Aligha van otrombább dolog, mint a szent emberi szabadság jegyében szakrális ügyekben élcelődni… 

Különösen ilyenkor, amikor az ember lelke tele van csillagszóróval, angyalszárnyakkal, fenyőillattal, bejglicsömörrel. De mégis, mégis valami baj lehet ezzel a világgal. Nagy-nagy baj. És az a valami igen régen tolvajlás vagy az azóta százmillió-ezerszer elátkozott korrupció útján keletkezhetett. Még a Tízparancsolat születése idején.

Mert tudott, az Úr két márványtáblára vésve vallási és erkölcsi parancsolatok sorát adta át Mózesnek, aki aztán negyvennapos böjtje után valahogy lekecmergett velük a Sínai-hegyről. Na, ekkor történhetett valami. Meglehet, több tábla volt, s Mózesnek már se kedve, se energiája nem volt ahhoz, hogy visszabotorkáljon a többiért, esetleg útközben lopták el tőle a „felesleget”, arra meg már nem is szabad gondolni, hogy ügyes machinátorok beépítették új házukba az elveszni vélt márványlapokat.

Így is persze összejött tíz törvény, tíz alapvetés – az sem kevés, pláne, ha még be is tartanánk valamennyit –, és az a tíz azóta is közkézen, közszájon forog. Ott áll a Bibliában, és csak azért nem veri ki a szemünket, mert sunyin elfordítjuk felőle a fejünket. Még az ateisták is fújják – ha másért nem, hát a hívők bosszantására –, hogy tiszteld atyádat és anyádat, ne ölj, ne paráználkodj, ne hazudj, ne kívánd felebarátod házastársát és így tovább. Egészen a tizedikig, hogy ne vedd el mások tulajdonát. Mégis ölünk, paráználkodunk, kívánjuk a más javát és feleségét, s nem tisztelünk se Istent, se embert.

Meglehet, így lettünk kicsit felületesen, elkapkodottan, elnagyoltan összeszerkesztve. De talán ha lenne még kőtábla elfeledetten, földbe ájultan a Sínai-hegyen, s rajta legalább egyetlen parancsolat: ne gyűlölködj! Akkor igen, akkor több értelme s némi visszatartó ereje lenne az egésznek. Mert a tizenegy, mármint a parancsolatok száma, az mégiscsak más, annak van értelme, az annyi, mint egy futballcsapat létszáma. Tizenkettőre meg már gondolni sem érdemes, pedig a tucat, az már valami, az kerek egész, nem úgy, mint kereknek tudott, mégis befejezetlennek ható tíz.

Igen, tizenegy. Ne gyűlölködj! Ne gyűlöld felebarátodat, ne gyűlöld szomszédodat, ne gyűlöld mások tulajdonát, ne gyűlöld felebarátod feleségét – bár ezt talán nem is kellene külön kiemelni –, ne gyűlöld ellenségedet! Na, ez lehetett azon az elszöktetett tizenegyediken. Ne gyűlölködj!

És aztán jöhetne sorra, hogy kit és mit ne gyűlölj: munkát, munkanélküliséget, adóhivatalt, rendőrt, osztályfőnöknőt, ál- és valódi demokratát, törököt, zsidót, arabot, négert, románt, magyart, cigányt, esőt, fagyot, havat, Fradit, MTK-t, néma vagy hangos tüntetést, okoskodást, kioktatást, politikust, civilt, és talán az is jó, ha még a gyűlöletet sem gyűlölöd. Nem. Elvégre parancs lehetett – talán kőbe vésve –, hogy ne gyűlölj.

Igen, csak így lehetett, ott kellett állnia, szépen kicirkalmazva egy külön hűvös márványlapon, ám aztán valakik ellopták, elsikkasztották. Pedig nagyon is jól tudták, gyűlölet nélkül más az ember, gyűlöletmentesen olyan a lelke, mint a karácsonykor szaladgáló angyalkáké. Olyan emberi. Mármint a teremtői tervekben szereplő emberi.

Mert a valódi emberi az más. Egészen más. És éppen a táblatolvajok határozzák meg, hogy milyen. Hogy milyennek kell lennie. Éppen ők írták fel annak idején ráccsal védve: ne csak őrizd, gyűlöld is! – mármint a rád bízottakat. És most is ők mondják meg, mi szép, mi jó, hogyan kell halkéssel enni a halászlét, miként kell vagy kell-e egyáltalán karácsonyt ünnepelni, iskolába járni, barátot vagy ellenséget kiáltani, és akarata ellenére is boldoggá tenni a boldogtalanságra ítéltetett emberiséget. És még azt is türelmesen, szépen elmagyarázzák, mi is az a gyűlölet, és kinek, hogyan és mit kell tennie ellene. Tégy a gyűlölet ellen!

Hát igen. Tégy! És soha ne add fel, keresd az elszöktetett márványtáblát a tizenegyedik felirattal!

Kiss László, MH OL

forrás: http://magyarhirlap.hu/cikk/13162/A_tizenegyedik_parancsolat#sthash.1DzF1kqP.dpuf