Az Európai Parlament Jean-Claude Junckert választotta meg a második ciklusát letöltő Barroso elnök helyére. Ma még nem ítélhető meg, hogy az új elnök képes lesz-e az elmúlt tíz év kiábrándító teszetoszaságán változtatni. Az új férfi megvan, de lesz-e új program is…?
Örül az Európai Néppárt: sorozatban harmadszor is néppárti elnöke van az Európai Bizottságnak. Az örömben üröm is van: az unió rossz állapota. Európa az elmúlt tíz évben nem volt eredményes: a válságkezelésben nem jeleskedett, a munkanélküliséget nem csökkentette, versenyképessége nem nőtt. Népszerűsége folyamatosan csökkent. Félő volt, hogy a választások teljes érdektelenségbe torkollnak.
Az európai pártok azzal próbálták felkelteni a választások iránti érdeklődést, hogy minden jogalap nélkül követelték, hogy a választásokon győztes párt első embere, az úgynevezett csúcsjelölt legyen az Európai Bizottság elnöke. Ehhez persze szerződést kellett volna módosítani, hiszen jelenleg az Európai Tanácsé a jelölés joga.
A csúcsjelöltség újszerű volt ugyan, de áttörést nem hozott. A vitákat kevesen követték, a jelöltek nem mutattak be egymástól élesen eltérő programokat, inkább kórusban erősítették, hogy növelni kell a termelést és csökkenteni a munkanélküliséget. A választásokon való részvételi arány érdemben nem nőtt.
A választások után a tanács világossá tette, semmi nem kötelezi, hogy a győztes párt jelöltjét támogassa. Hosszas tárgyalások után végül mégis ezt tette. Az egyhangúság viszont nem sikerült: London és Budapest ellenállt. Ha nálunk a baloldal kormányoz, ez nem történt volna meg: gyáván sodródtunk volna a többséggel. Sokan aggódnak most, hogy nem árt-e az országnak, hogy Orbán Viktor nem támogatta Juncker jelölését. A félelem alaptalan. Egy érett demokráciában mindenki megpróbál véleményének többséget szerezni, ha sikerül, győz, ha nem, akkor sem kell megtorlástól tartania.
Juncker kínos viták után jelölt lett, és vesszőfutása ezzel nem ért véget. Következett a parlament, amelyben a frakciók sem adták ingyen a szavazatukat a győztes csúcsjelöltnek. Külön-külön tárgyaltak vele, alkukat kötöttek, sőt némelyek sejtették: nem fogják támogatni, pedig ígéretben nem volt hiány. A jelölési folyamat tehát pontosan ugyanúgy zajlott, mint eddig, zárt tárgyalások, háttéralkuk jellemezték. A csúcsjelöltség populista, áldemokratikus próbálkozás volt.
Juncker ettől még lehet sikeres elnök, ha új, fontos célokat tűz maga és az egész unió elé. Az európai közösség ugyanis jelenleg céltalan. Eredeti céljait elérte: a tagállamok között nem képzelhető el háború, az élelmiszerrel való ellátás biztosított: az éhezés, ha van, szociális probléma. Európának új célokra van szüksége, az emberek tényleges gondjaival kell foglalkoznia. A munkanélküliséget, a klímaváltozást, illetve környezetvédelmet szokták emlegetni, ezekhez hozzátehető egy közös kutatásfejlesztési modell, hiszen erős lemaradásban vagyunk a globális versenyben.
Juncker akkor lehet sikeres, ha kirángatja az uniót a máról holnapra tengődő politikából és elindítja a távlatos feladatok megoldása felé. Erre az unió jelenlegi intézményrendszere alkalmatlan. A polgárok joggal utálják a brüsszeli bürokráciát. Az Európai Bizottság túlburjánzott apparátusa, amelynek összetételére a választások nincsenek hatással, önérdekét nézi, azaz olyan szabályokat javasol, amelyek révén hatalma, befolyása folyamatosan nő. Mivel szerepét a szerződés rögzíti, többnyire apró, észrevétlen lépéseket tesz, amelyek révén egyre több olyan területen születnek uniós szintű, bosszantó jogszabályok, amelyekben az uniónak nincs illetékessége. Egy távlatokban gondolkodó államférfitől azt várom, hogy élharcosa legyen az ilyen, gúnyosan fogalmazva, az uborka görbületével foglalkozó jogszabályok kisöprésének.
Fél évszázad után annak is itt az ideje, hogy alapjaiban gondoljuk át az unió intézményrendszerét. Ma a bizottság privilégiuma a javaslattétel, a másik két szervezet dönt, a tanács a tagállami érdekek mentén, a parlament elvben a polgárok képviseletében.
Ha a tanácsnak és a parlamentnek lenne előterjesztési joga, akkor az Európai Bizottságra semmi szükség nem lenne. Ma ezt felvetni még több mint meglepő, komolytalan álmodozás, utópia. De lassan ki kell mondani: a király mezítelen. Az európai közösségnek kezdetben motorra, most inkább fékre van szüksége. Az új szerkezethez több, kisebb lépésben lehetne közeledni. Nincs akadálya, hogy a tanács mindenkori elnöke és a bizottság elnöke egy személy legyen. A külügyekkel foglalkozó elnökhelyettes/főképviselő szintjén ez a perszonálunió már megvalósult. Második lépés: a bizottságba csak a tagállamok kormányhivatalaiból érkező személyeket lehessen felvenni, akik csak ideiglenesen dolgoznának Brüsszelben, néhány ciklus idejére. Ezáltal fokozatosan olyanok végeznék a munkát, akik értik is a tagállamok gondjait. Hazatérésük után Európát jobban értené a tagállami adminisztráció. A bizottság azon szerveit, amelyek nélkülözhetetlenek (például az OLAF, a csalás elleni hivatal), a tanács állandó elnökének hatásköre alá kellene rendelni, az apparátus egy része is a kancelláriaszerűen működő elnöki hivatalba kerülhetne, más része a parlamentben végezhetne szakértői munkát, de az összlétszám jelentősen csökkenhetne.
Az Európai Bizottság fontos intézmény volt. Nélküle az európai közösség nem valósulhatott volna meg, a jelenlegi forma konzerválása azonban éppen a centrifugális erőket segíti, hiszen egyre többen gondolják úgy, hogy a legokosabb hátat fordítani az uniónak.
A fürdővízzel együtt kár kiönteni a gyereket! Csak együtt lehetünk versenyképesek a világban: a kialakult közösség nagy érték. Hogy megmaradjon, és az itt élők javát szolgálhassa, meg kell újulnia. Ha Juncker tovább egyensúlyoz a különféle irányba húzó erők között, ahogy megválasztása érdekében eddig tette, akkor az unió továbbra is a brezsnyevi pangásra fog emlékeztetni és Junckerrel együtt eltűnik a történelmi süllyesztőben. Ha az új elnök elindul a reformok útján, az európai gondolat megmentője, Európa 21. századi atyja lehet.
Surján László – MH-OL, 2014.07.16.