Azt se tudja, fiú-e vagy lány, mondják arra, aki össze van zavarodva. Talán épp a zavarodottság fokozása a cél, legyen csak minél instabilabb az identitás…
A genderelméletről lesz szó, melynek hívei szerint nem születünk férfinak vagy nőnek, csupán a társadalmi elvárások nevelnek bennünket azzá, azaz nemünk független a biológiai tartozékainktól, és valamiféle semleges lényként kezdjük meg földi pályafutásunkat. Mint abban a szakállas viccben: – Milyen aranyos kisbaba, fiú vagy lány? – Majd eldönti, ha felnő. Na, igen, végül nemcsak a vicc lesz szakállas, hanem a nő is. Vagyis a (kell az a macskaköröm!) „nő”. A régi időkben az ilyeneket vándorcirkuszokban mutogatták, ma meg divat a deviancia. Sőt, eurovízió-Conchita esetében egyenesen az érvényesülés kulcsa. Engem azért ki tud borítani, hogy a szlovák s angol nyelvű cikkek nőként (ona, she) utalnak rá. (A magyar nyelv személyes névmásai egyediek, nem különböztetik meg a nemeket, ilyen szempontból genderbarát a nyelvtana, ám ki kell ábrándítanom az erre hivatkozókat: ez az egyenlőséget fejezi ki, nem az egyformaságot.) A nemek teljes átstrukturálása észrevétlenül történik, sok helyen már a törvényhozásba is beszivárgott Európában. Oktatásügyben pedig biztos, ami biztos alapon a tudatformálást a legkisebbekkel kezdik.
Hol volt, hol nem volt (Svédországban) egy Egalia nevű óvoda, ahol a lánykák nem babáz(hat)nak, a fiúcskák pedig nem játszhatnak kisautókkal. Semleges színűre festett szobában semleges játékokat űznek a (meghatározatlan nemű) gyermekek, az óvó nénik (bácsik?!) pedig száműzték a könyvespolcról a klasszikus mesekönyveket, mondván: a nemi sztereotípiákat erősítő és a mai trendekkel ellentétben álló csúnya-rossz dolgok ezek. Hófehérke és Csipkerózsika helyett jön a két zsiráffiú története, akik mélységes szomorúságban tengetik életüket gyermektelenségre kárhoztatva, mígnem egy szép napon rálelnek egy gazdátlan krokodiltojásra, varázsütésre családdá válnak, és boldogan élnek, míg meg nem halnak. Itt a vége, fuss el véle. Vagy inkább csak fuss, mielőtt a gyerekrajzocskák szivárványai is furcsa mellékzöngét kapnak. Ezt a gender dolgot ugyanis úgy akarják eladni, mintha a nemek esélyegyenlőségét elősegítő törekvés volna, de ahogy az iménti példa is mutatja, itt azért jóval többről van szó. A különféle szexuális orientáltságúak irányában tanúsított tolerancia rendben van, ám ez már a ló túloldala. Mellesleg: egy magát modern gondolkodásúnak valló anyuka letesztelte, mi történik, ha kislányának „fiús” játékokkal pakolja tele a szobácskáját. A végeredmény? A kisautók és a műanyag katonák megteáztatva, betakargatva végezték a babakocsiban. Mert az alapvető, „eleve elrendeltetett” mintákat egyetlen új keletű elmélettel sem lehet csak úgy sitty-sutty felülírni. És nem, kedves feministák, én sem gondolom, hogy az önmegvalósító anya önző, ahogyan azt sem, hogy apuci keze letörik, ha netán kiviszi a szemetet, vagy porszívót ragad, de nem szeretném megvárni, hogy a hagyományos családmodell mellett kiállók valamiféle újkori boszorkányüldözés áldozataivá váljanak. A nemek közti egyenlőség nem azt jelenti, hogy le kell tagadnunk a különbségeket. Férfi és nő különbözik. Nem csupán biológiailag, lélektanilag is, és az sem elhanyagolandó tény, hogy egy új élet megteremtéséhez (vagyis a társadalom fennmaradásához) mindkettőjükre szükség van. Remélem, a természet ellen vívott csata csupán szélmalomharc, s ami ez idáig működött, marad a régiben. Ahogy azt József Attila is megírta: „mi férfiak férfiak maradjunk és nők a nők – szabadok, kedvesek – s mind ember, mert az egyre kevesebb…”
Bárdos Kinga forrás: http://vasarnap.ujszo.com/2016/02/15/bardos-kinga-nem-nem