Elhangzott Somorján, Mátyás király szobrának leleplezésén, 2016. november 13.-án. Elmondta György András, Somorja református lelkipásztora, aki szerkesztőségünk kérésére még kiegészítette az FB-n publikált utószöveggel. Jó lenne megszívlelni egy “kálomista” mondanivalóját. Mondom én ezt mint “pápista”…/ ag
Tisztelt Polgármester úr! Mélyen Tisztelt Nagykövet Asszony! Elnök urak! Kedves Somorjaiak és vendégeink!
Az egyházi szolgálat nem lehet dekoráció. Jézus Krisztus se szórakoztatni és díszíteni jött a világot, nekünk sem szabad. Még akkor sem, ha a közvélemény ehhez lett szoktatva, és produkciót vár. Ha nincs üzenet a mondandóban, ami legalább elgondolkodtatja a hallgatóságot, akkor nem több a talapzatra tett koszorúnál. A magam részéről azt vallom, hogy a megszólíthatóság ajándék - Isten ajándéka -, és az ember ma megszólítható, mert éhezik az igazságra.
Az igazság az, hogy Somorja ma már végvár. Mint a török időkben Eger - talán az Egri Csillagok miatt ez a legismertebb. Hadd idézzem Dobó István szavait:
"Ha Eger elesik, utána nem állhat meg se Miskolc, se Kassa. Az apró várakat lerázza a török, mint a diót. Nincs többé ellenállás. És akkor Magyarországot beírhatja a történelem a halottak könyvébe."
Kassa elesett, de elesett Szenc is, Galánta is, Vágsellye is, és Komáromot is nagy veszély fenyegeti. Somorja még áll, Dunaszerdahely, Nagymegyer és Gúta is tartja még magát. Így a csallóközi magyarságnak egyenlőre még vannak várai - de hangsúlyozom: végvárai.
Az elszlovákosodás csak következmény, az igénytelenségünk és a félelmeink következménye.
Az igénytelenség életfelfogássá vált. Mértéktelenül habzsoljuk a moslékot, ezért ne csodálkozzunk azon, hogy velünk bármit meg akarnak etetni. Már igen kis számban, de még élnek közöttünk azok, akiknek itt Somorján nem volt mindegy, hogyan beszélünk, hogyan járunk iskolába, hogyan járunk templomba - ők még meg merik szólni a trágár beszédet, a tróger öltözködést, a tiszteletlen viselkedést.
A névtelen kommentek és mocskos szájú beszólások világában ők már idegenek. Hangsúlyozom - idegenek a saját városukban. Az ő idejükben nem volt kérdés, hogy a magyar gyereknek magyar iskolában a helye - hiába dúlt ellenük elszánt propaganda-háború. Az ő idejükben nem volt kérdés, hogy vasárnap az embernek templomban a helye - hiába fenyegették őket a pártok és szakszervezetek vezetői.
Az ő idejükben Somorja nemcsak kinézett valahogy, hanem volt hangulata, lelkülete.
Megdöbbentő, hogy ennek a királyi gyökerekkel rendelkező városnak a közelmúltban még volt tartása, és mindenkinek rangot adott, aki itt élt vagy ide költözött.
Egyértelmű volt a különbség aközött, hogy ki a somorjai és ki a šamorinčan.
A romlás a ma aktív generációk igénytelenségének köszönhető. Azoknak, akiknek mindegy, hogyan beszélnek, mindegy milyen ruhában járnak, mindegy, hova szemetelnek.
Az emberi közösségek bibliai és örök törvényszerűsége, hogy aki nem becsüli örökölt javait, attól még az is elvétetik, amije van.
Így vétetik el tőlünk a gyermekeink anyanyelvi oktatása, és ezért magasabb rangú ma Somorján a szlovák nyelv a magyarnál. Így vétetik el tőlünk a történelmünk, és ezért lehet átírni Mátyás király nevét Král Matúš-ra. Így lettek a lányaink és az asszonyaink -ová-k, és ezért, a "jobb a békesség" nevében pirulva hallgatunk, ha ránk szólnak, hogy na Slovensku po slovensky.
Közben pedig félünk. Tudom én, hogy féltek az elődeink is. Több okuk volt rá, mint nekünk de ők nem cselekedtek félelemből. A félelem átkozott dolog, mindent szétzilál, amit megérint. Amiben csak egy szemernyi félelem is van, az nem lehet maradandó, sőt azt is felemészti, ami eddig maradandó volt. A félelem pedig lassan felemészti ezt a várost.
Preventíven és mindenek előtt félünk. Félünk attól, hogy mi lesz, ha magyar felirat kerül nyilvános felületre; félünk, ha kiderül, hogy nem tudjuk olyan tökéletesen a szlovák szavakat, mint az országalkotó nemzet; félünk, hogy mi lesz a gyermekeinkkel, ha érvényesülnie kell. Emiatt kerülünk minden konfliktust, sőt képesek vagyunk azt is eljátszani, hogy nincsenek konfliktusaink.
Mátyás király szobra kapcsán - még ha mesterségesen is, de - konfliktus alakult ki.
Sokan már erre is legyintettek, hogy minek ez nekünk - "jobb a békesség."
Pedig nincs békesség - konfliktus van, feszültség a lélekben és a felszínen.
Nem kerülhetjük ki, nem söpörhetjük a szőnyeg alá a konfliktusokat, mert itt, Somorján már nem hátrálhatunk tovább. Nincs hova.
Mátyás király jelleméhez és alkatához az illik, hogy felvállaljuk a konfliktust - az országbírókkal ugyanúgy, mint a helyi úrhatnámokkal.
Hunyadi Mátyásnak mától szobra van Somorján. Én azt kívánom, hogy legyen ez az igazság szobra is, ami minden nap emlékeztet bennünket Jézus szavaira:
"Az igazság szabaddá tesz titeket!" - felszabadít az igénytelenség alól ugyanúgy, mint a félelemből!"
Itt, Somorján nem hátrálhatunk tovább. Nincs hova.
Jelenleg nemcsak MATIAS REX mellszobra előtt állunk, hanem egy szemeteskuka mellett is. Innen nézve nézve úgy tűnik, hogy Somorján kisebbségben él a magyar. Pedig nem vagyunk kisebbek. Most még kevesebbek sem.
Hogy jutottunk oda, hogy a legutolsó győztes magyar király szobra ide került?
Hogy juthattunk idáig?
Ha bárki azt várja, hogy erről a helyről ma vádoljuk a pártokat - a HÍD-at vagy az MKP-t - , a képviselőket, a szlovákságot, az elkényelmesedett, tunya és öngyilkos hajlamú felső-csallóközi magyarságot, az téved. Mátyás király alkatához és jelleméhez nem illik az a huszonegyedik századi idióta és rövidlátó magatartás, ami abban hisz, hogy ha szembe állítjuk Somorja lakosságát, akkor bármi jobb lesz. Ezzel itt és most kell leszámolnunk.
Én a magam részéről - a Somorjai Református Egyházközség képviseletében - egyrészt azért jöttem, hogy fejet hajtsak a király emléke előtt. Másrészt pedig azért vagyok itt, hogy toborozzak - nem fekete sereget, hanem piros-fehér-zöld sereget, és kijelentsem, nem mondunk le egyetlen magyarról sem. Azokról sem, akik már alig tudnak magyarul, és azokról sem, akik magyarabbnak hiszik magukat mindenkinél. Itt az ideje, hogy egyszerre számoljunk fel gőgöt és panaszkodást, vádakat és sorsrontó megalkuvást.
Lehet, hogy ezt örököltük; hogy ebben nőttünk fel, de nem örökíthetjük tovább.
Mert nincs hova hátrálni. Talán az utolsó lehetőség, hogy szembe nézzünk az elődeink múltjával, bűneivel és hibáival ugyanúgy , mint a magunkéval.
A somorjai magyar közösség az elmúlt évszázadban megfogyatkozott; az elmúlt évtizedekben megosztott lett. Nem hátrálhatunk tovább, hogy a gyermekeink úgy fejezzék be ezt a mondatot, hogy a somorjai magyarság eltűnt.
Nem hátrálhatunk tovább, mert itt Somorján már nincs hova. Nem büszkeséggel, inkább megrendüléssel mondom ki, hogy napjainkban a Somorjai Református Egyházközség az egyetlen tisztán magyar ajkú történelmi egyház a városban.
Amellett, hogy él és gyümölcsözik a magyar népművelés - éljen a Csali, és éljen a Csalló! - , fáj kimondani, de szemben állnak egymással a magyar iskolák, pártérdekek osztják meg a közvéleményt - személyes ellentétek alapján marjuk egymást.
Hova szeretnénk még hátrálni? Mit szeretnénk még feladni, vagy eladni?
Engem az elmúlt évtizedben sok mindenre megtanított a somorjai református templom, amiről lassan kiderül, hogy egész Közép-Európa egyik legrégebbi egyházi épülete.
Tele sokszínűséggel, hiszen nemzedékről nemzedékre befogadta Somorján azokat, akik Istenhez menekültek bűnből, bajból, háborúból. Ezek ez emberek az elődeink voltak, ők nemzedékről nemzedékre hozzá tették a magukét - volt, aki festett, volt, aki épített -, állandóan újították, bővítették. Nem magukra gondoltak, hanem ránk, utódaikra - olyan uralkodók őrködtek fölöttük, mint István király, III. Béla király, Zsigmond császár és Mátyás király -, hogy örökül hagyjanak ránk egy várost templommal, iskolával.
Nincs hova hátrálnunk, Kedves Barátaim, Tisztelt Somorjaiak!
Az én Uram Jézus Krisztus és a Somorjai Református Egyházközség nevében ezért nem a szobrot áldom meg, hanem Titeket Mátyás király szobra előtt.
Hajtsatok hát fejet, és fogadjátok az áldást:
"Ne veszítsétek el és ne adjátok fel istenbe vetett bizalmatokat, amelynek nagy jutalma van. Mert állhatatosságra van szükségetek, hogy Isten akaratát cselekedjétek, és így beteljesüljön rajtatok az ígéret: „Mert még egy igen-igen kevés idő, és aki eljövendő, eljön, és nem késik. Az igaz ember hitből él, és ha meghátrál, nem gyönyörködik benne az Isten.” De mi nem a meghátrálás emberei vagyunk, hogy elvesszünk, hanem a hitéi, hogy életet nyerjünk." /Zsidókhoz írott levél 10/
Ámen.
György András, Somorja református lelkipásztora.