Nem kell különösen nagy jóstehetség ahhoz, hogy megjósolható legyen a megélhetési bevándorlás eredménye. Úgy néz ki, hogy már a franciák, a németek és az osztrákok is  „berzenkednek“ befogadni a gazdasági migránsokat…

Olaszország, amely legjobban érintett az ügyben, megfenyegette az EU-t: ha nem lép, majd megoldja a problémát egyedül. Ezt boncolgatja Bayer Zsolt az index.hu oldalon megjelent cikk után, amelynek a helyzetre való fontosabb részletét alább közöljük.


Az Index olyan cikket jelentetett meg, amelyben sok volt az igazság. A cikk címe így hangzik: „Róma fenyeget: az EU-ra szabadítja a menekültáradatot”.

 Az írás fő állításai pedig a következők:

1. Olaszország azzal fenyegeti az uniót, hogy életbe lépteti a B tervet menekültügyben, mivel elviselhetetlen állapotok kezdenek kialakulni az országban.

 2. Az idén májusig ötvenhétezer ember jutott be Olaszországba, 2014 eleje óta pedig kétszázhúszezer (!).

 3. A menekültek háromnegyede Líbiánál hagyta el Afrikát, mégpedig azért, mert Kadhafi rendszerét az Európai Unió támogatásával megdöntötték, helyette pedig nem a szabadság, hanem az anarchia uralkodik az országban. Kadhafi diktatúrája legalább rendet tartott, és olyan jólétet biztosított, hogy fennállása alatt maga Líbia is a menekülők célországa volt.

 4. Olaszország türelme azután fogyott el végképp, hogy a vele határos országok – Svájc, Ausztria és Franciaország – egyszerűen nem engedték be saját területükre az Olaszországból továbbmenni szándékozó menekülteket. Sőt, a három felsorolt ország a területére jutott menekülteket egyszerűen visszatoloncolja Olaszországba a dublini rendeletre hivatkozva, amely kimondja, hogy abban a tagországban kell a menekültnek kérelemért folyamodnia, amelyikben az unió területére lépett. Ez azt jelenti, hogy Olaszországnak további HUSZONÖTEZER embert kell északról visszafogadnia. Ez a szám megegyezik azzal a számmal, AMENNYI EMBERT MAGYARORSZÁGNAK IS VISSZA KELLENE FOGADNIA AUSZTRIÁBÓL ÉS NÉMETORSZÁGBÓL AZ EURÓPAI UNIÓ JELENLEGI SZABÁLYOZÁSA SZERINT.

 5. A B terv az, hogy az olaszok egyszerűen schengeni vízumot adnak a menekülteknek, menjenek, ahová akarnak. (S ahogy elhagyták Olaszországot, oda többé nyilván nem engedik vissza őket.)

 6. Olaszország azt követeli, hogy az unión kívül létesítsenek menekülttáborokat. Ugyanezt követeli a magyar kormány is.

 Ezt a cikket mi is írhattuk volna. Mert ezt írjuk már hónapok óta. S a fentiekhez tegyünk hozzá még néhány dolgot. Azt, hogy a franciaországi Calais-nál infernális jelenetek játszódnak le nap mint nap. A határátkelésre várakozó kamionokat egyszerűen megtámadják a menekülők. Feltörik a csomagtér zárjait, és bemásznak a kamionokba, azt remélve, hogy így bejutnak Angliába. S ne feledjük el azt sem, hogy a bajor belügyminiszter már felvetette, Németországnak egyszerűen ki kell lépnie a schengeni övezetből, és vissza kell állítania határőrizetét, mert nem megengedhető, hogy ennyi menekült, köztük ennyi bűnöző jusson be akadálytalanul az országba. És ismételjük el újra és újra Merkel és Hollande közös nyilatkozatát, amelyben kimondják: egyetlen gazdasági menekült sem maradhat Európában.

 Jó, ha tudjuk: Európa léte a tét. Amikor az olasz városok közterein és pályaudvarain, vagy éppen az Athénban uralkodó állapotokat nézzük, mindig jusson eszünkbe, hogy ez már a vég kezdete. Ha Európa most nem védi meg magát, akkor a saját sírját ássa. És nem a távoli, ködös jövőben lesz valóság az európai civilizáció és kultúra pusztulása, hanem most. Már a mi életünkben. Ne feledjük azt sem, hogy a puszta létezésével egyre több és egyre érdekesebb kérdéseket felvető Iszlám Állam a napokban fenyegette meg Olaszországot: amennyiben fegyveresen lépne fel Líbiában, akkor félmilliós menekültáradatot zúdít Európára néhány nap alatt… 

forrás:  http://magyarhirlap.hu/cikk/27995/Egysejtuek#sthash.YPGkf0Y0.rskNLGAL.dpuf