eladósodottság jóval a GDP száz százaléka feletti. Hasonlóan állandósult a deficit az amerikai kereskedelmi mérlegben is. Amerika vásárol, vásárol, fegyverkezik, külföldi „demokráciaexport”-műveleteket pénzel. A világ meg halmozza a dollárt, amelynek értékét belátása szerint változtatja a magántulajdonban lévő Federal Reserve. Félni azonban a pénzesőtől nem kell Amerikában, s inflációtól sem kell tartani, mert kellő mennyiségben