A közelmúltban régi szenciekkel beszélgettem, nosztalgiázva felelevenítettük a régi Gottwald utcát (ma Lichner utca) és épületeit. Az egyikkel kapcsolatban szeretném megosztani ezt a kis történetet...
Valamikor, úgy 1970 körül, felhívott egy jó barátom, hogy segítségre lenne szüksége. Nagyanyja – Krusácz néni – aki az említett utca egyik régi, stílusos sarokházában lakott, telefonon szólt neki: nincs víz a házban. Barátom nem tudott segíteni, ezért megkért, menjek el a nénihez és nézzem meg a vízszivattyút a pincében. Délután fogtam magam, biciklire tettem a szerszámtáskámat és gyerünk...
Odaérve becsengettem, vártam. Hosszabb idő után Krusácz néni kinyitotta az ajtót. Látogatásomról már tudott, unokája már felhívta az ügyben.
Örömmel, de lihegve mondta, de jó, hogy itt vagyok, máris megyünk az alagsorba. Látni lehetett, hogy eltartott, míg lejött az emeletről. Mivel a néni már közel járt a kilencvenhez, lassan, két kézzel a korlátba kapaszkodva, lement és bevezetett az egyik pincehelységbe, amelynek sarkában volt a kút a tartályos vízszivattyúval.
Nekifogtam a javításnak, ő mindvégig ott állt fölöttem és figyelt. Talán tíz perc után meglett a hiba, a javítás is csak pár percet vett igénybe. Kipróbáltuk a masinát, minden működött. Én pedig elköszöntem.
-Jaj, fiacskám, - mondja Krusácz néni, – gyere föl még a konyhába, ha már itt vagy, a melegvizes „bojlerem“ sem működik. Látom, hogy sietsz, menj csak föl egyedül, a feljárattól jobbra van a konyha. Mert nekem eltart míg fölérek.
Úgy is volt. Mire feljött, lihegve, panaszkodva bajaira - korára, éppen elkészültem a dűzni tisztításával. Bojlerpróba alatt próbálta magát kifújni a lépcsőmászás nehézségeiből és csak tovább panaszkodott:
-Jaj, fiacskám, tudod nekem már nem megy minden úgy mint régen. Alig járok, már az étel sem ízlik úgy mint valamikor.
Látszott rajta, hogy még a beszéd is nehezére esett a lihegés közben.
-Szinte nehezemre esik még az evés is . Alig van étvágyam, - mondta a konyhaszekrénynek támaszkodva.
Erre segítőkészen mondtam neki:
-Krusácz néni! Ilyen szép korban azért nem árt meginni egy kupica valami jóféle pálinkát, főleg reggel. Esetleg két deci finom vörösbort az egész nap alatt. Ez biztosan segítene, hogy étvágya legyen.
Erre felemelte a kezét, amelyikkel a konyhaasztal lapjára támaszkodott, egészen kinyitotta a fölötte lévő szekrény ajtaját. A szekrényben volt jópár üveg márkás bor, meg egy félig telt háromdecis csiszolt kristálypohár, benne jóféle fehérborral, majd huncut szemvillantással mosolyogva ezt mondta:
-Mit gondolsz, fiacskám, mit csinálok én már ötven éve!