Hat hét vesztegzár után az ember nem sieti el a reggeli kelést. Kialussza az éjjeli internetezést, komótosan felkel, egy kellemeset zuhanyozik a langyos vízben, majd erősítendő az immunrendszerét, hideg vizes fröccsöntéssel fejezi be. Ettől általában fel is szoktam ébredni és jöhet a reggeli...
Ma azonban korábban ébredtem, mert a nyitott ablakon keresztül a feketerigók "üvöltése", a környékbeli kutyák hajnali hangos tereferéje és a gerlék intenzív búgása felébresztett. A zuhany meg a reggeli a napi, már kényszerűen megszokott cselekvési terv szerint még távolabb volt, ezért még álomszuszékosan nekiláttam "újságot olvasni" a neten.
Megállapítottam, hogy Szlovákiában már jól alakul a vírushelyzet, már görbül a Gauss-görbe, laposodik, tehát javul a helyzet. Németországban ugyancsak.
Ekkor találtam rá a Wolfgang Schäuble-nak tulajdonított interjúra, amelyet a Der Tagesspiegelnek adott és amelyben megkérdőjelezte az élethez való jog feltétlen elsőbbségét!
Azonnal vége lett a szunyókáló ujságolvasásnak és kicsit ismerve a német történelmet a kis hercegségektől kezdve, Frigyesen, Hitleren, Adenaeuron és Kohlon keresztül napjainkig, mindjárt libabőrös lettem.
Rossz előérzetem lett, ezért nagyon figyelmesen és lassan olvastam el. A Bundestag (német parlament) elnöke, Wolfgang Schäuble szerint, "hogy ha valami, akkor csak az emberi méltóság nevezhető abszolút értéknek"...Amikor azt hallom, - mondja az elnök, - hogy az emberi élet védelme minden másnál előbbre való, akkor azt kell mondjam: ez így a maga teljességében nem igaz. Az alapjogok ugyanis kölcsönösen korlátozzák egymást. Ha létezik egyáltalán abszolút érték az Alaptörvényünkben, akkor az az ember méltósága. Ez sérthetetlen. Azt azonban nem zárja ki, hogy egyszer meg kell halnunk”.
Nos, volt okom a libabőrre!
Az okok a következőek: ki fogja megmondani, eldönteni, hogy kinek a méltósága nagyobb illetve kisebb? Meg azt is valakinek meg kell mondania, hogy az élethez való jog még a szívbajos és a vesebajos betegre (mert dialízisre jár hetvenéves korától már tizenöt éve...) érvényes, de a COVID-19-re már nem. Meg miért kell a méltóság és az élet szentsége között dönteni akkor, amikor van még lehetőség a bibliai elveket meg az Európát évezredek alatt összetákoló keresztény erkölcsöt (ma talán kultúrát kéne írnom) betartani és betartatni? Meg akkor minek életben tartani (etetni, itatni...) azt a sorozatgyilkost, akinek nem lehet jobb sorsú országokban halálbüntetést kiosztani? A haláltusájában magára hagyott és az élethez való jogától megfosztott (beteg) pedig meg semmi ilyesmit nem tett - sőt! - napokig hagyhatják szélsőséges esetben kínlódni!
Pilátust parafrazálva: Hol itt az igazság?
Kezd rossz előérzetem lenni Németországgal kapcsolatban. Akkor, amikor mindezt egy testi fogyatékos német politikus mondja. Neki most mije van? Joga az élethez vagy joga az emberi méltóságra? Vagy mindkettőre? Ki dönti el?
Az élet és halál kérdése nagyon bonyolult. Ha választani kell egy fiatalabb, COVID-19-ben súlyosan megbetegedett egyén és a több más szervi súlyos bajjal küszködő vénember között, hogy kire kötjük rá a lélegeztetőgépet akkor, amikor már csak a műszerből egy darab van, azt az orvosoknak kell eldönteni, mint egy háborús kényszerhelyzetben.
Általánosságban azonban ilyet mondani egy rutinos politikusnak nem volna szabad!
Egy volt kisbajuszos osztrák szobafestő a bajor sörözőkben is ilyen zagyvasággal kezdte anno 1925 körül. Aztán milyen "emberi méltóság meg jog" lett belőle!…
Agárdy Gábor