A XX. század felében a világban kialakult hidegháborús helyzet azt eredményezte, hogy kialakult egy kétpólusú világrendszer. Ezt nagyjából lemásolták a gazdasági rendszerek is. A kilencvenes évek elején a hidegháborús helyzet megszűnése után egy hármas világhatalmi struktúra alakult ki és tart a mai napig , amelyet nagyjából Amerikára, Európára és Ázsiára egyszerűsíthetünk le…
A technika gyors fejlődése, bolygónk lakosságának rohamos növekedése és egyes országok gazdasági kitörése (Kína, India, Brazília, stb.) azt eredményezte, hogy az USA, mint a világ vezető gazdasági ereje, ezt a második világháborútól tartott pozícióját kezdi elveszteni.
A pozícióvesztésnek sok komoly oka van, most csak arra térjünk ki, hogy a végtelenségig nem lehet az USA-ban fedezet nélküli petrodollárok milliárdjait a piacra dobni. Ezt tudja az USA is és ezért próbálja valahogyan konkurencia-képességét megőrizni, ha pedig lehet, még növelni is. Ennek egyik módja a kétpólusú világrend újszerű kialakítása, ami az euroatlanti, valamint az eurázsiai részből állna. Európa és Amerika (EU, USA, Kanada) szoros együttműködése azt jelenthetné, hogy ez a tömb adná a világgazdaság teljesítményének több mint a felét. Ehhez azonban liberalizálni kellene az Európa és Amerika között fennáló gazdasági kapcsolatokat, mint. pl. eltörölni a vámokat, egységesíteni a szabványokat, az energia-szolgáltatásokat, közigazgatási eljárásokat és a törvényhozásokat is.
A gondolat már 1995-ben felmerült a Multilaterális Befektetési Megállapodás (MAI) formájában, amely már akkor a multinacionális vállalatok hatalomnövelési kisérlete volt. A titokban előkészített egyezményt a Le Monde Diplomatique 1998-ban nyilvánosságra hozta, miután a kisérlet zátonyra futott.
Az EU és az USA már pár éve egy aránylag jól titkosított egyezményen dolgozik, amelynek a Transzatlanti Kereskedelmi és Befektetési Partnerség (TTIP) elnevezést adták. Az eddig kidolgozott anyagot csak pár, szűken behatárolt szakcsoport kezeli, még az Európai Parlament képviselői sem látták teljes egészében. Egyes részeit a kormányok, ill. az illetékes minisztériumok kiválasztott munkatársai angol nyelven megtekinthetik az USA nagykövetségein úgy, hogy nem lehet azt fénymásolni, fotózni vagy bármiféle jegyzetet készíteni róla. Ezt helyben szigorúan ellenőrzik.
A TTIP kereskedelmi tárgyalásokon a multinacionális vállalatok javaslatai alapján sok mindent készülnek szabályozni, mint pl. a vámok és adók eltörlése, a pénzpiac teljes liberalizációja, a szabványegységesítés, élelmiszer-biztonság, klímapolitika, fogyasztóvédelem és a gyógyszergyártás. Szabályozni kívánják a multik érdekeinek megfelelően az internet-felhasználást és mindennemű szolgáltatás szabadjára engedését, beleértve a víz- és csatornaszolgáltatást, valamint a génmódosított élelmiszerek forgalmazásának lehetővé tételét és az egészségügyet is. A szabályozási rendszer kiterjedne az élet csaknem minden területére, még a bevándorlási politikát és vízumpolitikát is magába foglalná. Ezek után a nemzeti parlamenteknek, a megyei és helyi önkormányzatoknak sok munkájuk már nem akadna, legfeljebb az egyeztetés a nagyvállalatok helyi képviselőivel.
A TTIP alapjában véve nem egy rossz gondolat, sok előnye is lehetne. A szabályozás csökkentheti az importárakat, a befektetések kölcsönös szélesítése pedig még munkahelyeket is teremthetne. Jó szándék esetén jó irányban változhat a klímapolitika és a káros gázok kibocsátásának korlátozása is. A szabványok egységesítése egyszerűsítené a tervezési előkészületeket, eltűnne pl. a máig zavaró méter-hüvelyk, liter-gallon, kilogramm-font vita.
Ahol pedig előnyök vannak, ott lesznek hátrányok is. A TTIP talán legtöbbet támadott pontja a vállalatok és az államok közti ellenőrzési és vitarendezési elv (ISDS). Az eddig napvilágra került javaslatok alapján a vállalatok, amelyek kárt szenvedtek a partnerállamok szabályozási rendszerei miatt, egy kislétszámú választott bíróság előtt támadhatnák meg magát az államot (pl. elmaradt vagy csökkent hasznuk miatt). A tervezet azzal számol, hogy ez a lehetőség, ill. jog megmaradna még akkor is, ha ez ütközne az adott állam egészségvédelmével, kultúrájával, környezetvédelmével ill. élelmiszer-biztonságával is. Az eddigi tervezet szerint a multinacionális vállalatok még akkor is perelhetnék az államot, ha az éppen a saját lakossága életének védelmében hozott intézkedéseket. A bíróság döntése nyomán sokmilliós büntetésekre lehet számítani, fellebezésnek helye ezideig nincs a tervezetben. Az ilyen kitételek miatt már Európa sok nagyvárosában százezres tüntetések voltak a TTIP ellen.Olyan személyiségek is ellene szólaltak fel, mint Joseph Stiglitz, a Columbia Egyetem Nobel-díjas közgazdász-professzora, aki kimondta, hogy a TTIP csak a nagyvállalatoknak kedvez és nincs más célja mint a multi- és nagyvállalatok globális hatalmának a bebetonozása. Ez pedig lehetővé tenné a még működő nemzeti klíma-, környezet- és fogyasztóvédelem megmaradt utolsó pilléreinek eltüntetését, ideszámítva a tőkeáramlás minimális, de elengedhetetlen szabályozását az adóelkerülések miatt. Ezért a Nemzetközi Valutaalap (IMF) már tiltakozott mindennemű ilyen korlátozó intézkedés ellen...
Ha amerikai szemmel nézzük a dolgot és a titokban előkészített megállapodást az EU és az USA így írja alá, annak csak örülni lehet. A tőkeerős termelés kihelyezésével olcsó munkaerőhöz lehet jutni (pl. migránsok útján is), a környezetszennyezés pár ezer kilométerrel az amerikai földrésztől távolabb kerül, a munkaerő terheit (szabadságok, biztosítás, szociális- és egészségügyi ellátás, stb...) másoknak kell megoldaniuk. A haszon (egy esetleges busás adóelengedés után) azonban hazakerül „tisztán és bérmentve“, amit egy újabb befektetési körrel még fokozni lehet.
Ha pedig európai szemmel nézzük, akkor nekünk, a szegényebb EU-s tagországok szempontjából ezen a piacon nem marad sok keresnivalónk. Itt csak az igazán „nagyok“ fognak labdába rúgni mint Németország, Nagy Britannia és Franciaország, amely államoknak és nagyvállalataiknak a tőkéje nálunk is dominál. Az EU bürokratikus rendszere támogatja a tervezetet, Malmström eurokomisszár-asszony keményen védte a tervezetet Rigában a COSAC-konferencián. A témában júniusra ki is tűzték a szavazást az EP-ben. A TTIP iránti ellenszenv pedig napról-napra növekedik, sztrájkok és tüntetések vannak Európa-szerte, mert az az egyezség, amit csendben, úgymond „fű alatt“ kellett volna összehozni, kemény ellenállásra talált még az EP-ben is. A szavazást diplomatikusan júliusra halasztották.
A józan ész azt diktálja, hogy ilyen formában a TTIP szerződést nem volna „illő“ aláírni. Ez nem diktátum, hanem egyezmény. Igaza van Elizabeth Warren amerikai szenátornak, hogy „olyan egyezményt nem szabad aláírni, amely nem állja ki a nyilvánosság próbáját“.
Hogy mennyire lesznek fontosak a mi érdekeink, az majd elválik az elkövetkezendő egy-két hónapban. Mi mögöttünk nem áll annyi pénz, hogy nézeteinket, javaslatainkat bárki is figyelembe vegye. Ahogy mondják: „pénz beszél, a nagy kutyus meg nem csak ugat“!
Agárdy Gábor