Kevés esetben találkozik az ember egy kételkedő öregúrral, aki magát (talán) liberálisnak tartja, legalábbis erre utalnak az utolsó öt évben közzétett megnyilvánulásai…
Most azonban le a kalappal, objektíven és talán tudományos alapon is megpróbálja megérteni a világmindenséget, a benne rejlő bizonytalansággal együtt. Íme Antalffy Tibor írása:
Sokan vallják, hogy a világ magán viseli a Teremtő keze nyomát olyan értelemben, hogy életet akart létrehozni. Ez a nézet azonban egyoldalú, ezért pontosítást kíván. Ne foglaljunk most állást abban, hogy vajon Isten teremtette-e a világmindenséget, vagy létrejött-e magától, ugyanis ez irreleváns. Amire most kíváncsiak vagyunk, annak pontos megfogalmazása úgy szól, hogy vajon a világmindenség predesztinált-e az élet megjelenítésére? A válasz egyértelmű igen, amivel nehéz nem egyetérteni, de érdemes sorra venni a „bizonyítékokat”, mert meglepő egyértelműséget kapunk.
1) Hő hatására az anyag kitágul, méghozzá meglehetősen egyenletesen, függetlenül attól, hogy az anyag milyen halmazállapotban van. Hő hatására kitágul a gáz, a folyadék és a szilárd test is, csökkenő hőmérséklet hatására pedig az anyag összehúzódik. Van azonban egy kivétel, egy bosszantó kivétel. Ez pedig a víz. A víz miközben hűl, egyre sűrűbb lesz (összehúzódik) csak úgy, mint bármi más. Víznél azonban ez a folyamat +4 °C-on megáll, és ha tovább hűl, akkor újra tágulni kezd. Sőt, mire a víz megfagy, a sűrűsége mintegy 10 százalékkal csökken. Magyarul, a víz, ahogy megfagy, kitágul. Ez a viselkedés teljességgel egyéni. Mi következik ebből? Mindenki tapasztalhatta már, ha egy palackban megfagy a víz, akkor az a palackot szétrepeszti. Ugyanez történik minden más zárt térrel is, amiben víz fagy meg. De mi ennek az élettani hatása? Először is a jég kiterjedése jelentős mértékben okozója az eróziónak. Erózió nélkül a föld felszíne tömör sziklákból állna. Továbbá a tavak, tengerek felszínén megfagyott víz egyszerűen lesüllyedne a fenékre, és végül minden víztömeg fenéktől a felszínig egyetlen jégtömbbé válna, aminek a felső néhány centijét nyáron ugyan megolvasztaná a meleg, de télen újra fagyna. A víz e meglehetősen rendhagyó tulajdonsága nélkül az élet kialakulása lehetetlen lenne, természetesen nemcsak a Földön, de bárhol a világmindenségben.
2) Az élet véletlenszerű megjelenése matematikailag lehetetlen, mert az aminosavak összerendeződésére az esély, hogy az egy „felhasználható” fehérjemolekulához szükséges sorrendben történjen, biológusok kalkulációja szerint egy a 10^40.000-hez. Tudom, hogy mindenki tudja, de nem bírom ki, hogy ne írjam le újra. Ez a 10^40.000 egy akkora szám, ahol az egyes után negyvenezer nulla következik. Na most, egy ilyen könyvoldalra körülbelül kétezer nulla fér fel. Ezek szerint az összes nulla húsz oldalon férne el. Bevallom, én a magam részéről ezt a számot nem tudom elképzelni. Egy biztos, az egyenként százmilliárd csillagot tartalmazó százmilliárd galaxisban helyet foglaló összes atom száma jóval kisebb ennél a számnál. A véletlen tehát szóba se jöhet. Ha tehát a spontán kialakulás nem lehetséges, akkor mi? Véleményem szerint az egyetlen logikus feltételezés, hogy az atomok valami módon „tudják” mi a cél, és annak elérése érdekében a valószínűséget messze meghaladó módon „besegítenek”. Ezért van az, hogy a molekuláris konfigurációk a valószínűséget messze meghaladó módon jönnek létre. Azt is mondhatnánk, hogy az atomok be vannak „programozva” az élet kialakítására. Tudjuk tehát, hogy mire vannak beprogramozva, de nem tudjuk, hogyan. Részletesebben: az élettelen anyag pontosan úgy viselkedik, mintha létre akarná hozni az élő anyagot, ezért aztán az atomok, molekulák „összedolgoznak” a cél eléréséhez. Ez az „összedolgozás” pedig csak úgy képzelhető el, ha van közöttük valamifajta kommunikáció, ami független attól az anyagi világtól, amit mi ismerünk. Illetve van az anyagnak egy olyan belső tulajdonsága, aminek ismereteink szerint külső jele nincs. Bárhogy legyen is, az anyag egyértelműen predesztinált az élet megjelenítésére. — Ezzel kapcsolatban érdekes észlelni, hogy a biológusok jóval merészebbek az asztrofizikusoknál. Csak néhány példa: 1958-ban (!!!) a Pennsylvaniai Állami Egyetem munkatársai, Gary Steinman és Marian Cole megjelentettek egy cikket egy tudományos folyóiratban. A cikkből idézem a következő mondatot: „A biológia számos területén megfigyelhető egy beépített predesztináció.” Kollégáik, Cyril Ponnamperuma és Sidney Fox hasonlóképpen vélekedtek: „Az atomok eredendő tulajdonsága az élet kialakulására történő törekvés.” – illetve – „A peptidláncok kialakulása minden, csak nem véletlenszerű.”
3) Az Ősrobbanást követve az anyag nem csak úgy „esztelenül” robbant szét, mert abból soha nem lett volna világmindenség. A szétrobbanás „ésszel” történt, kiszámított módon. Ezt nevezzük „kismértékű inhomogenitásnak”, ami lehetővé tette, hogy az anyag nem repült szét összekapcsolhatatlanul, hanem anyag „szigetekbe” rendeződött, amik később galaxisokká által össze. Az inhomogenitás precíz mértéke pont olyan volt, hogy a mi világunk, a majdani élet megjelenésének lehetőségével bíró világ alakulhasson ki.
4) A természet négy alapvető erejének egymáshoz viszonyított nagysága meglepő. Hogyan is volt?
Gravitáció: értékét egynek véve —> 1 akkor
Gyenge magerő relatív értéke —> 10^34
Elektromágneses erő relatív értéke —> 10^37
Erős magerő relatív értéke —> 10^39
Akkor most elmélkedjünk el a látottakon. Az egyértelmű, hogy a gravitáció nagyon kilóg a sorból. Nem arról van szó, hogy a másik három erő oly nagyon egyforma lenne, de mégis egymáshoz „elfogadható” közelségben vannak. Ezzel szemben a gravitáció…
Rugaszkodjunk neki még egyszer. Mondjuk, én egy kozmikus festőművész vagyok, és kedvem támad alkotni egy csendéletet, aminek tárgya négy cica egy kosárban. Három cica körülbelül azonos méretű, méter nagyságrend körül. Ezzel szemben a negyedik cicát egy „kicsit” nagyobbra festem, mondjuk úgy 10^35-szer nagyobbra. Mekkora is ez? Hát kérem a negyedik kiscicát akkorára festeném, hogy az egyik lába hozzáérne a kosárhoz, a feje az ismert világmindenség szélén, úgy 15 milliárd fényévre, míg a farka kilógna a világmindenség szélén túlra, egy további 15 milliárd fényévnyi távolságra. — Persze egy ilyen őrült csendéletet el se lehet képzelni, de arra jó, hogy érzékeltessem az erők nagyságbéli eltérésének rendkívüliségét. Ha én egy ilyen csendéletet megfestenék (ami még elméletileg se semmi), akkor minden ésszel rendelkező lénynek az lenne az első kérdése, miért van ez a szédítően nagy eltérés. Mit akarok vele ábrázolni, mit akarok vele kifejezni, egyszóval miért és miért és miért? Én persze piszkosul törném a fejem, hogy ki tudjam vágni magam ebből a lehetetlen helyzetből, elvégre azt mégse mondhatnám, hogy fogalmam sincs, nyilván nem vagyok normális. Ugyanis egy racionálisan gondolkodó lény ok nélkül nem tesz semmit. — Felteszem tehát a kérdést, mi a racionalitás abban, hogy a kölcsönös tömegvonzás ereje ilyen rendkívüli módon eltér a többitől? A válasz meglepően egyszerű. Az Ősrobbanásból kiindulva az élet kialakítására alkalmas világmindenség más gravitációs érték mellett nem jöhet létre. Pontosan úgy nem, ahogy a precízen kiszámított inhomogenitás nélkül sem.
Álláspontom szerint az eddig felsoroltak tökéletesen meggyőzőek, és persze a felsorolást folytathatnánk, de nincs sok értelme. Akit ez meggyőz, annak elég ennyi. Aki nem hagyja magát meggyőzni, annak tízszer ennyi se elég, de azért a vicc kedvéért még egyet.
5) Az istenfélők szerint (nevezzük őket most így) Isten teremtette a világot kb. 6000 évvel ezelőtt (? a szerk.). Hogyan? Hát előbb az embert (Ádám), majd annak bordájából a nőt (Éva), aztán meg az állatokat szép sorban. Igaz, a Biblia szerzői abban az időben még nem tudhatták, hogy az élőlények száma sok millió. Éppen ezért Noé is csak néhány nagyobb állatot mentett meg, szó se lehetett a sok millióról, baktériumokról, vírusokról, stb., de igazából nem kötekedni akarok. Tény az, hogy az Isten az állatokat szépen egymás után teremtette, nincs közöttük két egyforma, legfeljebb hasonló (pl. nagymacskák). Ezzel szemben a proton és elektron, bár tömegük három nagyságrenddel eltér, ami arányukat tekintve olyan, mint elefánt mellett az egér, töltésük tökéletesen azonos (természetesen nem előjelüket, hanem mértéküket tekintve), mondom tökéletesen azonos. Kell is, hogy az legyen. Különben nem működne a verkli.
Antalffy Tibor
forrás: http://www.antalffy-tibor.hu/