Talán mégis tavaszodik! Már márciust írunk, itt van nemsokára idusa is. Blogírásra mégsem a friss tavaszi szellő vagy az időjárás késztetett, hanem egy halvány (tavaszi) reménysugár, amit egyetlen magyar napilapunk házatáján tapasztaltam, immár másodszor…/ag

Napilapunk, amely „nem mindig“ gondjainkkal foglalkozik, hanem inkább (neo)liberális felütésben próbálja kínálni a „politikailag korrekt“  mondanivalóját, olyasvalamire szánta el magát, amit már jó pár éve nem tapasztaltam. Ennek valószínü, hogy több oka is lehet, de lássuk előbb a tényeket.

Ez év február 16-án megjelent a  Jó reggelt, Ukrajna! című, a napilap eddigi irányultságától  meglepetésszerűen eltérő, aránylag tárgyilagos és józan elemzés Molnár Iván tollából. Értékeltem benne azt, hogy nem az ún. „euroatlanti“ szemszögből  , hanem a józan paraszti ész szintjén fejtette ki véleményét. Majd március 7-én ugyanattól a szerzőtől  szinte csodálkozva olvastam a napilap eddigi filozófiájával homlokegyenest szembemenő kritikát a Már megint a pénz beszél című cikkben, ahol az USA-EU szabadkereskedelmi egyezmény (TTIP) környezetét taglalta, ugyancsak megalapozott logikával. Csak sajnálni tudom, hogy (valószínű) terjedelmi okok miatt nem fejtette ki jobban véleményét a készülő egyezmény más területeiről is.

Tavasz van, de tartsuk magunkat a régi mondáshoz: ...egy fecske nem csinál nyarat... Mégis szeretném remélni, hogy egyetlen magyar napilapunk „pálfordulása“ nem csak a csökkenő példányszám és a remittenda miatt van, hanem valóban a józan ész vonalát pár éve elhagyó szerkesztőség autoreflexióját hivatott demonstrálni. Ha ez így van, csak bizakodni és reménykedni lehet, hogy visszaáll a napilap „univerzális“ felvidéki jellege és nem csak „egy fecske“ volt, amely egy-két fészek lerakása után melegebb vidékekre költözik. Meg azt sem szeretném hallani, hogy az említett ujságíró holnaptól munkanélküli.

Források:
http://ujszo.com/online/velemeny-es-hatter/2015/02/16/jo-reggelt-ukrajna
http://ujszo.com/online/velemeny-es-hatter/2015/03/06/mar-megint-a-penz-beszel