Pár hét múlva elnökválasztás lesz az Amerikai Egyesült Államokban. A választók hangulata még soha az ezidáig jegyzett és felmért választások előtt még nem volt ilyen rossz, a két erős jelölt közül egyik jelölt támogatottsága sem éri el a választók 50 %-át...

A többi elnökjelölt pedig a „futottak még“ kategóriájába tartozik.

 Ez valahol azt jelzi, hogy a demokrata Hillary Clinton és a (kvázi)republikánus Donald Trump között lesz eldöntve a játszma. Az eddigi megnyilvánulások szerint rossz és még rosszabb közül lehet választani.

 Mivel a valós elnökválasztást decemberben az elektorok fogják eldönteni, így a polgárok választása csak egy előfutam: fontos, de nem hoz végső eredményt.

 A végső eredményt valójában majd az a párharc hozza meg,  amit a globalisták vívnak a lokalistákkal. A Wall Streeet pedig ezidáig a globalisták oldalára állt - most pár százalékkal H. Clinton vezet. A csendes protesztszavazókkal pedig nem lehet számolni, hiszen senki sem tudja, hogy hányan vannak.

 Látván a kampányfinis alakulását, egyáltalán nem biztos, hogy kettejük közül valaki elnök lesz január elsejétől. Könnyen előfordulhat, hogy a globális pénzügyi hatalom mást fog akarni az USA elnökének. Erre megvannak a törvényes és „demokratikus“ lehetőségek. Csalásokat, pl. holt lelkeket  fognak fölfedezni és így érvénytelen lesz a szavazás. Majd utána kinevezik ideiglenes elnöknek pl. McCain szenátort vagy egy másik alelnököt és megismétlik a választásokat. Országos zavargások sem kizárhatók. Ez csak egy a sok lehetséges forgatókönyv közül, hogy a világ elkerülje a katasztrófát.

Most minden a Wall Street-i tárgyalásokon dől el (vagy már eldőlt?), hiszen a jelöltek közül egyik sem tudná jól ellátni az elnöki tisztséget. Tudja ezt a Wall Street is - ezért lépnie kell. Nemsokára meglátjuk hogyan!

Biztosak azonban csak egyben lehetünk: a végeredmény meg fog felelni a Wall Street elvárásainak.

 

                                                                                                              Agárdy Gábor