Tíz évet töltött Brüsszelben, Szencen mindenkinek ismerősen cseng a neve. A közélet iránt fogékony fiatalember már gimnazista korában is aktív volt, segített, szerepelt, ápolta a magyar kultúrát, a magyar nyelvet. A kisebbségi létből egy olyan országba ment dolgozni, ahol szintén nagy számban élnek nemzetiségek. Tapasztalatairól kérdezte őt a Szabad Újság hetilap…/nt
Tíz évet töltöttél Brüsszelben, az Európai Parlamentben, Bauer Edit képviselő asszisztenseként. Milyen tapasztalatokkal tértél haza? Nem elsősorban a munkát, hanem a nemzetiségek együttélését tekintve. Hiszen tudjuk, hogy Belgium is több nemzetiségű ország.
Ott sem rózsás a helyzet. Viszont amennyire lehet, mindent elkövetnek, hogy a lehető legjobb legyen. Brüsszel eleve specifikus helyzetben van, kétnyelvű. Francia és flamand. A francia rész nagyobb, sokkal többen vannak, viszont a Brüsszelt körülvevő régió flamand. Ráadásul rengeteg etnikum és kisebbség élott. Nem csak az európai intézmények munkatársai, hanem sok bevándorló is, elsősorban Észak-Afrikából, színesíti a várost. Tehát egy multikulturális társaság lakik Brüsszelben. Igyekeznek megoldania kétnyelvűséget. Például a metróállomások kétnyelvűek, és következetesen figyelnek arra, ha az egyik megállóban franciául mondják az állomás nevét, a másik megállónál a flamand legyen az első. A rendőrökön a mellény szintén kétnyelvű. Nem rózsás a helyet, de odafigyelnek egymásra.
Hogyan viszonyulnak egymáshoz a vallonok és a flamandok? Megtanulják egymás nyelvét? Vagy kizárólagosan a saját nyelvüket sajátítják el?
Itt is tapasztalható egy kis nacionalizmus, nem tanulják meg egymás nyelvét, illetve főleg a franciák nem tanulják meg a flamandot. A flamand iskolákban nagyon sokáig, főleg az 50-es években, franciául tanultak. Francia nyelven jelentek meg a napilapok egész Belgiumban. Ez valahol érthető volt, a déli régió, azaz a vallon rész volt a fejlettebb. Bányák voltak, működött a nehézipar, ők adták a munkát. A flamandok, azaz az északiak dolgoztak nekik. Mára ez a tendencia megfordult, az északi rész a fejlettebb, ott van több munkalehetőség, most ők úgy gondolják, hogy visszaadják a vallonoknak és csak azértsem tanulják meg a francia nyelvet. Nagyon feltűnő ez akkor, ha elmegy valaki egy flamand részre, sokkal egyszerűbben megérteti magát angolul, mint franciául, most már nem is próbálkozom a franciával. Mivel tudom, ha angolul szólok hozzájuk, egyrészt megértjük egymást, másrészt kedvesebbek lesznek.
A gyermekeid kint járnak iskolába.Mennyire tudtak beilleszkedni? Milyen nyelvű iskolába járnak?
Franciába. Pontosabban francia nyelvű európai iskolába, illetve óvodába. Kristóf 9 éves, ő iskolába, Anna pedig 5 és fél éves, ő óvodába jár. Az európai iskolában minden nemzetnek, nyelvnek megvan a saját szekciója. Például a magyarok magyarul, a csehek csehül tanulnak mindent, csak az idegen nyelveket nem anyanyelvükön tanulják. Szlovák szekció viszont nincsen. Így a szlovák gyerekek angolul, németül vagy franciául tanulnak, csak napi 45 perc szlovákórájuk van. Ezt használtuk ki, szerettük volna, hogy amíg kint vagyunk, tanuljanak meg a gyerekek minél jobban franciául, de otthon magyarul beszélünk. Utólag úgy látom, jó döntés volt. Kristóf folyékonyan beszéli mind a három nyelvet. A napi 45 perc elég volt arra, hogy szlovákul is megtanuljon, néha kisebb hibákat csinál, de nem kell szégyenkeznie a szlovákok előtt sem. Imád olvasni, és mindegy neki, hogy magyar, szlovák vagy francia nyelvű könyvet vesz a kezébe. A magyarral annyi előnyünk volt, hogy Kriszti, a feleségem tanító néni, így magyarul foglalkozik a gyermekkel, hiszen Szencen az alapiskolában különbözeti vizsgákat kell majd tennie Kristófnak. Úgy gondolom, hogy ez az előnyére válik. És mindig meg szoktam jegyezni, ha azt mondják, hogy szlovák iskolába íratják a gyereket, mert akkor jobban érvényesül: a magyar alapiskolában is megtanul szlovákul. A gyerekeimen látom, hogy egyáltalán nem zavarja őket, hogy háromnyelvűek. Ha kell, akkor magyarul szólalnak meg, ha kell franciául, ha kell szlovákul.
Amíg nem voltunk tagjai az Európai Uniónak, a kisebbségeket másként értelmezték, nem vették figyelembe, hogy vannak őshonos kisebbségek és bevándorlók. Bauer Edit képviselőasszony komoly harcot vívott, hogy különbséget tegyenek az őshonos kisebbség és a bevándorlók között. Végig vele dolgoztál ezen. Nagyon nehéz volt?
Őszintén szólva, ez egy nagy pofon volt számunkra. Tíz évvel ezelőtt úgy mentünk ki, hogy azt gondoltuk: akkor most majd sikerül előrelépést elérni ezen a téren. De rá kellett döbbennünk, hogy az EP-ben a képviselők nagy része azt hiszi, a kisebbség egyenlő a bevándorlókkal. Lassan beindult egy folyamat. Minden évben van egy emberi jogokkal foglalkozó jelentés a parlamentben, és abban van egy rész, ami a kisebbségek helyzetével foglalkozik. 2004-ben még például keverték az őshonos kisebbségeket a bevándorlókkal. Akkor azt írták: a bevándorlóknak alkalmazkodniuk kell a befogadó, többségi nemzethez, megkell tanulniuk a nyelvet, mert csak így tudnak érvényesülni, azaz német iskolába kell járni például a török gyerekeknek. Aztán sikerült szétválasztani a két dolgot, nagyon nehéz volt, mert sokan nem értették meg. Mára sikerült elérni, hogy a dokumentumokban megkülönböztetik az őshonos és a bevándorolt kisebbséget, más-más fejezetben jelennek meg, és a képviselők nagy része is érti már a különbséget. Ezért is fontos, hogy továbbra is legyen képviseletünk. Ha ez a tíz éves folyamat megszakad, akkor ez a munka hiábavaló volt, ha öt évig nem lesz ott senki, akkor újra kell kezdeni, ha lehet így mondani, az egész oktató-nevelő munkát.
Miképp álltak ezekhez a kérdésekhez a szlovák képviselők? Hiszen ők magukról tudták, hogy olyan országból származnak, ahol nagyjából 20százalék a kisebbségek aránya.
Brüsszelben sem voltak segítségünkre ebben a témában. Még a néppárti képviselőtársaink, akik a legközelebb állnak hozzánk, tehát a KDH és az SDKÚ tagjai, sem mindig segítettek. Sőt, volt, hogy keresztbe tettek, a Smer-es és a HZDS-es képviselők még inkább. Tehát nem egy könnyű harc ez, és azon kívül, hogya nyugati képviselőkkel meg kell értetni a különbséget, a saját, szlovákiai képviselőinkkel is meg kell vívni a harcot.
Neszméri Tünde, Szabad Újság