Megtört végre a csend, bevándorlás ügyben megszólalt a hivatalos Unió, s nem is akárki, hanem mindjárt a Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság főbiztosa tárta a világ elé, hogy mit is kellene gondolnia a helyzetről annak, aki európai polgárként szeretné említeni önnönmagát… 

Összefoglalom: baromira szeretni kell és befogadni mindenkit, aki az Európai Unióba törekszik. Igen, Európa első embere szerint ez a megoldás. A program. A nagybetűs Terv.

Aki pedig nem így gondolkodik, az nem európai. Oszt jó napot. Juncker szerint – akit egyébként aggodalommal tölt el, hogy szélsőjobboldali és szélsőbaloldali politikusok a populizmussal flörtölnek - ugyanis a menekültekkel kapcsolatos gyűlölködés meg a felelőtlen kijelentések az Unió egyik legnagyobb eredményét, a határok nélküli mozgás szabadságát veszélyeztetik a schengeni övezetben. És ez szerinte nem Európa.

Brüsszelben pedig nincs senki, aki azt mondaná emberünknek, hogy hé, főnök, a schengeni övezet nem arról szól, hogy százezres, papírok nélkül létező tömegek grasszáljanak keresztül-kasul, össze-vissza kedvükre.

Amúgy meg mindenki, akinek a legkisebb rossz érzése van az újkori népvándorlás miatt, a junckeri dimenzióban csak pironkodhat, mert egy valóban európai polgár arról ismerszik meg, hogy generátort visz Calais-ba, hogy a bevándorlók legalább feltölthessék a mobiljukat és zenét hallgassanak.

És most magamat is emlékeztetnem kell: igen-igen, ezek Jean-Claude Juncker főbiztos problémamegoldó gondolatai a bevándorlásról.

Na, persze a Die Weltben megjelent publicisztika végére is jutott egy kis csillogó szemű, liberális áhítat, miszerint a bevándorlók olyan emberek, mint mi mindannyian, leszámítva, hogy rossz helyre születtek, s akik a szíriai háború, az ISIS líbiai terrorja vagy az eritreai diktatúra elől menekülnek.

Ami egy szép, nagy kerek általánosítás, mint amikor lefotózzák a gyönyörű szír gyerekeket a szomorú szemű szüleikkel a Keleti pályaudvarnál és a portrék alá odaírják, hogy „Tőlük retteg Orbán”.

Úgyhogy most elmélkedhetünk, valójában mi is a nagyobb probléma: a népvándorlás, vagy, hogy egy ilyen figura áll az Európai Unió élén.

Dévényi István

forrás: http://valasz.hu/publi/bevandorlas-na-most-van-baj-114673