Néha egy-egy TV-tudósítás vagy hír is tud témát adni egy apróbb eszmefuttatáshoz, néha halálosan komoly, máskor abszurd szürrealista köntösben... 

Nézem a híradót és látom-hallom, hogy a macedón parlament gyanús eljárás során albán nemzetiségű elnököt választott. A hetek óta tüntető tömeg betört a parlament épületébe, tört-zúzott amit talált, vér is folyt. Hiába, a Balkán az „balkán“.

Európa ezen fertályán nincs ebben semmi különös, az időzítés azonban annál inkább gyanús. Az ország lakosságának egy része és a kormány is megvádolta a kormányon kívüli civil szervezeteket (NGO) azzal az ismert állítással, hogy ezek az NGO-k külföldi pénzeken politikai tevékenységet folytatnak és céljuk az országban fenntartani a bizonytalanságot és a káoszt. Kormányt nem kell dönteni, mert az nincs a választások óta, az államelnök nem a szocialistáknak adott kormányalakítási megbízást, akiknek az albán kisebbségi pártokkal szerencsés esetben esélye lenne kormányt alakítani. Miért pont akkor, amikro Macedónia éppen a határai védelmét készül megerősíteni, hogy legalább részben csökkentse a balkáni útvonalon szervezetten szállított migránsözönt. A macedón megbízott belügyminiszter morális okokra hivatkozva lemondott.

Pozsonyban nemrég korrupcióellenes tüntetés volt, aminek megszervezésébe bevonták a középiskolásokat is. Budapesten „áll a bál“ a Középeurópai Egyetem körül, a vidék rá se hederít. Pesten, a Nagykörűton belül annál inkább. Montenegróban megszavazták a NATO-tagságot, a lakosság egy része már tüntet. Miért most?

Itt a tavasz, jön a „szezon“ a migránsözönnel. A Soros-elmélet szerint a tőzsdei spekuláns évente egymillió migránst akar szervezett módon Európába hozatni. Erre kell a káosz és az instabilitás, hogy legyen mivel foglalkoznia az Európai Bizottságnak és a spekuláns puszipajtás EU-elnökének. Meg ugye könnyebb a globális tőkének az EU-val (és egyes államaival) kifizettetni az utaztatásukat, mint mondjuk az USA-ból vagy Németországból vinni a gyárakat Közel-Keletre vagy Afrikába. Az otthon, olcsón termelő migráns (már amelyik talán dolgozik) letöri a hazai kereseteket is. A nyersanyagot nem kell odavinni meg a készterméket visszahozni: spórolás minimum 15 ezer kilométer.

Franciaország klasszikus pártstruktúrája megszűnt, az elnökválasztás első köre után instabil az állapot. Ott is tüntetnek, egy hónap alatt párszáz autó kapott lángra országszerte. A Brexit is megtette a magáét,  meg naponta fognak el, lőnek le terrorgyanús embereket. Ez sem egy stabil állapot. A spanyolok Gibraltárnál balhéznak, arról alig hallunk valamit.

A németekkel nem kell nagyon törődni, már régen mazochisták lettek, az sem izgatta őket, amikor a randalírozó migránsok  Essenben „Heil Hitler!” kiáltásokkal tüntettek, és megígérték a zsidóknak, hogy meg fognak halni. Egy elemző szerint „...egy rendes német antifasiszta eleve gyűlöli önmagát, amiért német, és a rasszizmus egyetlen formáját tartja megengedhetőnek, sőt kívánatosnak, a németség utálatát, ugyanis súlyosan beteg világképe szerint aki német, az eleve náci, és ez alól nincs felmentés...“. Németországnak el kell tűnnie a föld színéről. Merkelmutti legalább már meghúzta a vészféket, de nem nagyon, mert kellenek az őszi választásokra a szavazatok.

Közben a NATO-katonaság és fegyverzete megint nagyobb lett Oroszország határain, az Észak-Kóreai rezsimnek Trump háborút igért.

Nos, ebben a helyzetben úgy tűnik, hogy valaki(k) nagyon háborút akar(nak)! Ugyanis tele vannak a fegyverraktárak elavult emberölő cókmokokkal, az újakat meg valahol ki kell próbálni. Trump is lassan beáll a sorba - nagy úr a pénz!

Később látom a híradóban, hogy Los Angelesben jégkrém- és fagylaltkiállítás nyílt, ahol az ehetetlen műanyagból készült, falhoz ragasztott többszáz tölcséres csokifagyi felett többezer sárga műanyag banán lóg, a színes falak erős banánillatot árasztanak. A látogatás óriási, a lökött és értelmetlen kiállítást a neokonok az egekig magasztalták, mert ez „flanc meg művészet a javából“.

Ha ezt a lehetséges szomjhalála előtt meglátja az okostelefonján egy szudániai suhanc valahol az elsivatagosodott lakhelyén, még aznap migráns lesz belőle, mert banánillatú fagyira meg szép sárga banánra vágyik. A pénzét sem fogja sajnálni odaadni a jólszervezett embercsempész-bandáknak.

Nagyanyám szokta ilyenekre mondani: „...hogy ne legyen kolera!...“

 

Agárdy Gábor