Az EU megalakulásával, majd későbbi szélesítésével együtt kezdetét vette az a gigászi munka, amellyel a tagországok egységesítik t.k. műszaki szabványaikat is. Ez elengedhetetlen feltétele annak, hogy az EU műszaki szinten is versenyképes maradjon a világban…

A gondolat nemes, emellett nagyon igényes (és persze nehézkes is), hiszen a tagországok eltérő szabályozási rendszerét váltaná fel az új, harmonizált szabványrendszer. Ez összesen több mint hárommillió szabványt érint, feldolgozásuk még éveket vesz igénybe.

Szlovákia elég jól áll a harmonizáció területén, sok szabványunk már STN-EN jelzéssel kerül ki, ami azt jelenti, hogy az így megjelölt szabvány már európai mércével bír. Azok a tagországok, amelyek ugyanezt megtették, már nem kellene, hogy problémát jelentsenek egymásnak az áruk tanúsításánál saját hatóságaik előtt. Elméletileg ezzel pl. egy Németországban legyártott LED-es villanylámpa, ha ott megkapta a műszaki tanúsítványát, forgalmazható az EU területén - ugyanis a többi tagország, amelyek már harmonizálták az ilyen gyártmány tanúsítására való szabványokat, automatikusan elismeri a német tanúsítványt.

Ez azonban csak elmélet. A gyakorlat egészen mást mutat, sőt rosszabb a harmonizálás előtti időknél is. Elsősorban a bürokrácia nagyarányú megnövekedése miatt, másfelől pedig saját nyomorúságunk miatt is.

A napokban történt: egy olasz villamosipari kapcsolót kellett tanúsítani, amelyet egy  cég már vagy húsz éve forgalmaz. A tanúsításhoz a honosító cég benyújtotta az adatokat, kifizette az illetéket (ami nem kevés!), majd kapott egy felszólítást, hogy néhány hiányzó adatot pótoljon az új EU-s szabványok szerint. A szakemberek nekiláttak az interneten kikeresni az aránylag új szabvány szövegét. A Szlovák Szabványügyi Hivatal honlapján meg is találták, hogy miről van szó, kik a szerzői, mely szabványokkal van kapcsolatban, meg nagyon sok más adattal egyetemben - a szabvány szövegén kívül minden ott volt. Az oldal legalján pedig egy apró megjegyzés: a szabvány szövege megrendelhető itt és itt, ennyiért.

Kérdem én: ki finanszírozza a hivatal működését? Gondolom az állam. Ki finanszírozza a honlapuk működését? Gondolom az állam! Ki finanszírozza a szabvány-harmonizációt? Gondolom az állam (akár EU-s dotációkkal is)!És miből finanszírozza mindezt az állam? Gondolom a bevett adókból, amit mindnyájan fizetünk (már aki!)! Akkor pedig a végső kérdés: miért nem érhető el a szabvány szövege az interneten, ha már egyszer megcsinálták és fizettem érte? Itt nem arról van szó, hogy a nyomtatott példányt a megszokott füzetformában ingyen igényelnénk.  Ilyen kérelemnél indokolt a költségtérítés. Itt arról van szó, hogy jobb, magasabb műszaki szintű országokban az ingyenes szabvány-hozzáférés az interneten már természetes - hiszen ez gyorsítja a fejlődést és olcsóbbá teszi pl. a fejlesztési költségeket.

Földhözragadtságunk és az állam beteges pénzsóvárgása tudatosan lassítja a fejlődést és csökkenti a konkurencia-készséget a szabványosítás területés is. Mikor lesz már ennek vége?

 

                                                                                                          Agárdy Gábor