Az elmúlt héten két nagy nyugat-európai (volt?) keresztény országban a parlament nagy többséggel megszavazta, hogy ezentúl az azonos nemű párok is házasságot köthetnek. Természetesen a szabadság, egyenlőség, testvériség liberális szentháromsága jegyében.

Az év eleje óta az Egyesült Államok második legnagyobb templomában, a washingtoni Nemzeti Katedrálisban is házasodhatnak azonos nemű párok, s ezt az ottani főesperes az egyenlőség felé tett újabb történelmi lépésnek nevezte. A régi-új amerikai elnök januári beiktatási beszédében kijelentette, az azonos neműek házassága szükséges az egyenlőség eléréséhez. A melegházasság ugyanolyan alapjog, mint a nők és az afroamerikaiak egyenlősége – érvelt Obama, aki egyébként hivatali elődje, Abraham Lincoln és Martin Luther King néhai baptista lelkész bibliájára tette le hivatali esküjét. Nos, ha az amerikai elnök belelapoz a Szentírásba, mindjárt az elején, Mózes első könyvében azt olvashatja: „Teremté tehát az Isten az embert az ő képére, Isten képére teremté őt: férfiúvá és asszonnyá teremté őt.” És kicsivel később, hogy az Úristen a férfiúhoz illő társat, asszonyt teremtett, s az életnek az a természetes rendje, hogy „elhagyja a férfiú az ő atyját és anyját, és ragaszkodik feleségéhez: és lesznek egy testté”.

Az tehát egy magát kereszténynek valló ember számára – még ha politikus is – nem kérdés, hogy a házasság egy férfi és egy nő egysége. (S bármennyire nem politikailag korrekt, sajnos tény, hogy mind az Ó-, mind az Újszövetség bűnnek (utálatosságnak) nevezi és tiltja az azonos neműek közötti szexuális kapcsolatot.) Ha meg álkeresztény, akkor nem ajánlatos esküt tennie a Szentírásra, ugyanis a hamis eskü is bűn. Az ateista, liberális politikusok, törvényhozók, állami vezetők persze mondhatják, hogy nekik nemcsak a keresztény hitű, vallású polgárok értékeit, érdekeit és jogait kell képviselniük és védeniük, hanem másokét is, de akkor is sántít az az érvelés, hogy az abszolút szabadság és egyenlőség szent nevében kell megengedni az azonos neműeknek a házasságkötést. Hiszen ilyen alapon a pedofíliát, sőt a szülő és gyereke közötti házasságkötést is meg kellene engedni, nehogy már diszkrimináció érje őket.

Egyáltalán nem csupán régimódi keresztény előítéletről van szó a házasság fogalmát és gyakorlatát illetően. Az európai politikai gondolkodás atyja, Arisztotelész már több mint 2300 éve megírta, hogy az ember természeténél fogva társas élőlény, és először is azok kényszerülnek társulni, akik egymás nélkül nem tudnak meglenni: a nő és a férfi nemzés céljából, s az emberi társadalom alapja a férfi és a nő házasságán alapuló háznép.

És nem kell ahhoz elfogadni a zsidó-keresztény teremtési rendet, hogy belássuk: az ember kétnemű élőlény, s a két nem kiegészíti egymást. Ahogy a keresztény bigottsággal és reakciós konzervativizmussal igazán nem vádolható Karinthy Gulliver-parabolájában közzétette nagy felfedezését: „ember nincsen, csak férfi és nő van… és minél férfibb a férfi és minél nőbb a nő, annál emberibbnek nevezzük.” És azért nem lehetnek egyenlők, mert „mind a kettő mást akar – a férfi a nőt, a nő a férfit”.

Egészen más szemszögből, de ugyanezt állítja a huszadik század egyik legnagyobb történész-írója, a brit Paul Johnson is: „A férfiak és a nők nem egyenlők. Alapvetően különböznek egymástól, s e gyönyörűséges és nagyszerű különbségükben van a legnagyobb erejük. Férfi és nő együtt több mint egyszerűen csak két személy. Kétféleségük a bennük rejlő teremtő erő záloga.”

A posztmodern, értékrelativista, „nekem mindent szabad” egoista tömegtársadalomban központi ideológiai és emberi jogi céllá vált, hogy két azonos nemű ember kapcsolata lehessen ugyanaz, mint egy férfi és egy nő házassága, amit egyre több európai államban engedélyeznek. Ám a lényegnél megbukik a hamis, bár nagyon erőltetett egyenlőség: ugyanis két azonos nemű embernek nem lehet (saját) utóda. Ha őseink tömegesen az azonos nemű kapcsolatokat preferálták volna, mi ma nem lennénk itt, hogy meditáljunk és vitázzunk az azonos neműek házasságáról.

Elnézve a szexuális „másság” egyenlőségét hirdető, a politika szféráját is megfertőző érdekcsoportok erőszakos, lármás és büszke nyomulását, amelyek nyilvánvaló szándéka, hogy szétporladjon a kétneműségen alapuló házasság és család tradicionális intézménye, itt az ideje, hogy az igazi másságot, a férfi és a nő természetes kapcsolatát, életre szóló szövetségét védelmünkbe vegyük, és bátran képviseljük a kulturális gyökereit, hagyományait rohamosan elvesztő Európában. A tegnap kezdődött (brit kezdeményezésű) házasság hete figyelemfelhívó programjai, pozitív példái, hiteles tanúságtételei – immár hatodik alkalommal idehaza is – jó értelemben reklámozzák azt, amit Ravasz László református püspök száz éve így fogalmazott meg: „Igazán emberré csak a házasságban válhatik az ember.”

                                                                                       Faggyas Sándor (MH ON - 2013.2.11.)