Nagy-Britannia után Dánia is a bevándorlás korlátozása mellett döntött: a Lars Lokke Rasmussen vezette kormány tegnap hozott nyilvánosságra 182 jogszabálytervezetet, amelyek zöme az országba érkező külföldieket érinti… 

Inger Stojberg integrációs ügyekért felelős miniszter már augusztusban jelezte, hogy Dánia biztosan fellép az országra nehezedő migrációs nyomással szemben. A tegnap bejelentett módosítások nem csak a jövőben érkező migránsokra vonatkoznak, a már az országban élő külföldiek sem nyugodhatnak meg, hiszen a honosítási törvény módosítása miatt közülük kétezren nem kapnak majd állampolgárságot. A jövőben érkező bevándorlók szintén szigorúbb követelményeknek lesznek kitéve, változik a családegyesítés szabályozása, így azok a külföldiek, akik nehezen integrálódnak a dán társadalomba, korlátozott családegyesítési joggal fognak rendelkezni.

Ugyancsak megvalósulni látszik a dán kormány korábbi terve, miszerint drasztikusan csökkentenék az országba érkezők jóléti juttatásait. Egy gyermektelen felnőtt, aki az utóbbi nyolc évből kevesebb mint hetet töltött Dániában, a korábbi munkanélküli-segély mindössze ötvenöt százalékát kapja majd. „A cél, hogy Dániát kevésbé vonzó jóléti úti céllá tegyük, és inkább azok érkezzenek az országba, akik ténylegesen dolgozni akarnak, és értéket teremtenek a dán társadalomnak” – közölte a dán foglalkoztatási minisztérium még júliusban, a módosítás megfogalmazásakor.

A dán érvek kísértetiesen hasonlítanak a Theresa May keddi beszéden elhangzottakra. A brit belügyminiszter szerint a tömeges bevándorlás nettó haszna gyakorlatilag a nullával egyenlő, hiszen hazaiak ezrei szorulnak ki a munkapiacról, míg az újonnan érkezők számára az államnak lakásokat és iskolai férőhelyeket kell létrehoznia. Dánia valóban meg akar győződni az országba érkezők társadalmi hasznáról, így azt is bejelentették, hogy a jövőben maga választaná ki azt az ötszáz menekültet, aki az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságán keresztül érkezik. A kormány olyan kritériumokat fogalmazott meg a befogadás kapcsán mint a tanulmányi háttér, a beszélt nyelvek vagy a családi állapot.

Judi Tamara

forrás: http://magyaridok.hu/kulfold/dd-41140/