Egy Pázmány-könyv margójára

2010. október 22.

PETRUS CARDINALIS PAZMANY,
ARCHIEPISCOPUS STRIGONIENSIS

Olyan ritka, mint a fehér holló..., mondhatnánk a Nagyszombati  Egyetem Történeti Intézete (Ústav dejín Trnavskej univerzity) kiadványára (ISBN 978-80-8082-352-8), melynek címe „Petrus Cardinalis Pazmany, archiepiscopus Strigoniensis“, amely prof. Dr. Bitskey István  „Pázmány Péter“ című, a Gondolat kiadónál  1986-ban Budapesten megjelent kiadványának a  szlovák fordítása.

Talán mozdult valami a közös történelem elfogadásában. Annál is inkább, mivel a lektorok közt szerepel Doc. Dr. Käfer István is, aki a közös és objektív  szlovák – magyar történelemszemléletért már nagyon sokat tett. Már az első pillantásra világos, hogy adtak a kivitelre – igényes kiadás, minőségi papíron - selymes, simuló, teljesen színes grafikával, aránylag gazdagon illusztrált, szép kiadvány került a kezembe. Alig vártam, hogy beleolvashassak, hiszen az eredeti kiadvány még az „átkosban“ született, nehezen kerülhetett volna  akkor a kezembe.

Az első oldalon egy szlovákra fordított Kosztolányi Dezső idézettel indít a könyv. Meglepődve tapasztalom, hogy Kosztolányi nem „Kostoláni“, simán,  „csak úgy magyarul“, úgy írva, ahogy kell - ahogy azt rendesebb társaságban illik. De miután az ember egyet fordít és tovább olvas, üröm vegyül az örömbe!

Megjelenik Gabriel Betlen, Peter Pázmaň, Mikuláš Esterházi, Štefan Bočkaj, Mikuláš Zrínsky... Puff! Vége az eufóriának, a lelkesedésnek, arcul csap a rideg valóság!  Visszajött és újra kisért a 80-as évekből Jozef Novák történelemcsináló szelleme! A hamarabb születettek bizonyára emlékeznek „életművére“, a „Rodové erby na Slovensku I-II“, 1980-ban megjelent kétkötetes művére (Szlovákiai nemesi címerek I-II), amelyben még véletlenül sem írt le egy történelmi magyar nevet helyesen – úgy, ahogy azt viselője annak idején írta. Ezt még Kádár János sem viselte el – tiltakozott!

Ugyanezt érezheti az olvasó, ha most a Pázmány kiadványt – amúgy nagyon jó szlovák fordításban  (Mgr. Ladislav Tóth, PhDr. Alžbeta Hološová) - olvashatja. Hol voltak a  lektorok, felelős szerkesztők és még sokan mások, akik ezt így „intézték“? Gondoltam – van nyelvtörvény meg „szlovák szokásjog“, talán majd száz év múlva jobb lesz...és tovább olvastam.

De akkor miért van a 44. oldalon szépen leírva, hogy Carillo és nem Karillo, vagy az 57. oldalon Castriot és nem Kastriot. Vagy akár a 91. oldalon Giuliano és nem Džuliano, vagy Giovanni és nem Džovanni a 216. oldalon? A kiadó bizony nem volt egyáltalán következetes, a nem magyar eredetű neveket nem „bütykölte“ meg! Hogy szó ne érje a ház elejét, a 228. oldalon Kosztolányi Dezső neve „véletlenül“ jól sikerült. Törvény ide, meg oda – ilyet nem szabad csinálni! Ezért az ilyen törvény rossz - nem kell!
1981. február 21-én Hanák Péter za Élet és Irodalomban a Novák-hamisítvánnyal   kapcsolatban megjelentette gondolatait a „Címeres furcsaságok“ alatt . Szinte ma is aktuális és érvényes az akkori megállapítása – Hanák így írt akkor Novák könyvéről:

„ ... A tendencia elég világos: az egykori nemesi családnevek, a magyar vagy elmagyarosodott családnevek szlovákosítása. Hiszen az indoklás (Novák részéről - a szerző megj.) úgy hangzik, hogy ezek egy részénél már most kimutatható, más résznél a jövőben bizonyítható lesz a szlovák eredet, a szlovák kapcsolat.... Eltekintve attól, hogy az egykori felvidéki nemesség magyar etnikumú volt, a közép- és újkorban a 19. századig valamennyien egységesen Hungarus–ok, a natio Hungarica – „a nemesi nemzet“ – (értsd: a magyar politikai nemzet – a szerző megj.)  tagjai voltak. S ha utóbb sokan elmagyarosodtak és a magyaros nevet használták, akkor ezért lehet bírálni, szidni, kiközösíteni őket, de személyes tulajdonukként használt nevüket elkobozni, utólag, engedélyük nélkül megváltoztatni nem szabad...
...Hogyan is állunk ezzel a visszakereszteléssel? Amíg a régi Magyarországon e birtokos nemesek kizsákmányoltak, erőszakoskodtak – addig magyarok voltak. Most, hogy kihaltak, letűntek, már szlovákokká válnak? A deres, a robot, a dézsma, a nemzeti- és osztályelnyomás a magyaroké – a név, a címer, a kastély, a műemlék a szomszédainké? ...Ha megettétek a fácányt, aki nagyon ízes pecsenye volt, akkor bizony nyeljétek le a békát is, aki nagyon keserű falat...“

 Legyen elég ennyi Hanáktól – ez  30 évvel ezelőtt volt! Hiányérzet esetén lásd az eredetit az ÉS-ben.

Mert hiába van a 244. oldalon feltüntetve a szlovák magyar megfelelő névjegyzék, a 246. oldalon „megmagyarázzák a bizonyítványt“ – a nyelvtörvény értelmében ez csak a történelmi magyar nevekre vonatkozik! Puff! (Pravidlá slovenského pravopisu, Jazykovedný ústav Ľudovíta Štúra SAV a VEDA, vydavateľstvo SAV, Bratislava 2000, 42. oldal). 

Mindemellett kellett ez a könyv – ha másért nem – a közös történelem objektív megismeréséért és népeink, nemzeteink megbékéléséért. Hiszem és vallom, hogy ez meg fog valósulni. De a történelem fejlődési fokozatait, a népeknek nemzetté válási időszakát a szlovákok sem ugorhatják át. Ez eltarthat mondjuk, úgy 100-150 évig. Így volt ez és talán még ma is lecseng  a magyaroknál – miért is tagadjuk?

A kérdés csak az: lesz-e majd kinek (értsd: nekünk) úgy 100-150 év múlva itt örülni annak, hogy mindez sikerült?