Egy érdekes cikkre találtunk a világhálón Paul Craig Roberts tollából, amit Antalffy Tibor-bá fordításában (és szíves engedélyével) adunk közre. Elolvasása után talán más szemszögből is meg fogjuk nézni az Ukrajnában történteket…  

Paul Craig Roberts szerint a termonukleáris háború elkerülhetetlen. 

Rendben van, de ki ez a Paul Craig Roberts? Nem akárki! Korábban az USA pénzügyminiszter helyettese, a Wall Street Journal főszerkesztő helyettese, Business Week, és több más hetilap rovatszerkesztője volt.
Állandó meghívásokat kap különböző egyetemektől. Legújabb könyve: The Failure of Laissez Faire Capitalism and Economic Dissolution of the West and How America Was Lost  világszenzáció. [A laissez faire (hagyjatok mindent a maga útján menni) kapitalizmus csődje, és a Nyugati gazdaság pusztulása – Hogyan veszett el Amerika], ami világszerte nagy feltűnést keltett.

Washington úgy gondolja, hogy egy nukleáris háború megnyerhető, és éppen ezért egy meglepetés támadást (first strike) tervez Oroszország, és esetleg Kína ellen is, annak érdekében, hogy világhegemóniáját meg tudja őrizni.
A tervezés szinte befejeződött, a folyamatos megvalósítás pedig beindult. Ahogy ezt már korábban jeleztem, Amerika megváltoztatta stratégiai doktrínáját, ami szerint a nukleáris töltettel ellátott rakétáinak a megtorló szerepét átvette az első csapás szerepe. Amerikai antiballisztikus rakétákat (ABM) telepített Lengyelországba, közvetlenül az orosz határ mentén, és további telepítések vannak betervezve. Az összes tervezett ABM telepítés befejezése után Oroszországot rakéta bázisok fogják körbeölelni.
Az antiballisztikus rakétákat azért fejlesztették ki, hogy a behatoló interkontinentális ballisztikus rakétákat elhárítsák, azaz elpusztítsák. Ezek letelepítése után – a Washingtoni doktrína szerint – meglepetésszerűen megtámadják Oroszországot, amire bármilyen válaszcsapás érkezik az épen maradt orosz rakéták alkalmazásával, azokat az ABM pajzzsal el fogják hárítani, megakadályozva ezzel, hogy elérjék az USA területét.
 Washington szerint az ok, amiért a háborús doktrína megváltoztatására kényszerültek, annak lehetősége, hogy terroristák nukleáris eszközökhöz juthatnak, amivel amerikai városokat vehetnek célba. Ez a magyarázat azonban nevetséges. A terroristák egyének, vagy egyénekből álló csoportok, nem pedig katonailag fenyegető ország. A terroristák ellen bevetett nukleáris fegyverek a terroristákon kívül sokkal több mindenki mást is megsemmisít: Használata teljesen felesleges, mert ezt a célt el lehet érni hagyományos drónokkal is.

Washington magyarázata a Lengyelországban telepített ABM bázisokra Európa védelme az Iránban fellőtt ICBM fegyverekkel szemben. Miközben minden egyes európai ország vezetése tudja, hogy Iránnak nincsenek ICBM rakétái, és Irán a legkisebb jelét se adja annak, hogy meg akarná támadni Európát.

Egyetlen európai kormány se hiszi el Washington okfejtését. Valamennyi európai kormány tudja, hogy Washington magyarázata nem állja meg a helyét, mindössze el akarja kendőzni azt a tényt, hogy egy nukleáris háború megnyeréséhez szükséges lépéseket teszi meg.
Az orosz kormány tudja, hogy az amerikai háborús doktrína megváltozott, és határa mentén felállított amerikai védelmi rakéták ellene irányulnak és érzékeli Washington megelőző csapás végrehajtásának előkészületeit. De Kína is tisztában van azzal, hogy Washingtonnak hasonló tervei vannak Kínával kapcsolatban is. Néhány hónappal ezelőtt már jeleztem Kína reagálását az ellene irányuló Washingtoni szándékra. E szerint Kína felhívta a világ figyelmét, hogy egy amerikai támadásra képes megsemmisítő válaszcsapásokra. Ennek ellenére Washingtonban úgy gondolják, hogy egy nukleáris háború megnyerhető nulla, vagy minimális ellencsapás elszenvedése árán. Ez a feltételezés igen valószínűvé tesz egy nukleáris háborút.
Amint az Steven Strarr (http://www.psr.org/about/experts-speakers/steven-starr.html) egyértelművé tette, hogy a megnyerhető nukleáris háború elképzelés alapja a tudatlanság. Egy nukleáris háború nem megnyerhető. Még abban az esetben is, ha az amerikaim városok megvédhetők lennének a felállítandó ABM rakéták segítségével, Oroszországban és Kínában felrobbant H-bombák okozta radioaktív sugárzás és a bekövetkező „nukleáris tél” Amerikát is elpusztítaná.

A korrupt Clinton adminisztráció alatt néhány kézben összpontosított média együttműködően nem foglalkozik a témával. Washington nyugat és közép európai vazallus országai, valamint Kanada, Ausztrália és Japán szintén együtt működőek, mert elfogadják Washington tervét és megvalósításához területileg hozzájárulnak. A megtébolyodott lengyel kormány minden valószínűség szerint aláírta az emberiség halálos ítéletét. De együttműködő az amerikai kongresszus is, mert a végrehajtó hatalom nukleáris háború beindításával kapcsolatos terveit nem hajlandó megvitatni.
Washington egy rendkívül veszélyes helyzetet teremtett, mert Oroszországot és Kínát egyértelműen fenyegeti egy meglepetésszerű első csapással. Vajon Oroszország és Kína miért ülne a babérain és várná az elkerülhetetlen amerikai első csapást, miközben ellenfelük folyamatosan kiépíti ABM védőpajzsát? Biztosra vehető, hogy amint elkészül ez a védőpajzs, Amerika meg fogja támadni Oroszországot és Kínát, hacsak nem hajlandók magukat megadni.
Az alábbiakban belinkelt Russian Today világossá teszi, hogy Washington első csapás terve messze nem titok. De az is világossá válik, hogy Washington kész minden olyan európai vezetőt likvidálni, aki nem áll be a sorba.http://rt.com/shows/the-truthseeker/162864-us-plans-strike-russia/  A riport szövege, azok részére, akik az élő nyelvvel nem boldogulnak, az alábbiakban olvasható: http://www.global research.ca/us-plans-first-strike-attack-on-russia-or-china/5384799/ .

Sokan kérdezték tőlem, mit tehetünk? Ne higgy el egyetlen szót se, amit az Obama adminisztrációtól hallasz. A gonosz embereknek Washingtonban van a gyülekező helye. A XXI. században Washington hét országot döntött részben vagy egészben a romokba, több millió ember halálát okozva, akiket egy pillanatig se sajnált. Ezt a szörnyűséget „sikernek” könyvelték el, mert Washington győzedelmeskedett. Washington elhatározta, hogy minden áron győzedelmeskedni fog, aminek az „ára” nem képezi megfontolás tárgyát. Gondold át, mi várható ilyen döntéshozóktól, akik egészen másképp gondolkodnak, mint a „közönséges” emberek. Washington az emberiséget a pusztulásba vezeti.

fordítás: Antalffy Tibor-bá (http://www.antalffy-tibor.hu/)