A hazai politikai dagonyában – amelynek pár napja egyik fő híre Andrej Kiska visszavonulása volt - alig kapott publicitást az SNS – Fico-csörte a tervezett új nyugdíjkorhatárról…
Fico alkotmánytörvény-javaslatát május 16-án mutatta be, amely szerint a maximális nyugdíjkorhatár a férfiaknál 65 év lenne. A nőknél, akik egy gyermeket neveltek fel, 64 év, akik pedig legalább két gyermeket neveltek fel, 63 év. Ezzel szemben az SNS a férfiaknál a nyugdíjkorhatárt 64 évben állapítaná meg, a nőknél pedig 63 évben. Lassan közelítünk a Nyugathoz.
Most pedig tekintsünk el a két párt politikai kátyújától és nézzük meg a realitásokat. A kommunizmus negyven éve és az azzal járó csökkentett életszínvonal (értelemszerűen a Nyugathoz hasonlítva) megtette a magáét. Magam is nyugdíjas korú vagyok (68) és gyakorlatilag most mentem nyugdíjba. Tehát a „saját bőrömön“ tapasztaltam meg, hogy az átkosban miért volt a nyugdíjkorhatár a férfiaknál 60 év, a nőknél – a gyermekeik számától függően - még ennél is jóval kevesebb.
Nem mindegy, hogy az ember milyen - az élete folyamán többségiben vállat - foglalkozásban éri meg a nyugdíjkorhatárt. A kohász és az ipari építőmunkás (hogy most a bányászról vagy régi mezőgazdasági munkás-parasztról ne is beszéljünk) valahogyan jobban „kopik“, mint egy cipőbolti főnök vagy egy önkormányzati irodista. Ebben a témában – ha hozzávesszük a demográfiai mutatókat – nem ez a lényeg. Kiemelkedően fontos volna foglalkozni a népességutánpótlással – mégpedig „saját erőből“ és nem „migráncsoztatással“. Ennek több szempontja is van – most ne foglalkozzunk a népességcsökkenés okaival – nézzük meg a gyermekvállalás pozitív, ill. negatív oldalait.
Ha sok a gyerek (3-4 és több), akkor elkerülhetetlen a hazai átlagbér- és fizetésviszonyok ismerete mellett egy mérhető családi életszínvonal-csökkenés, amit a gyermektelen, ill. az egykés család(?) nem nagyon érez meg. Ha több a gyermek, feltételezhető, hogy az anya az első gyermekét nem feltétlenül 38 éves kora körül szüli meg. A többet vállaló nő hamarabb ment férjhez és tudatosan nagycsaládot alapított. Majd mikor felnőnek a gyerekek, vállalhat munkát, lehet alkalmazott vagy akár vállalkozó is – ha még marad energiája. A gyermektelenek vagy az egykét nevelők mentesülnek a jövőt fenntartó generáció „kitermelésétől“, ezért költségeik ezzel alig vannak vagy nincsenek – az elmaradt költségeket simán és kötelezően félretehetnék a nyugdíjas éveikre. Amikor azonban eljön a nyugdíj ideje, a nagycsaládosok – a társadalom oldaláról nem értékelve az „embergyárat“ – ugyanolyan elbánásban részesülnek, mint pl. az „egykézők“ vagy a gyermektelenek. Azzal senki sem számol reálisan, hogy pl. három - négy gyermek felnevelése mennyi szellemi és anyagi energiába, lemondásba, rettegésbe (és mondjuk ki: szeretetbe) került. Majd amikorra ez az „embergyár“ által kitermelt tömeg „nyugdíjgyárrá“ alakul, tehát megtermeli a szülei meg a többi polgár nyugdíját, addigra az ezt „előállító gyerekgyár“ kap egy nyögdíjat, meg nyugdíjkorhatár-emelést!
Mikor lesz már „ára“ a gyereknek? Mikor lesz elfogadva, hogy aki többet ad a társadalomnak, az többet is kapjon?
Azonban félreértés ne essék – itt most nem azokat kapom górcső alá, akik nem merő kényelemből vagy életszínvonal-féltésből, netán családi állapotuk megváltoztatása miatt (pl. elváltak) nem tudnak részesei lenni a „gyerek- és nyugdíjgyárnak“, hanem azokat, akik megtehették volna és nem tették meg! Mert ugye, a természet kifürkészhetetlen furfangja miatt a dolgozó házaspár – mivel pl. a gyermektelenséget, ill. az egykeséget nem személyesen okozta - kártérítést követelhetne, hogy neki magasabb mértékkel kell beszállnia a nyugdíjalapokba – hiszen ez vegytiszta diszkrimináció! (A kétgyerekes családról direkt nem írtam mert határeset…)
Ez azért nincs egészen így. Magam sem lehetek operaénekes meg rádiós bemondó (meg stb...), mert raccsolok – akkor én is kártérítést követeljek? Vagy az a meglett ifjú - aki egy kis vér láttán elalélva – nem lehet mentőorvos? Ugye, hogy az ilyen „antigyerekgyári“ érvelések azért sántítanak!
El kell jönnie (nemsokára) annak az időnek, amikor a „gyerek- és nyugdíjgyárat“ keményen meg fog kelleni fizetni (liberális hangnemben: mint bármely más gyár fontos termékét), ha nem akarunk kultúra-, identitás-, vallás-, és szellemiségváltást tájainkon, amit az EU bevándorláspolitikája (remélem csak ideiglenesen) meghonosított.
Agárdy Gábor