Az öreg kontinens népessége – gazdaságnyelven: munkaereje és vásárlóközönsége – fogy, miközben Ázsiában és Afrikában óriási a túlnépesedettség és a nyomor, tömegek ostromolják az unió határait. Mi egyelőre kompország vagyunk, de nem sokáig. Áldás-e vagy átok ez a folyamat?…

Amióta államosítottuk a Kárpát-medencét, azóta folyamatosan érkeztek a besenyők, az úzok, a kunok, a jászok és mások. Uralkodóink gyakorta külföldi, különösen lengyel és rusz, azaz szláv - varég testőröket alkalmaztak, azok ugyanis gyökértelenek voltak nálunk, tehát nem kötődtek egyetlen főúri érdekcsoporthoz sem. De hívtak az országba olasz szőlőmunkásokat, német kőműveseket is. Minderre emlékeztetnek helyneveink. Az említettek hamar beolvadtak népünkbe, hiszen egyezett a vallásuk, életmódjuk. Nem történt meg ugyanez a kiváltságokkal – elkülönülési jogokkal – fölruházott erdélyi és felvidéki szászokkal, pozsonyi, fehérvári, majd a tatárjárás után a budai zsidókkal, erdélyi vlachokkal. Utóbbiak vallásukat is megtarthatták. A szétszórtabban élő, és sok helyről, több népből érkezett muzulmánok – izmaeliták, kálizok, böszörmények, szerecsenek – szintén jobbára kereskedők voltak, akárcsak a zsidók, de a kálizok határvédelmi szolgálatot is elláttak. A törvények nem üldözték, de igyekeztek vegyes házasságra késztetni őket. Árpád-házi királyaink ismerték a kínai titkot, ha úgy tetszik, az élet titkát.

Később a törökök közt is akadt, aki nálunk ragadt, mert a magyarok nem multikultik voltak, hanem valamilyenek. Nyilvánvalóan szellemi és erkölcsi értelemben. Szülőfalumban, Decsen, a hódoltság után maradtak törökök: a Bali, Kara s efféle családnevek tanúsítják. Viselőik buzgó kálomisták lettek. Gondolhatunk a későbbi nemzedékek „jött” magyarjaira is. 

Lin Jü-tang írja, hogy Kínát a történelme során sokszor elfoglalták különféle „barbárok”, akik sosem tudták megváltoztatni az országot, mert „bekívánkoztak a családba, részt kértek a halhatatlanság folyamatában azzal a gyönyörűséges érzéssel, hogy az ember tulajdonképpen nem hal meg, hanem tovább él a családi élet hatalmas folyamatában”. A kínai vallásban kevés a metafizika, a hittétel, jobbára őstisztelet. Állítólag Konfuciusz tömérdek ivadéka a mai napig égeti a papírpénzt a házi oltárnál a két és fél ezer év óta élt ősök emlékére.

A Konfuciusz-üldöztetéseket is átvészelték. Tehát a nép szellemileg, azaz lényegében vallásából, nyelvében és családjaiban él.

Európa, a kereszténység első otthona, önmaga ellen fordult. Az utóbbi félezer évben számtalan vallás- és családüldöző eszmét, mozgalmat talált ki, amelyeket rettenetes vérfürdők és szellemi elsötétítések kíséretében rendszeresen önmagára szabadított. Elég talán a kommunizmust, a nácizmust, a kapitalizmust, azaz a pénzizmust említeni. „A kapitalizmus a legjobb fogamzásgátló” jóvoltából megszületett világtörténet legsilányabb embere, a fogyasztói hülye, az Istentől és embertől való elfordulás démona, aki az uborkák görbületénél vagy a baromfiak helyigényénél magasabb értéket elképzelni sem tud. 

Képzeljük magunkat fiatal arabnak, aki Európába lépve kap valami szerény állást, megszállhat hazája, meg a hitbéliek között, majd tájékozódik. Figyeli a tévében új hona szellemi kínálatát: a bébihorrort, a természeti rémfilmeket, a szórakoztató halálipart, a demokrácia hirdetését és kinyiffantását a tőzsdén. A multikulti „forradalmat”, a közoktatás lebutítását, az üres templomokat meg a bomló családokat, a technika száguldását, részegeket meg narkósokat, vagy éppen a lassan kötelezővé váló egyneműek közti „házasságot”. A nép tervszerű csőcselékesítését. Kihez, mihez csatlakozzék? Maradjon, aki volt, vagy szegődjön a majmok népe, a „bender log” Kipling hebdo, azaz „e heti” gúnykacaj civilizációjához?

Czakó Gábor (MH OL) 

forrás: http://magyarhirlap.hu/cikk/15595/Asszimilacio_de_mihez#sthash.hXUJ2bzt.dpuf