Január 8-án este  valamilyen, nem definálható térerő lepte el országunkat. A TV-ben ugyanis látom-hallom, hogy a Doprastav és a Váhostav nagyvállalatok elkerülték a csődöd azáltal, hogy a kis- és középvállalkozásoknak csak a  tartozásuk  cca 30%-át  fizették ki  (a többi valahogy „ellopódott“)…/ag 

Magyarul mondva: a bedolgozó vállalatokat az „elvtársak“ simán 70%-al meglopták. Ezt az elvégzett munkáért járó pénzt (autópályák építése, stb...) soha többé nem fogják látni. Néhányukat ez akár lapátra is tehet, ergo tönkremennek.  Mivel az anyag (pénz) nem tűnhet el, csak átalakul (máshoz vándorol), fel kell tenni a kérdést: hova lett a tömérdek pénz, amit az elvégzett munka után a két vállalat nem fizetett ki?

Erre a kérdésre ma nem tudjuk megadni a választ, mert nincs befolyásunk a titkosszolgálatra, hogy adja ki a kért információkat. Megszólalt azonban a szlovák pénzügyminiszter – nyilván kínosnak tartva az ügyet – és komoly pofával elrebegte, hogy át kell gondolni a DPH (ÁFA) fizetésének a rendszerét. Mert ugye, a kis- és középvállalkozó – miután elvégezte a kért munkát – kiállította a számlát és elvezette az államnak az egészért a DPH-t. Most mit gondoljon a szegény pára, amikor nemhogy a pénzét nem kapta meg, de az ellopott pénzért még a DPH-t is megfizette!

A pénzügyminiszter – érezvén a veszélyt – elmondta, hogy el kell gondolkodni azon, hogy a DPH-t a számlakiállítónak csak akkor kellene kifizetnie, ha a számláját már megtérítette a vevő, ill. a megrendelő. Csak ezután válna a számla összege hivatalossá, tehát leszámíthatóvá mint kiadás és beszámíthatóvá mint bevétel. Ez ugyan enyhíti a beszállító kiadásait, de nem boldogítja. Ha a vevő nem fizet, legalább a nem kifizetett DPH megmarad – kisebb a kár. Ezzel azonban nincs megoldva a probléma lényege: a becsületesen dolgozó kis- és középvállalkozókat ugyanúgy továbbra is meg lehet lopni és kényszeríteni lehet a nagyvállalkozó akcióinak a végtelenségig tartó hitelezésére.

Van azonban egy másik megoldás, amelyet tőlünk délre fekvő országban már kipróbáltak – és bevált. Ez az ún. fordított DPH(ÁFA). Ennek az a lényege, hogy a DPH-t a számlaátvevőnek (megrendelőnek) kellene kifizetnie az igazoltan átvett munka után és csak ezután válna a számla összege hivatalossá, tehát számára leszámíthatóvá mint kiadás. Ha pedig a nagyvállalat alvállalkozókkal dolgozik- dolgoztat, addig nem fizetik ki a neki járó megegyezett összeget, míg ki nem fizeti összes alvállalkozóját. A kifizetés tényét az alvállalkozóknak igazolniuk kell, mellékelve a munkaátvételi bizonylatot vagy jegyzőkönyveket.

Ehhez még kellene a működő Kereskedelmi Bíróság, amely mondjuk maximum négy héten belül döntene a végrahajtásról, ha a nagyvállalat esetleg nem fizetne. Tetejébe az így rajtakapott nagyvállalatnak tíz  évig tilos volna vállalkoznia – tulajdonosa és igazgatója (meg rokonaik sem) ezalatt nem alapíthatnának  másik vállalatot sem (ez így működik Ausztráliában és másutt is).

Tudom, bilibe lóg a kezem! Ugyanis a nagyvállalatok éppen a kormányközeli haveroktól kapják a bizniszt. Arra pedig, hogy hova tűnt a pénz, van egy tippem a sok közül: a közbeszerzésnél a nagyvállalatok olyan alacson árat adtak a biztos siker érdekében, hogy ha ehhez hozzáadjuk az ellopni kívánt összeget, a munkát ennyi pénzért lehetetlen elvégezni. Nos, ilyenkor jön jól a kis- és középvállalkozók serege, akikre -  mintegy felületileg szétterítve – rá lehet „bízni“ a finanszírozást –lást a mostani esetet – ez 70% volt. Ehhez jön még a nem kifizetett munkáért a kifizetett DPH (amit ugyancsak a Kincstáron keresztül újra el lehet lopni)!  Na, ugye, így aztán könnyű „nagyvállalkozni“?

Agárdy Gábor