Néha-néha az ember talál az fb-n is inspirációt. Ezúttal a demográfia európai alakulása fogott meg, főleg a Soros-féle igyekezettel összevetve...

A múlt évszázadnak pontosan a közepén születtem, pár évvel a háború befejezése és a magyar lakosság hivatalos jogfosztása után. Generációm népes volt, az első osztályban Száraz Márta tanítónéni kezei alatt (Isten áldja meg haló porában is...) egy osztályban 32-en kezdtük el a betűvetés és olvasás tudományának az elsajátítását. Ha összehasonlítom a mai állapotokkal, bizisten, nem volt semmi!

A mai állapotok pedig aggasztóak. Nem elég az Európát felhígítani vágyók agresszív igyekezete, de szembe kell nézni önsorsrontásunk „eredményeivel“ is. Mintha Európa ezen fertálya négyzetesen is átkozott lenne ami a demográfiát illeti...

A minap került kezembe egy ENSz-statisztika: az elmúlt tíz év alatt Európában 20 millió művi vetélés (abortusz) történt. A lakosság átlag számarányára átvetítve ez kb. - 4%. Tehát ennyien kevesebben  születtek annál, mint akik simán világra jöhettek volna! Számbelileg ez kb. két Magyarország, két Csehország, fél Lengyelország vagy négy Szlovákia teljes lakossága!  Ez nagyjából fedi az európai lakosságcsökkenési rátát. Ha ehhez hozzávesszük a nyugdíjaskor meghosszabodását (hála a jobb életkörülményeknek), akkor világossá válik a demográfusok vészharang-kongatása és talán(!) vagy részben merkelmutti pánikszerű meghívója is a migránsokat illetően.

Nos,  nézzük meg közelebbről. Magyarország egynegyed évszázad alatt majdnem 1 millió (!) művi vetélést hajtott végre. Ezt mondja a hivatalos statisztika. Az akkori állapotokhoz képest valamivel kevesebb hiányzik az ember-utánpótláshoz – tehát ma Magyarországon nagyjából 11 millió lakos lehetne. Szlovákiát nézve nincs régebbi statisztika (hiszen csak 1993-tól datáltatik), de az elérhető statisztika szerint pl. 2014-ben nagyjából 16 ezer művi vetélés történt, ami kb. egyharmada az 1988 -1992 közötti időszaknak. Az adatokból következtetve feltételezhető, hogy a magyarországi és szlovákiai művi terhesség-megszakítások között csak lényegtelen különbség van Szlovákia javára.

Egy adat azonban nagyon érdekes: az életszínvonal emelkedésének ellenére a spontán vetélések száma alig változott – mondhatnánk, hogy stagnál. Ez így van egész Kelet-Európában. Nyugatrabbra fekvő statisztikát nem sikerült elérnem, de figyelembe véve a természet erejét, itt sem lehet egetverő változás.

Tehát fogyunk létszámban és életerőben is. Mindemellett a sorosgyuri-alapítványok nem kicsi száma akarja ránk erőltetni az abortusz teljes liberalizálását, főleg Írországban, Lengyelországban, a balti államokban és más keresztény hagyományokkal bíró országokban (hogy még kevesebben legyünk). Így van ez Szlovákiában is. Ezek a „civil“ szervezetek dollármilliókkal támogatva próbálják elérni azt, hogy egy nőnek abszolút joga van – joga  legyen  dönteni biológiai utódjáról anélkül, hogy tudná: egy senkiházi gazember, elmebeteg vagy egy jó iparos, Einstein-féle, ill. Beethoven-rangú zseni lesz belőle. Ez a helyzet a kritikus emberjogi szempontból úgy is értelmezhető, hogy gyilkolhatunk a megszületés pillanata előtt is, hiszen ez „emberi jog“ – mert ugye a magzatnak még nincs tudata (ki tudja...?), szíve lehet, hogy van, de még nincs bélrendszere, stb. Ez még nem ember! Ha ember volna, akkor az abortusz gyilkosság – a jog mai állása szerint is. De nem ember!

De miért ember az, akinek 70 éves korában hiányzik a fél tüdeje vagy gyomra, húszévesen csak egy keze meg lába van és háromévesen kiderül, hogy Down-szindrómában szenved? Ezek gyilkosságát nem csak a közmorál, de a törvény is tiltja és keményen bünteti. Miért ér kevesebbet egy magzat, AKINEK a tulajdonságairól és emberi minőségéről semmit sem tudunk?

A magasabb fokú függvényt pedig a migráció okozza. A sorosgyuri alapítványok pénzt-paripát-fegyvert nem kímélve támogatják és gerjesztik a migrációt (magyarul: az illegális európai népesség- és fajcserét), hogy egy könnyen kezelhető, kevert fajú emberfajta legyen Európában (aki majd nem mond ellent - neadjisten, konkurál a globális hatalom elvárásainak). A részletekről bő tájékoztatást kapunk az internetről, ill. a bátrabbak egyenesen a gazdasági és megélhetési bevándorlók tömegeitől tájékozódhatnak (márkás farmerben hogyan tudnak 4-6 ezer dollárt adni az embercsempészeknek, többszáz- vagy ezer eurós, bárhol kezelhető bankszámlával rendelkezni minden igazolvány, útlevél, személyazonosítási okmány, stb. nélkül?).

Az igazi háborús menekült pedig Szíria élhetőbb területein várja, hogy hazamehessen. Aki pedig közülük ide jön, az segítséget és szánalmat kell, hogy kapjon! Ez a humánum elvárható a (volt)  keresztény Európában, nemde?

A kérdés jogos: a népességfogyási-függvény és a fajhigítási kisérlet négyzetes jellege mellett még NOOORMÁLISAK vagyunk?