A COVID-19 vírusjárvánnyal kapcsolatban erősödnek azok a hangok, amelyek a médiát is felelőssé teszik a kialakult helyzetért. Konkrétan azt vetik a szemükre, hogy eltúlozták a vírus okozta pandémiát...

Nézzünk meg néhány adatot: Szlovákia lakossága majdnem 5,5 millió. Több éves átlagot vizsgálva kiderül, hogy évente  kb. 53 ezer ember hal meg az országban, tehát a természetes népességcsere a lakosság nem egészen egy százalékát érinti. Egy napra átlagban átszámítva ez kb. 145 elhalálozást jelent. Ha egy pandémiában naponta meghal 1-5 beteg, akik általában idősebbek és több ezzel velejáró bajuk is van, akkor ez a természetes halálozásnak csak 0,6-3,4 százaléka, az összlakosságra kivetítve pedig 0,00009 százaléka. Elhamarkodva azt mondhatnánk, hogy ez elhanyagolható. Számbelileg igen, de humanitárius és gazdasági szempontokból is kezd aggasztó lenni a történet.

Lássuk, hogy miért.

Műszakiként naponta foglalkoztam és még ma is foglalkozom a matematikával. Köztudott, hogy az ilyen járványgörbék lefolyása általában matematikailag is leírható. Elsőként a német Carl Friedrich Gauss (1777 – 1855, lásd a kezdőképet), akit csodagyereknek tartottak, írta le ezt a görbét, amit tiszteletére Gauss-görbének is neveznek (1. ábra).

          1_ábra_gauss-gorbe

                                                                              1. ábra 
                           
Mivel a koronavírus nagyjából kétmilliárd évvel az ember megjelenése előtt már itt volt a Földön, joggal feltételezhető, hogy abba a kb. 30 ezer bázispárból kialakított RNS-memóriájába tökéletesen beleírodott a vírus szaporodási szoftvere (csak összehasonlításképpen: az ember jóval komolyabb DNS-szoftvere kb. 3,2 milliárd bázisra épül). Gauss korában még nem lehetett szoftverről szélesebben beszélni, de a zseni matematikus is felismerte a törvényszerűségeket, tanulmányozva a középkori járványokat is. A Gauss-görbe egy-két állandójának változásával kaphatunk keskenyebb és magasabb, de szélesebb és laposabb görbéket is.

Most a világban „erre megy ki a játék“. Ha lehet, húzzuk szét és laposítsuk a fertőzöttségi görbét, mert nem mindegy, hogy egyidőben pl. az egészségügyet 300 vagy 30 ezer komoly beteg terheli le (2. ábra). Mivel a természetes lefolyásnál a keskenyebb és szélesebb görbe alatti terület egyforma, elmondhatjuk, hogy nem lesz kevesebb beteg, ha lassítjuk a járvány lefolyását. A lecsengés már lehet rövidebb a hatékony emberi beavatkozásnak köszönhetően.

 2_ábra_vírusgörbe

                                                                                 2. ábra

Most majd a szociológusok fogják tanulmányozni a nyilvános adatokat, hogy kikre, milyen módon, mennyire hatott az országok kormányai által hozott intézkedések csomagja, mennyire közelíti meg, ill. távolodig az elméleti Gauss-görbétől. Nem nehéz megjósolni, hogy ennek akár hadászati jelentősége is lehet. A vírus meg pedig röhög a markába és végrehajtja egyetlen célt szolgáló szoftverét: szaporodik!

Hála a modern kommunikációs eszközöknek, ma már szinte órányi pontossággal tudjuk követni a vírus terjedését. Ezen cikk megírásának idejében a https://www.worldometers.info/coronavirus honlap adatai szerint a világon 2,5 millió fertőzött volt. A weboldal komoly kimutatást végez a betegség terjedéséről is, amit grafikusan is bemutat (3. ábra). A grafikon szemlélteti az összes fertőzöttet (kék) és az elhunytak számát (narancssárga).

3_ábra_vilaggorbe_20200417 

                                                                                     3. ábra 

Ha most ránézünk erre a világgörbére, majd utána a normalizált Gauss-görbére, akkor látható, hogy nagyjából a meredekség és az adatok alapján úgy a járvány 40 – 50 százalékában lehetünk. Ebből egyértelmű, hogy még van pár hónapunk, míg jobbra fordul sorsunk.

Természetesen azt is majd megkérdezik a szociológusok, hogy ez a pandémia mire és kinek volt jó meg rossz.

Hogy kinek volt vagy még lesz rossz, most ne feszegessük, mert ez mindannyiunknak világos. Arra azonban már nehezebb válaszolni, hogy kinek lesz jó.

Nos, elsősorban a globalizált imperializmusnak – „lenini értelemben“. Sok újságíróval ellentétben, akik a globalizáció halálát, ill. erős visszaszorulását jövendölik, a nézetem pont fordított: bejön a globalizált gyógyszeripar, az oltások világméretű bevezetése, a pandémia behozza a telekommunikáció fejlődésének felgyorsulását (pl. emberek, betegek világméretű követése az 5G hálózatokon), kilátásba helyezhető az egyes emberek csipezése (mint az már Svédországban – egyelőre önkéntes alapon – már ma is történik). Arról nem is beszélve, hogy a világjárvány nagyon sok gazdasági kárt okozhat és ebbe kis- és középvállalatok tízezrei fulladhatnak bele. A nagyok valahogyan átélik és majd még nagyobb erővel kényszerítik Földünkre termékeiket, pl. a Bayer-Monsanto frigy után a vetőmagokat, növényi vegyszerkereskedelmet és vakcina- meg gyógyszergyártást.

A helyzet tehát komoly, de nem reménytelen. Nagyanyám szokta mondani, hogy „sehogyan még sose vót“. Ezért legyünk közreműködőek a Gauss-görbe ellaposításában (aki teheti, maradjon otthon, hogy ne fertőzze meg magát és másokat sem). Másfelől pedig adjuk meg a szociológusoknak azt a lehetőséget, hogy majd egy évtized múlva, miután már lesz valamilyen kutatási eredmény, azt mondhassák, hogy a lakosság különösen fegyelmezett volt.

A vírussal magával meg ne nagyon törődjünk és nem kell tőle kétségbe esni, mert a szoftverén úgysem tudunk a kora miatt változtatni.

                                                                                                                      Agárdy Gábor