Pár nap múlva március 10-én előrehozott választások lesznek. Nem túl jó időben történik mindez, mert nyakunkon a (világ)gazdasági válság és az ezzel járó hazai recesszió, a Gorilla-ügy, a Sasanka-videó, a 99% nevű új párt aláíráshamisításai és persze a magyar érdekeltségű pártok rivalizálása is...
Pár nap múlva március 10-én előrehozott választások lesznek. Nem túl jó időben történik mindez, mert nyakunkon a (világ)gazdasági válság és az ezzel járó hazai recesszió, a Gorilla-ügy, a Sasanka-videó, a 99% nevű új párt aláíráshamisításai és persze a magyar érdekeltségű pártok rivalizálása is. A napokban közzétették a 2011-es népszámlálás előzetes eredményeit – sajnos, több mint hatvanezerrel kevesebb szlovákiai magyart tarthatunk számon az országban. Mi, szenci magyarok is jócskán a lakosság 20%-a alá estünk és nem pazarolhatjuk el erőinket a magyar-magyar párharcban.
Egy ilyen politikai párharc normális demokráciában elképzelhető lenne, sőt kívánatos is, de a mostani időben ez energia- és időfecsérlés. Tudatosítani kellene, hogy mi, szlovákiai magyarok csak azt fogjuk elérni és megkapni, amit kiharcolunk magunknak. Semmit sem fognak a magyar kisebbségnek ebben az országban csak úgy ajándékként ingyen adni! Ehhez először is a szlovák népnek kell öntudatos nemzetté válnia és erre még várni kell...
Ezért logikusnak tűnik az az eszmefuttatás, hogy pozitív irányú változást csakis akkor tudunk elérni, ha megfelelő számban van parlamenti képviselője Dél-Szlovákiának és a szlovákiai magyarságnak. Máshogy szólva: parlamenti súlyunk szerint kussolhatunk vagy ugrálhatunk. Mivel két párt indul a magyar szavazatokért, így a fenti logika szerint az volna a jó, ha mindkét párt bejutna. Ugyanis: aki megrögzött MKP-szimpatizáns, az az MKP-t választja. A Most-Híd állhatatos választója is a saját pártját fogja természetszerűleg preferálni. A rivalizálás mértéke sajnos olyan nagy, hogy átszavazások csak hébe-hóba jöhetnek szóba annak ellenére, hogy a pártok programjaiban sok közös elem is fellelhető, amelyek elsősorban minket érintenek.
A kérdés tehát az: hogyan tudnánk a legtöbb, érdekeinket védő képviselőt bevinni a parlamentbe? Lévén e sorok írója műszaki beállítottságú, jól tudja, hogy a matematika egy egzakt, de könyörtelen tudomány, mert a számok nem engednek. Eszerint legtöbb képviselőnk úgy lehetne, hogy elsősorban mindenki elmenne választani. Akik már döntöttek, hogy melyik pártra adják voksukat, amelyek főleg a magyar nemzetiségű polgárok kegyeiért versengenek, azoknak nincs semmi gondjuk – tegyék meg, amit elhatároztak. Döntöttek és ez így tisztességes. A tétovázóknak és a bizonytalanoknak, akik még nem döntöttek, két lehetőségük is van. Az egyik szerint pl. egy család vagy rokonság szavazhat úgy is, hogy a társaság egy része az egyik pártra, a másik része a másik pártra szavaz – szimpátia, pártprogramok vagy megegyezés szerint.
A nagy számok törvénye kimondja, hogy nagyjából egyenletesen oszlanának meg a szavazatok. A második lehetőség pl. figyelembe venni a közvélemény-kutatásokat – persze több ügynökséget kellene megnézni és figyelni. Eddig úgy néz ki, hogy a Most-Hídnak mindenképpen megvannak a preferenciái ahhoz, hogy bekerüljön a parlamentbe. Tehát meg lehet és meg kell erősíteni a parlamenten kívül rekedt pártot – az MKP-t. Ezzel bejuthat mind és így lehetne a legtöbb képviselőnk. Így majd a parlamentben mutathatnák meg a két párt tisztelt képviselői, hogy hogyan is tudnak „együttműködni“ Dél-Szlovákiáért és a szlovákiai magyarság érdekében. Sokkal jobb, ha két párt jut be, mintha egy sem – ez vitathatatlan! A leírtak pedig csak akkor működhetnek, ha nagyon-nagyon sokan elmegyünk választani. „...Mindnyájunknak el kell menni...“, ahogy a nóta mondja.
Ha nem hallgatunk a józan eszünkre és nem vesszük figyelembe nemzetrészünk és régiónk valós igényeit és elvárásait, a nagy bukás és közös kudarc mellett megmarad az esztelen megosztottság és az észbontó rivalizálás, ami hosszú távon csakis káros lehet az „oszd meg és uralkodj“ elv alapján – nem csak nekünk, de az itt élő szlovákoknak is. Ha ehhez hozzátesszük a már kipróbált Fico-féle rossz, a bolsevik-nacionalizmussal is megspékelt perspektívát, a leromlott szlovákmagyar viszonyt és a cikk elején említett gazdasági gondokat, nem sok jót várhatunk. Nincs jó megoldás – most is csak a kisebbik rosszat választhatjuk. Hát ne tétovázzunk – legyünk okosak – és ha fogcsikorgatva is, de tegyük meg azt, amit ebben a helyzetben még megtehetünk!
Agárdy Gábor