Már hónapok-évek óta áll a „nyelvi bál“ Ukrajna és Magyarország között az ukrajnai magyar nyelvű oktatási helyzet megoldatlansága miatt. Mintha még mindig Stepan Andrijovyč Bandera sötét szelleme lebegne évtizedek óta Ukrajna fölött...

A nagy Szovjetunióban hivatalosan nem lehetett kérdés a nacionalizmus, inkább a nemzetközi (proletár) internacionalizmus volt a menő ideológia. Az ukránok azonban, nem feledve Sztálin állatias tetteit (3 millióan haltak éhen) nem nagyon tudtak összebratyizni az oroszokkal.

Az ilyen ádáz ellenségeskedésnek elsőként mindig a picik esnek áldozatul. Így van ez a kárpátaljai magyarok esetében is. Rögtön le kell szögezni, hogy az ott élő nagyszámú magyarságot nem a törökök vagy Sztálin telepítette oda, ott élnek már évszázadok óta – őslakosokként. Az országhatárt vagy hatszor húzták át a fejük felett – ők azonban maradtak magyarnak.

Itt jön képbe az ukrán-magyar nyelvvita. Pár nappal ezelőtt Szijjártó Péter magyar külgazdasági és külügyminiszter járt Kijevben és egy korrekt javaslatot tett le Hanna Novoszad oktatási miniszter asztalára. Ő azonban közölte (forrás: mti): „a magyar külügyminiszter két javaslatot tett. Az egyik az volt, hogy Ukrajna sorolja be a kárpátaljai magyar kisebbséget is a területén élő őshonos nemzetiségek csoportjába; az őshonos nemzetiségiek iskoláiban ugyanis a diákok az első osztálytól az érettségiig anyanyelvükön tanulhatnak minden tantárgyat...“ az ukrán jogszabály értelmében ebbe a kategóriába (őshonos nemzetiségek-szerk.) azokat a népeket sorolják, amelyeknek nincs saját államuk - ide tartoznak például a krími tatárok -, így nyelvük, kultúrájuk megtartásához kiemelt támogatást kell kapniuk. A magyar kisebbséget, miután van anyaországa, nem sorolhatják át ebbe a kategóriába...“

Szíjjártó egyik javaslata az volt, hogy a minőségi ukránnyelv oktatására ne a magyar nyelvi órák számát csökkentsék, hanem emeljék meg az ukrán nyelvi órák számát. Ezt ukrán partnere azzal utasította el, hogy „...nálunk világosan meghatározott határai vannak annak, milyen mértékig terhelhetők a gyermekek. Ha ezt növeljük, az veszélyt jelent a gyermek egészségére. Mi biztosan nem lépjük át ezeket a határokat...”.

Bandera-stílus, egy kicsit finomítva!

Mert, ugyebár, az anyaország léte vagy nemléte kellene, hogy döntsön az ilyen esetekben? Nevetséges! Ha ehhez kötik a képzeletbeli kutyát, akkor adják át a teljes kisebbségi oktatást az anyaországnak. Ha pedig ez nem tetszik, kapjanak a kárpátaljai magyarok (és más, nem ukránok is) teljeskörű iskolaügyi és kulturális önrendelkezést (amit mi egyszerűen kulturális és iskolaügyi autonómiának nevezünk).

Hanna Novoszad oktatási miniszter egyik javaslatot sem tartja kivitelezhetőnek azok közül, amelyeket Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteki kijevi tárgyalásukon ismertetett vele az ukrajnai magyar nyelvű oktatási helyzet megoldására. Igéretett tett arra, hogy az ügyben „tárgyalni fog“ a a Kárpátaljai Magyar Pedagógusok Szövetségének vezetőségével. Megoldást banderaszerűen nem igért.

Az igéret szép szó...majd meglátjuk!

Ha a Szent Korona országainak nemzetei, népcsoportjai ilyen nemzeti elnyomásban részesültek volna az évezredek alatt, akkor ma még hírmondó sem maradt volna belőlük, ugyanúgy mint Franciaország vagy Spanyolország éltűnt népei.

Hogy ma Közép-európában szlávok és más nemzetiségek élnek (és visszaélnek!), azt a Szent Korona védőernyőjének köszönhetik.

Úgy látszik, hogy a köszönet és hála nem egy politikai kategória.

Agárdy Gábor
(idézett források: mti)